A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Nyárhangoló fesztiválján színházi témájú beszélgetések is zajlottak, egyik vendég pedig Bajza Viktória színművésznő volt. Bajza Viktória Szabadkán született, egy kis ideig az Újvidéki Színházban dolgozott. Színészi tanulmányait Budapesten végezte el, negyven éve a Madách Színházban játszik, és még most is szerepel nagy sikerű, régóta futó musicalekben, novemberben lesz például Az Operaház fantomja 900. játszása, tavaly pedig az 1500. Macskák volt. Bajza Viktóriával a palicsi Vigadóban beszélgettünk színházról, életről.
Hogyan emlékszik vissza a színházzal való első találkozásaira?
– Édesapám a szabadkai Népszínház fővilágosítója volt, gyermekként pedig gyakran megfordultam a régi szép Népszínházban. Imádtam azt a varázslatos világot. Azután iskolai amatőr színjátszó körökben vettem részt, belekóstoltam a színészetbe és megtetszett. Tizennyolc évesen elmentem felvételizni. Nem voltak nagy elvárásaim, de gondoltam szerencsét próbálok és elsőre felvettek. Két évet ösztöndíjasként Újvidéken játszottam, utána pedig Magyarországra mentem.
Visszatér időnként?
– Itt a családom, itt élnek a testvéreim, így gyakran hazajövök. Szeretem Palicsot is, mindig is szerettem idejárni. Nagyon megszépült, csodálatosak a virágágyások, szépen karbantartják a területet, boldog vagyok, hogy ezt látom.
Mit gondol a mai színházi világról? Sokat változott az évtizedek folyamán?
– Nem mondhatnám. Csak mi változunk, a környezet, a kívánalmak, hogy milyen színházat szeretnének az emberek. Abban az időben a klasszikusok voltak népszerűek, Shakespeare, Schiller, Csehov... Fantasztikus klasszikusokat játszottunk, erre mutatkozott igény. Most már az Újvidéki Színház is másmilyen stílust képvisel, mint akkoriban, de ez rendben is van. Láttam néhány újabb előadást és nagyon jók voltak.
Bajza Viktória a palicsi Vigadóban (Fotó: Lukács Melinda)
Mit lát a mai a fiatal színészeken?
– Azt, hogy fantasztikus alázattal és szeretettel fordulnak a színház felé. Ezt látom Szemerédi Bernadett fiatal kolléganőmön is. Úgy gondolom, hogy aki erre a pályára lép, az alázat nélkül nem sokra megy. Szükség van egyfajta alázatra, hogy az ember igazán őszinte művész legyen. Ez pedig nem változott a színház kezdetei óta, mert kell a katarzis, hogy a nézők úgy távozzanak előadás után, hogy valamit kaptak a színpadról, valamilyen érzést, amitől többek lettek. Szerintem ez a színház lényege, hogy valamiféle lelki tisztulást is nyújtson. A néző kicsit úgy érezze, hogy megkönnyebbült a lelke, talán mert belegondolt annak a figurának a sorsába, akit az előadásban lát, belegondolt a saját életébe is, és akár párhuzamot vont. A legfontosabb az, hogy valamit kapjon a színháztól, az előadástól. A színészeknek is az a legfontosabb, hogy átadjanak valamit és érezzék is azt, hogy sikerült átadni.
A pandémiás időszak hogyan hatott a színházra?
– Két évig nem játszottunk, teljesen becsukott a színház. Fokozatosan tértünk vissza. Először csak egy előadást kezdtünk el játszani, azután lassan a többit. Most már megint a megszokott módon, egész repertoárral működünk, de kellett csaknem egy év, hogy erre visszaálljunk. Ugyanakkor még mindig kimondjuk, hogy aki maszkban szeretne ülni, az nyugodtan tegye fel, és a mai napig is használjuk a kézfertőtlenítőket. Nem tudni ugyanis, hogy a helyzet hogyan alakul. Ez egy furcsa világ és sok minden nagyon más lett. Az emberek közti viszony is megváltozott. Nem tudnak úgy közelíteni egymáshoz, mint azelőtt. Valami megszakadt. Ezt látom a baráti körömben is. Már nem öleljük meg egymást önfeledten, van egy kis visszahőkölés. Ez nagyon rossz, mert visszafogja az embert, nem tudja igazán kimutatni az érzelmeit. Az új hírek pedig nem biztatóak. Nem tudunk megszabadulni ettől a vírustól és ez borzasztó.
Mostanában mivel foglalkozik? Mit hoz az új évad?
– Régi előadásaim vannak, újban nem játszom, de megtaláltak egy nagyon érdekes vallási projektummal. Teremts bennünk csendet! címmel albumot készítettünk, különböző vallási felekezetek imáit mondtuk fel színészkollégákkal. Gyönyörű imákról van szó. Csodálatos és nemes feladatként élem meg azt, hogy ezekkel az imákkal megszólíthatjuk az emberek lelkét, hitet adhatunk nekik. Hálás vagyok, hogy a része lehettem. A felvételek megtalálhatók a videómegosztón. Utána egy másik felkérést kaptam, hogy a Bibliát dramatizáljuk, a szövegét darabként adjuk elő, és a színészek egy-egy figurát jelenítsenek meg. Így szeretnénk a fiatalokkal megszerettetni a Bibliát, kicsit közelebb vinni hozzájuk. Ez is nemes feladat.
