Péntek este mutatta be a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata legújabb előadását, Anton Pavlovics Csehov: Sirály című művét. Ahogyan jellemezték, a „zentai változat különlegessége személyességében és játékosságában rejlik.” A produkció egyediségét adják még a benne felcsendülő dalok, amelyeknek szövegét egytől egyig a színészek írták, és ők is játsszák élőben, Mezei Szilárd által megzenésített változatban.
A bemutató már a váróteremben elkezdődött, ugyanis a színészek pogácsával és üdítővel várták a nézőket, de már a szerepükbe bújva. Szavaltak, énekeltek, és bármi is történt, mindvégig a szerepükben maradtak, hiszen ők már nem a zentai színészek voltak, hanem Trepljov, a feltörekvő író, vagy Arkagyina, a híres színésznő, esetleg Samrajev, az intéző.
Az előadás rendezője, Kiss Csaba nem először foglalkozik Csehov-művel. Úgy érzi, ezekben olyan mélységek és emberismeretek vannak, amelyek mindig izgalomba hozzák, amikor olvassa őket. Szerinte Csehov tudott a legtöbbet az emberről és a szenvedélyről, mindezt pedig olyan stílusban mutatja be, hogy egyszerre sírunk és nevetünk. Ahogyan fogalmazott, ez az író specialitása, hogy sírva tudunk nevetni emberi sorsokon, nyomorúságokon, szerelmeken.
– Először rendeztem Zentán, és nagyon izgatott voltam. A színészeket korábbról is ismertem már. Szerettem volna egy erős közösségi élményt létrehozni. Az volt a célom, hogy a nézők teljes mértékben feloldódjanak ebben a Csehov-életérzésben, a színészek számára pedig igyekeztem egy olyan játékhelyzetet teremteni, amiben minél többet tudnak megmutatni magukból. Nem egy esztétikai koncepció vezetett, vagy valamifajta művészi cél, hanem, hogy minél többet mondjunk el színészi eszközzel az emberről – számolt be a munkafolyamatról a rendező.
Trepljov (Kosztya) karakterét Szilágyi Áron formálta meg. Véleménye szerint Kiss Csabával Csehov-darabon dolgozni egy jutalom, de Kosztyát alakítani meg főleg. Elárulta, nagyon mélyre ástak már az olvasópróbák során. A színművész arra a kérdésre, miszerint lát-e párhuzamot a között, hogy a karaktere is újdonsággal próbálkozik az akkori színházban, és nem fogadják jól, illetve aközött, hogy a mai világban is igen gyakori ez a jelenség, elmondta, ez tartogat magában némi igazságot.
– A mai világban annyiféle fajta kitörési lehetőség van, a művészet bármelyik részén. Rengeteg olyan művész van, aki tehetséges, és lenne mondanivalója, de valahogyan mégis elsínylik mellette a lehetőség, és nem sikerül magából ezt kiadnia, de lehet, hogy egyszerűen csak nincs rá tere. Szerintem nagyon is időszerű ez a mondanivaló, és most is rengeteg ilyennel találkozhatunk – nyilatkozta Szilágyi Áron.
Nyina karakterét Kiss Anna Gizella magyarországi származású egyetemi hallgató formálta meg. Bevallotta, számára előtte nem volt rokonszenves teremtmény ez a szereplő. Úgy véli, hogy Nyina, a maga tapasztalatlanságával és életidegenségével, amivel működik, nem tudja a helyzeteket megoldani, döntésképtelen. A végén azonban mégis magáénak tudta érezni ezt a szerepet.
– Az utolsó jelenettől sikerült visszafejteni, hogy valójában Nyinának mi is a mozgatórugója: ez az elképesztő elhagyatottság, és közben az az életszeretet, amivel rendelkezik. Ezzel tudtuk, úgymond megfogni egymást, és azt éreztem, hogy egy ilyen elesett lánynak segítséget kell nyújtani – magyarázta, és azt is elmesélte, nagyon jól érezte magát a zentai csapattal.
A darab többi szereplője: Arkagyina – Mezei Kinga, Trigorin – Pálfi Ervin, Doktor – Balázs Áron, Mása – Verebes Judit, Medvegyenko – Virág György és Samrajev – László Roland. Díszlettervező Ondraschek Péter volt, a jelmezeket Janovics Erika készítette, a dramaturg Góli Kornélia.
Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata támogatta.
Nyitókép: A nézőknek különös fogadtatásban volt részük, ugyanis már a váróteremben köszöntötték a színészek őket, mindezt már a darab részeként (Gergely Árpád felvétele)
