Csíkos Sándor, informatika és számítástechnika tanár, immár huszonkét éve a bácskertesi József Attila Általános Iskola igazgatója és egyben a nyugat-bácskai térség oktatását szívén viselő személyiség. Az ő irányítása alatt az iskolában több fejlesztés is történt, felújították a számítástechnika termet és a könyvtárat, új irodákat kaptak a szakszolgálat dolgozói, nyílászárókat cseréltek, új tornatermet adtak át. Az iskola a kiváló tehetségpont címet viseli. Az igazgató több iskolán kívüli tevékenységet is folytat, amely pozitívan befolyásolja az intézmény, vagyis a gyerekek, szülők és az ott dolgozók mindennapi életét.
Csíkos Sándor az idei Tehetség Gálán Tehetség Szolgálatáért Életműdíjat vehetett át. Tanulságos volt vele beszélgetni, egyebek mellett arról, hogyan lehet a szórványban is népes, otthonos iskolai légkört teremteni, a tanulók képességeit kibontakoztatni és mindeközben az egész közösség hasznára váló kezdeményezéseket tenni, ,,jeleket hagyva a térben”.
Melyek voltak a fordulópontok ebben a kiemelkedő pedagógiai életműben, akár sokéves igazgatása alatt?
– Meghatározó momentum, amikor Magyarországon elindult a Nemzeti Tehetség Program, majd 2011-ben mi is jelentkeztünk rá. Megalakítottuk, majd nagyon gyorsan akkreditált tehetségponttá váltunk és viszonylag gyorsan utána kiválóan akkreditált Tehetségponttá is alakult a kupuszinai iskola.
Függetlenül ettől, mi azelőtt is foglalkoztunk a tehetségekkel és irányítottuk őket. 2003-ban nyílt a két tehetséggondozó gimnázium, Zentán és Szabadkán, akkoriban eleve próbáltuk a gyerekeket oda irányítani. Ez volt az az időszak, amikor éppen MNT-tag voltam, az Oktatási Bizottság tagja is, továbbá a közoktatási albizottság elnöke, és láttam, hogy mi készül az oktatás terén, mindezt nagyon is támogattam. Csizmadia Zsolt volt az első, aki a kezdeti generációban indult tehetséggondozó gimnáziumba. Magyarországon be is fejezte a matematika szakot, tanárként dolgozik. A későbbiekben a húgát, Csizmadia Annát szintén igyekeztünk felkarolni. Nagyon tehetséges énekes volt és már alsós kora óta, ahova tudtuk, vittük, támogattuk. A tehetséggondozó gimnáziumok mellett a zenében nagyon jó képességű gyerekek közül rengetegen mentek a szabadkai középfokú zeneiskolába, sőt ilyen irányú egyetemet is végeztek, többen dolgoznak zeneiskolákban tanárként.
Mindenhez nagyban hozzájárul, hogy iskolánkban helyet kapott az apatini zeneiskola kihelyezett tagozata, néhány évvel ezelőtt mindezt hivatalossá is tudtuk tenni.
Amikor a gyerekeim oda kerültek, hogy középiskolát kell választani, a fiam már hetedikes korában elhatározta, hogy a tehetséggondozó gimnáziumot választja majd, ugyancsak a lányom is. Mindketten befejezték a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumot és immár a fiam dolgozik, programtervező informatikát végzett, a lányom pedig matematika szakon indul a mesterképzésre. Azóta is vannak diákjaink a Bolyaiban és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban is.
Az is lényeges lehet, hogy az iskolában maguk a tanárok szintén teret kapnak a tehetséggondozás területén.
– Igen, szerencsére olyan tanárok kerültek az intézménybe, továbbá mivel ugye hosszú idő óta igazgatom, olyanokat is vettem fel, akik eleve tudják, hogy ha meg akarunk maradni, akkor pluszban kell dolgozni. Így majdhogynem mindannyian a délutánjaikat, esetleg a hétvégét is rászánják, hogy foglalkozzanak a gyerekekkel. Az a véleményem, hogy az elméleti oktatás mellett fontos hangsúlyt fektetni arra is, hogy a tanulók részt vegyenek különböző rendezvényeken, a közösségi életben, tánccsoportban, színjátszócsoportban, zenekarban tevékenykedjenek.
