2024. december 22., vasárnap

Fél évszázados a FEST

Több mint nyolcvan filmet mutatnak be Belgrádban a Nemzetközi Filmfesztiválon az idén

Az idén 50. alkalommal szervezik meg a Nemzetközi Filmfesztivált, a FEST-et. Ezúttal február 25-e és március 6-a között Új bátor világ elnevezéssel tartják meg azt Belgrádban. Mint arra a fesztivál közleményében rámutatnak, az első fesztivál 1971-ben Bátor új világ címet viselte, ezért döntöttek a szójáték mellett.

Ezúttal több, mint 80 filmet tekinthet meg a közönség, különböző programválogatásokban, 12 moziteremben, a főváros több mozijában. A FEST közleménye arra is rámutat, hogy a fesztivál repertoárján olyan filmek is szerepelnek, amelyek a világ rangos filmes seregszemléin, így a Cannes Nemzetközi Filmfesztiválon, illetve a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon díjaztak, vagyis bemutatásra kerül az Arany Pálmával jutalmazott, Julia Ducournau által rendezett Titán című francia pszichológiai thriller, illetve az Arany Oroszlán-díj nyertese, Audrey Diwan hatvanas években játszódó, Happening című drámája is.

Az 50. fesztivált a Kombank csarnokban Stefan Arsenijević filmjével, a Strahinja Banović című alkotással nyitják meg, amely a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a fődíjat, a Kristályglóbuszt, de a legjobb színésznek járó díjat is bezsebelte és a képekért megkapta a zsűri külön elismerését is.

Ebben az évben a FEST a Belgrádi győztes (Beogradski pobednik) díjat Emir Kusturica rendezőnek és Predrag Miki Manojlovićnak adja majd át.

Miután a fesztivál fél évszázados jubileumát ünnepli, a Szerbiai Posta külön bélyeget nyomtat ez alkalomból.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás