A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a tervek szerint kedden 18.30-tól mutatja be az Urbán András rendezésében készült A Csókos Asszony Lovagjai című előadást, amelynek a szereplői Búbos Dávid, Dedovity Tomity Dina, Fülöp Tímea, Horváth Blanka, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor és Verebes Andrea. A produkció a sokat sejtető szabadkai szindikális operettgála alcímet kapta, a zeneszerzője pedig Szerda Árpád, akivel a muzsikáról, az operettről is beszélgettünk.
Sokoldalú zenész vagy, akit leginkább a blues zenével és a rockkal hoznak össze…
– Színpadon közönség előtt, a blues és a rock műfajában zenéltem a legtöbbet, de nagyon sok olyan zenei kezdeményezésem volt, aminek ezekhez semmi köze sincs. Tulajdonképpen a saját alkotásaim, zeneszámaim, kompozícióim nagy része nem is blues és rock alapú. Mindig is érdekeltek más stílusok, műfajok is. Amikor bluest és rockot játszottam, akkor is megmutatkoztak zenei hatások, amelyek az évek alatt értek, és ezek beleépültek a játékomba. Szegeden kaptam zenei képzést, komolyzenei középiskolába jártam, zongorázni is tanultam. A komolyzene egyáltalán nem áll tőlem távol, sőt nagyon is szeretem. A középiskolai években szinte csak azt hallgattam. Mindegyik eleme és aspektusa, a játszása és az írása is nagyon érdekel. Az évek során egyre gyakrabban próbálkoztam zeneszerzéssel, és ez egy idő után már napi rutinná vált. Mindennap írtam valamit, különböző stílusokban, fugát, szonátát, szimfóniát. Valamibe csak belekezdtem, de sok mindent be is fejeztem. Igazán nem szeretném, ha ez nagyképűen hangozna, de nyitott vagyok rengeteg zenei stílus iránt, soha nem volt és nincs is bennem zenei sznobizmus, sohasem gondoltam azt, hogy csak a blues és a rock a jó, a többi pedig nem az. Minden zenében szeretem a jót, a minőségeset.
Most valami egészen mással, operettel foglalkoztál. Ez milyen élményt hozott?
– Érdekles kísérlet volt a számomra. Eddig még nem csináltam ilyet. A nagyapám viszont nótaénekes volt, én tíz évig néptáncra jártam, zenéltem is, úgyhogy a magyar népzene, a magyar zenekultúra is közel áll hozzám, és ehhez kapcsolódik az operett is. Hangszerelésben az opera és az operett között elég sok az átfedés, nincsenek nagy különbségek. Átdolgozásokkal kezdtem, közben ez a zenei világ lassan belém ivódott, és nekiláttam saját dalokat is írni.
Hogyan boldogultál a dalszövegekkel? Némelyeket te írtad, másokat pedig a többiek.
– Nekem sokkal könnyebb, ha a zene mellett a dalszöveget is én írom, mert a dalszöveg és a zene ritmusa nagyon szoros kapcsolatban áll egymással. A dalszöveg ritmusa megadhatja a zene ritmusát is. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy nem tudok alkalmazkodni más dalszövegéhez, sőt ezt fontosnak is tartom.
A színészek hogyan boldogulnak az énekléssel?
– Az operetténeklés is elég sok hasonlóságot mutat az operaénekléssel. A színészeknek ez elég nehéz feladat, de a tudásukhoz mérten mindannyian maximálisan teljesítenek. Az operett előadásokat általában élő zene kíséri, gyakran van bennük lassítás és gyorsítás, a dramaturgiához és a különböző cselekményekhez kapcsolódóan. Az előadásban a zenét nem lehetett élő zenekarral megoldani, a színészek alapokra énekelnek, ami plusz nehézséget jelent. Nagyon sokat kell gyakorolniuk ezekkel a zenei alapokkal, hogy az előadásuk hiteles legyen, de nagyon jól haladnak. Csak gratulálni tudok nekik.
Milyen instrukciókkal láttad el a színészeket?
– Főleg az énektechnikához kötődőekkel, hangsúlyos figyelemmel a magas hangokra, vagy azokra a zenei részekre, ahol nehézségeket észleltem. Tanácsokat adtam a szöveg úgymond érthető kiéneklésével kapcsolatban is.
Szerda Árpád (Fotó: Gergely Árpád)
A közösségi oldaladon, a vezetéknevedre utaló WednesdaY Projecttel találkozhatunk. Ez valójában mit jelent?
– Ez először az alkotásaim gyűjtőhelye lett volna, de azután kinőtte magát egy ún. one-man band-é, egyszemélyes együttessé, amelyben jómagam többféle hangszeren játszok különböző zenei alapokra, mostanában leginkább elektronikus, rock, blues és hasonló stílusokat keverve. Ez egy mondhatni fesztiválbarát produkció. Amikor nincs ilyen helyzet, elég sok fesztiválon és számos klubban lépek fel, ahol saját dalokat játszok, eléggé improvizatív jelleggel. Most ezt jelenti a WednesdaY Project.
Néhány évvel ezelőtt egy másik érdekes projektumban is részt vettél, blues zenét írtál egy mesejátékhoz. Ezzel mi a helyzet?
– A budapesti BonBon Matiné tagjai megközelítőleg húsz éve nagy hangsúlyt fektetnek a hangszerismeretre, a gyerekek zenei nevelésére is. Nagy tapasztalattal rendelkeznek. Egy alkalommal zeneszerzői pályázatot hirdettek meg, amire beneveztem és sikerült is megnyernem. A Szerencsés János mesére írtam zenét, ami így egy blues mesejáték lett. A nyereményhez hozzátartozott az is, hogy két évig turnéztassuk Budapesten. A letelte után viszont az előadás iránt továbbra is érdeklődés mutatkozott, így folytatódott a turnéztatása. Ha majd a körülmények megengedik, lesz egy újabb projektumunk is, már azt is készítjük.
A pandémia mennyire hatott ki rád és az alkotómunkádra?
– Nem annyira súlyosan, mint amennyire eleinte számítottam. Ezen én is meglepődtem. Az igazat megvallva, addigra talán épp egy kicsit belefáradtam a klubos zenélésekbe. Nem mindig olyan körülmények közt és olyan társaságban zenélünk, amilyenben szeretnénk. Ez egy ideig érdekes, de egy idő után fárasztó is tud lenni. Most már azonban hiányzik és elkezdtem érezni a muzsikálás hiányát. Addig is sokkal többet gyakorolok és továbbra is mindennap írok zenét. Ez a szokásom megmaradt, és most még nagyobb mennyiségben teszem.