Oldott, családias nálunk a hangulat, nem zárkózunk be, nyitottak vagyunk. A gyerekek is nyugodtan bejárhatnak akár a tanáriba, az irodába, tehát nem az a szigorú tanár-diák-igazgató-diák viszony uralkodik, hanem sokkal lazább, kreatívabb a légkör. Ha jó a hangulat, működnek az energiák, akkor lehet jól dolgozni, kibontakozni.
Alapítottunk iskolai Fúvószenekart is, Janovics Ilona zenetanárnő és az apatini zeneiskolában szintén tanító többi tanár is szívesen vállalta ennek folyamatát. Van, amikor ez a zenekar húsz tagot is számlál, attól függ, hogy mennyi gyerek tanul az iskolában. A színjátszás terén ugyancsak aktívak vagyunk, Turkál Marianna tanítónő sokat foglalkozik a gyerekekkel, de az alsós tanítók mindegyikére ez jellemző. A fölsőben jelenleg a szobrászművész, Mraković Péter tanítja a képzőművészetet, előtte pedig iparművész volt a rajztanár, aki szövéssel foglalkozott és akkor a gyerekek is apránként be lettek vonva mindebbe. Csernai Buják Szilvia tanítónő pedig népdalt oktat, mindez folytatódik a felsőben, a Kis Krajcárka népdalkör tagjait folyamatosan kinevelve. Az elmondottakból talán kitűnik, iskolánk és a falu összetartó közössége szoros együttműködésben áll. Továbbá testvériskolai kapcsolatot ápolunk több Kárpát-medencei magyar oktatási intézménnyel is, évente látogatva egymást.
A közösségi tevékenység, szerepvállalás nem idegen az ön számára. Civil szervezeti vezetőként is több áldásos kezdeményezés fűződik a nevéhez. Melyek ezek?
– Az Ábrahám Pál Egyesület 2001-ben alakult, az apatini magyarság felkarolása céljából. Anyanyelvápoló csoportunk volt, hétvégi óvoda működött, amíg volt gyerek…Oda jutottunk, hogy sajnos már nincs érdeklődő. Előbb édesanyám volt az egyesület elnöke, majd én vettem át ezt a tisztséget, így az iskolával készítünk közös programokat. Sok éven át szerveztünk nyári táborokat a gyerekek számára, ám az utóbbi időben nem igen sikerül ezekhez támogatást kapni. Mindez elmarad, pedig azelőtt 40, 50, 60 fős gyerekcsoportokkal valósítottuk meg ezt a programot, úgy, hogy külföldről, a testvériskolákból is érkeztek résztvevők.
Ami a különböző jelképek felállítását illeti, meggyőződésem, hogy közösségileg jeleket kell hagyni a térben. 2006-ban Petőfi-évfordulót ültünk, és akkor merült fel az ötlet, hogy jó volna Kupuszinán egy Petőfi Sándor-mellszobrot emelni. Kiváló a kapcsolatunk Lezsák Sándorral, általa is a Lakiteleki Népfőiskolával, számtalan képzésen, programon is részt vettünk, mindezeknek a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete a házigazdája. Említettem, hogy szeretnénk egy, Vajdaságban egyedülálló köztéri Petőfi-szobrot állítani, és akkor, anyaországi segítséggel mindez sikerült is.
Ami az apatini Szent István-szobrot illeti, a helyi vezetőség egy régi dokumentum alapján úgy gondolta, hogy 1011-ben alapították Apatint, ez körülbelül akkor is történt. Szerették volna megülni az 1000 éves évfordulót, és akkor 2011-ben megkérdeztem a községi tanácselnököt, hogy esetleg állíthatnánk-e szobrot a városalapítónak. Azt mondta, természetesen, majd Molnár Béla, akkori KDMP-alelnök felkarolta a kezdeményezést, és megtörtént a szobor felállítása.
Aztán talán ugyanabban az évben az első vajdasági rovásírásos helységnévtáblát is felállítottuk, Bácskertesen.
Szintén Kupuszinán 2020-ban lett volna a Kárpát-medencei iskolatalálkozó húszéves évfordulója. Rendszeresen részt veszünk ezeken az alkalmakon. Hat országból, hat iskoláról van szó, minden évben máshol találkozik 8–10 gyerek és néhány pedagógus. 2020-ban nálunk tartottuk volna, ugye az az év Trianon-évforduló egyben, és úgy gondoltuk, mindezt megjelöljük valamiképpen a térben. Felmerült az ötlet, hogy egy turulszobrot kellene állítani. A plébánián is támogatták a javaslatot, ft. Kurin István mondta, a templomudvarban nyugodtan felállíthatjuk és így is történt. 2020-ban aztán a Covid miatt elmaradt a tervezett iskolatalálkozó, és június 4- én, a Nemzeti Összetartozás Napján szerettük volna a szobrot felavatni, arra sem volt lehetőség. Amint a helyzet változott, még az év október 4-én azonban megtörtént a szoboravatás.
