2024. december 22., vasárnap

Rokon Ilonka evangéliuma és Magánbeszélgetés

Sinkó Ervin Irodalmi Díjat kapott Vass Szabolcs és Antalovics Péter

Hétfő délután adták át a 2022. és a 2023. évi Sinkó Ervin Irodalmi Díjakat az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék szemináriumi könyvtárában. A rendezvényen dr. Toldi Éva tanszékvezető köszöntötte a résztvevőket.

 – Az első Sinkó Ervin Irodalmi Díjat 1970-ben adták át Podolszki Józsefnek, azóta pedig minden évben olyan vajdasági magyar fiatalnak ítélik oda ezt a kitüntetést, aki magyar nyelven jelentetett meg irodalmi alkotást, az egyik legrangosabb elismerésünkről van szó. A minap beszélgettünk erről a tanszék jelenlegi hallgatóival vajdasági magyar irodalom órán, mivel nagy hangsúlyt fektetünk erre a tárgyra, és a kortárs irodalomról is sokat beszélünk. Örülünk neki, hogy évről évre sikerül kiosztanunk a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat – hangsúlyozta a tanszékvezető.
A dr. Utasi Csilla (elnök), dr. Horváth Futó Hargita és Kocsis Lenke összetételű bizottság a 2022. évi díjat Vass Szabolcsnak ítélte Rokon Ilonka evangéliuma című albumáért. 2017-ben hozta létre a Rokon Ilonka nevű Facebook-oldalt, ahol vajdasági szófordulatokat illesztett a térségben használt hétköznapi tárgyak fotóihoz. 2021-ben ezeket a mémeket kötetbe foglalta és a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában Rokon Ilonka evangéliuma címmel könyv formájában is megjelent. A háromtagú zsűri pedig a fiatal topolyai grafikus munkáját Sinkó Ervin Irodalmi Díjjal ismerte el. A díjazott köszönőbeszédében elmondta, hogy valószínűleg nem sokszor történik meg az, hogy egy képzőművész irodalmi díjat kap, de ez ösztönzés számára a munka folytatására.

 – Nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy képzőművészként irodalmi díjat kaptam, viszont valóban nagy megtiszteltetés számomra, és egy pozitív visszacsatolás arra, hogy jó az, amit csinálok. Még az egyetemen kezdtem foglalkozni a vizuális giccsel és a cyber-barokk interpretációjával. Örülök annak, hogy a munkásságomat irodalmi téren is értékelik. Amikor megjelent a kötet, úgy gondoltam, hogy ez egy záróakkordja lesz a projektemnek, de időnként még aktív a könyv alapját képező Facebook-oldal. Viszont mivel Angliában élek, nehéz forrásokat találnom a vajdasági magyar nyelvjárásról, amit mémekkel fel tudnék dolgozni – mondta a díjazott.

A 2023. évi díjat Antalovics Péter, többszörösen díjazott költő és újságíró, lapunk munkatársa kapta Magánbeszélgetés című verseskötetéért.

 – Ami a Magánbeszégetés című verseskötetemet illeti, hasonló gondolatok foglalkoztattak, mint az előző műveimben. Az elmúlt néhány év alatt íródott verseim gyűjteménye, amelyeket összegyűjtöttem és ciklusokba rendeztem. Igyekeztem valamilyen logikus tematikák szerint dolgozni. Az első ciklusban társadalmi kérdéseket boncolgatok, a másodikban főleg szerelmes versek vannak, a harmadikban leginkább önelemző, egzisztenciális kérdéseket boncolgatok, a negyedik ciklus a legrövidebb, ide néhány haikut helyeztem el. Amikor megtudtam, hogy megkapom a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat, nagy örömet és megtiszteltetést éreztem. Irodalmárként körülbelül tudtam azt, hogy kik kapták meg eddig, de most részletesebben is utánaolvastam, és csak most látom azt, hogy milyen rangos társaságba kerültem. Azontúl, hogy nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, továbbra is ugyanúgy fogok írni és olvasni, viszont arra késztet, hogy továbbra is törekedjek rá, hogy a legjobb írásokat adjam ki a kezem közül – fogalmazott Antalovics Péter.

A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék a magyar költészet napja alkalmából versenyt hirdetett, ahol a magyart mint idegen nyelvet tanuló hallgatók magyar költők verseit olvasták fel, és ezeket kellett folytatni. A helyes megfejtőt is díjazták az eseményen.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele