2024. december 22., vasárnap

Magyar színházi alkotók sikere

Több díjat is kapott az Urbán András rendezésében készült Történt egyszer Újvidéken című előadás a Sterija Játékokon, és díjazott lett Gyarmati Kata is

– Érdekes és sokat jelent, ha a hazai, de főleg szerb drámák fesztiválját egy magyar előadás nyitja meg. A produkciót egy egészen más helyszínhez adaptáltuk. Legalábbis másmilyenhez, mint amilyenhez mondhatni hozzászoktunk. Több mint ezer férőhelyes teremben adtuk elő, de az előadás nagyon jól működött a térrel és a közönséggel is. Rengetegen nézték meg, telt ház előtt játszottuk. A fesztivál megnyitása egyfajta euforikus hangulattal végződött, úgy a nézők, mint a mi részünkről is. Tulajdonképpen már csak a fellépés siker volt, de természetesen nagyon örülünk a szakmai díjaknak is. Azt gondolom, hogy az Újvidéki Színház ezúttal is jól teljesített a fesztiválon. Igaz, hogy a városon belül zajlik ez a rendezvény, de mégis úgy érzem, hogy egy nagyon jó vendégszereplésen vagyunk túl. Sikeresen szerepeltünk, és ezt nem csak a díjak tekintetében értem, hanem gondolok a rengeteg pozitív visszajelzésre is, ami hozzájárulhat az előadás további életéhez, az Újvidéki Színház helybeli és távolabbi elismeréséhez is – mondta a lapunknak Urbán András.

 

Urbán András (Dávid Csilla felvétele)

Urbán András (Dávid Csilla felvétele)

A Történt egyszer Újvidéken az Újvidéki Színház fennállásának ötvenedik évfordulójára készült, az alcíme Kisebbségi extravaganza sok zenével, tánccal, szellemekkel és indiánokkal. Az előadással a társulat nemrég a temesvári TESZT-en lépett fel, következőleg pedig 15-én játsszák a színházukban évadzáró produkcióként. Emellett beválogatták a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába is, ahol június 27-én lesz látható, a továbbiakban pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Színházi Szemle programjában augusztus 26-án. A Történt egyszer Újvidéken helyet kapott a Vajdasági Hivatásos Színházak 73. Fesztiváljának a válogatásában is, a rendezvényt az őszre tartják meg Szabadkán.

Az idei Sterija Játékok fődíját a belgrádi Szerb Nemzeti Színház Apák és atyák (Očevi i oci) című előadásnak ítélték oda, de számos más díjjal is jutalmazták. A produkciót Veljko Mićunović rendezte Slobodan Selenić regénye nyomán. Az előadás egyebek közt díjat kapott a legjobb rendezésért, a legjobb eredeti zenéért, a legjobb színpadi beszédért, a legjobb dramaturgnak járó díjat Gyarmati Kata kapta meg, valamint díjazott lett az előadás két színésze is.

Gyarmati Kata ( Dávid Csilla felvétele)

Gyarmati Kata ( Dávid Csilla felvétele)

László Judit (Dávid Csilla felvétele)

László Judit (Dávid Csilla felvétele)

Szalai Bence (Dávid Csilla felvétele)

Szalai Bence (Dávid Csilla felvétele)

A Kritikusok Kerekasztala zsűrijének Dejan Penčić Poljanski-díjában a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Zlatko Paković rendezésében készült Ladik Katalin egy idegösszeomlást követően felmondja banktisztviselői állását és konceptuális művésznek áll című előadása részesült.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Kritikusok Kerekasztalának zsűrije a KDSZ előadását díjazta (Molnár Edvárd felvétele)