Az Apáczai Nyári Akadémia második részét július nyolcadika és tizenegyedike között tartják meg Újvidéken. Ezen a héten a történelem és magyarság témakörével ismerkedhetnek meg a résztvevők, és egy interdiszciplináris szekció is működik, amelybe – ahogy a neve is mondja – természet- és társadalomtudományokat, illetve művészeti ágakat is bekapcsoltak. Csütörtökön műszaki tudományokkal, elsősorban robotikávalfoglalkoznak majd. Emellett a témakörök között szerepel az erdőpedagógia, csillagászat és a mesterséges intelligencia is.
– A képzésnek elméleti és gyakorlati része is van, az a lényeg, hogy ezt a kettőt összekössük és olyan új módszereket mutassunk be, amelyeket a résztvevő tanárok alkalmazni tudnak. Az új generációk már másképpen gondolkodnak és szívják magukba az információkat. Az internetfüggő gyerekeknek, akik rögtön mindent szeretnének, multitaskingolnak, a negyvenöt perces száraz tanóra öt percre sem köti le a figyelmüket. Nyilván nehéz változtatni a berögződött módszertani eszköztáron, de mivel minden változik körülöttünk, a tanároknak is alkalmazkodniuk kell – mondta dr. Muhi B. Béla, a szekció vezetője.
Dr. Szabó Csaba, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára Az elmélet és gyakorlat találkozása – elköteleződés és flow élmény elmélete az iskolában címmel tartott előadást tegnap délután, amely keretében a legfrissebb kutatások eredményeit is ismertette. Eszerint a megfelelő módszerek használata mellett az ELTE matematikatanár szakán a több mint 40 százalékról 17-re csökkent a lemorzsolódás, a vizsgaeredmények pedig 32 százalékkal javultak.
– Csíkszentmihályi Mihály rámutatott arra, hogy az emberek hatékonyabban tevékenykednek, haboldogok. Valahogyan el kell érnünk azt, hogy a diákjaink elkötelezettek legyenek, tehát ne csak a jobb jegyért küzdjenek, hanem azért, hogy megoldják a feladatot és élvezettel tanuljanak, vegyenek részt az órán, készüljenek a tananyagból – mondta az előadó. – Erre számos módszer létezik, és bármelyik használható. A játékosítással az a probléma, hogy nagyon elcsépelték, és mindenki mást ért alatta. Nagyon sokan azt hiszik, hogy ha bevezetnek egy pontrendszert vagy képeket osztogatnak, akkor ezzel a gyerekeket már elkötelezetté tették. Ezzel szemben az az igazság, hogy a különböző módszerek nem válnak be minden gyereknél. Egy jól játékosított tanóra úgy tud működni, ha egyszerre odafigyelünk az összes játékostípusra. Jelenleg ötféle típust különböztetünk meg: a versengő, a teljesítő, a társasági, a felfedező és az önálló típust – tette hozzá a szakember.
Nyitókép: Dr. Szabó Csaba előadása (Albert Éva felvétele)