Úgy gondolom, jó, ha minél több (köztéri) jelét adjuk annak, hogy megmaradunk, itt vagyunk…
Hogyan érintette az életműdíj?
– Meglepődtem, mert nem tudtam róla, a kollégák terjesztettek fel. Viszont iskolánk három gyereket is javasolt Kistehetség díjra és két tanuló, Molnár Sára zenéből, Popovics Regina pedig informatikából, meg is kapta a díjat. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.
Vallja, minden gyermek tehetséges valamiben…
– Kihívás megtalálni, ki miben tehetséges, és azt a képességet kell a gyereknél fejleszteni. Ilyen Kishetség díjat kapott már több tanulónk is. Így Szabó Attila sportból, majd Csernai Panna és Koleszár Judit zenéből, ahogy a lányom, Csíkos Enikő meg Zsigity Adrián szintén zenéből. Ebből a műfajból nagyon sokan, köszönve a kihelyezett zeneiskolai tagozatnak is, meg persze a gyerekek rendkívüli szorgalmának.
Nyáron sem pihen (önben) az elhivatott pedagógus?
– Igyekszünk elvinni a gyerekeket minél több felé nyaranta is, különböző táborokba stb. Ha már a helyben szervezésre nem kapunk anyagi támogatást, akkor legalább ilyen módon próbálunk a tanulóknak nyári élményeket szerezni. Több mint egy évtizede járunk a bulgáriai Balkán Folk Fesztiválra. Egykor az iskolai néptáncosokkal mentünk, aztán népdalosokkal, mostanában viszont a fúvószenekarosokkal járunk, egy hetet töltünk el ott.
Ezenkívül a Rákóczi Szövetség jóvoltából is tudjuk a gyerekeket táboroztatni vinni, nemcsak Bajára, hanem Sátoraljaújhelyre, idén meghívást kaptak Orfűre is, a vitorlás táborba… Kissé nehéz volt összetoborozni a gyerekeket, mert ugye pillanatnyilag a bajai táborban vannak, meg a napokban indulunk Bulgáriába, amikor pedig onnan visszatértünk, megyünk Sátoraljaújhelyre általános iskolásokkal. Nem csak az a célom, hogy helyi gyerekeket tudjunk elvinni, hanem a környékről is minél több tanulót. Most is velünk tartanak még bezdáni, gombosi, bácsgyulafalvi gyerekek is. Augusztusban középiskolai táborba néhány nyolcadikos megy innen a környékről, továbbá a zombori középiskolákból. Augusztusban a zánkai Erzsébet-táborban szintén jelen leszünk, oda az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete segítségével tudunk vinni gyerekeket.
Tehát teli van a naptár, tulajdonképpen munkával töltik a nyarat. Ígér valami újat a következő tanév?
– Igen, tartalmasan telik a szünidő, de hát megtehetjük most már, a mi gyerekeink ,,kiszálltak a családi fészekből”, és hát hozzá is vagyunk szokva, a szórványlét magával vonja, hogy időnként különböző áldozatokat kell hozni a közösségi megmaradás, a fejlődés érdekében.
Továbbá mindig új kihívásokkal találjuk szemben magunkat. Panaszra azonban igazán nincs ok, a tanulók létszáma ugyan olykor csökken, viszont egyre több gyereket íratnak be hozzánk más településekről is. Ami pedig még meglepőbb, hogy a falusi szerb gyerekeket, akikről azt hittük, hogy szerb tagozatra iratkoznak majd, egyre többen íratják magyar osztályba, épp azért, mert sokkal több lehetőség van, jobban tudnak fejlődni ezeken a tagozatokon. Továbbá egyéb, a faluba költözött, külföldről érkezett, orosz, kínai gyerekek is a magyar oktatásban vesznek részt. Úgy gondolom, ezek a tendenciák nagyon sok mindent elárulnak az intézmény működéséről.
De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke és Csíkos Sándor a díjjal (Csíkos Éva felvétele)
Nyitókép: Csíkos Sándor, kupuszinai kollégák és díjazottak ,,koszorújában” (Csíkos Éva felvétele)
