2024. december 22., vasárnap

Vajdasági képzőművészek a Zempléni Fesztiválon

Komolyzene, dzsessz, színházi előadások és családi programok tíz napon át Zemplénben és Tokaj-hegyalján

Augusztus 12–21. között rendezik meg a XXXI. Zempléni Fesztivált, amely a Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális fesztiválja, és sárospataki központtal több helyszínen több mint ötven programmal várja látogatóit. Színvonalas komolyzenei estek, dzsesszkoncertek, színházi produkciók és kiállítások szerepelnek a fesztivál kínálatában.

A Zempléni Fesztivál idei képzőművészeti programjának középpontjában a jövőre 70 éves Topolyai Művésztelep alkotóinak munkássága áll.

A fesztivál nyitókoncertje előtt, augusztus 12-én Délibáb – Vajdasági figurák címmel megnyílik a Topolyai Művésztelep gyűjteményes kiállítása, melynek kurátora Klájó Adrián, a művésztelep vezetője Raffai Ingrid, Benes József, Lak Róbert, Lázár Tibor, Maurits Ferenc, Stefan Preradović, Tarkó János, Varga Valentin, Vass Szabolcs és Zsáki István  alkotásait válogatta  a kiállításba és vendégkiállítóként meghívást kapott Szabó Csaba szentesi alkotó.  A kiállításmegnyitón köszöntőt mond: Turjányi Miklós fesztiváligazgató.

A rendezvény első hétvégéjén még négy vajdasági művész, Szerencsen Léphaft Pál karikaturista, Tokajban Novák Mihály fotóművész, Tolcsván Miroslav Jovančić festőművész és Sárospatakon Móricz Ildikó grafikusművész kiállításának megnyitójára kerül sor. Az öt tárlatot tartalmazó sorozat folytatja a 2018-ban elkezdett – 2020-ban kényszerűségből szüneteltetett – tematikát: a mai határon túli magyar képzőművészet bemutatását.

Az összművészeti fesztivál nyitónapján Mendelssohn Reformáció szimfóniáját és Kodály Psalmus Hungaricus című művét adja elő a Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor vezényletével Magyarország egyik legjelentősebb történelmi helyszínén, a sárospataki Rákóczi-várban. A rendezvény tíz napjának programkínálatában Hobo és Malek Andrea is a sztárvendégek között szerepel, fellép a Szent Efrém Férfikar, Balázs János Rahmanyinov II. zongoraversenyét játssza, a Keller Quartett Haydn, Mozart és Dvorák műveit adja elő, Női sors Európában – asszonyok az Operában címmel operaária-est is lesz, a Benkó Dixieland Band pedig világslágereket ad elő Náray Erikával és Szulák Andreával, két koncertet ad Fool Moon együttes, aki pedig a képzőművészet iránt is érdeklődik, az vajdasági művészek alkotásait tekintheti meg a fesztivál ideje alatt, illetve augusztus végéig.

A Zempléni Fesztivál jellegzetessége, hogy nem egy helyszínen szerveződik, és történelmi emlékhelyek mellett, a lenyűgöző tájban gyönyörködve, kirándulásokkal is tarkítva a programot csatlakozhatnak az érdeklődők egy vagy több kulturális eseményhez.

A programokról részletes információ a www.zemplenifesztival.hu honlapon található.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás