A Magyar Tudományos Akadémia a külhoni magyar tudósok munkájának jutalmazására, elismerésére alapította meg az Arany János-díjat. Az elismerés legrangosabb fokozatát, az Arany János-életműdíjat idén a vajdasági dr. Cvetićanin Pintér Lívia vehette át.
A Zentán született tudós, az Újvidéki Egyetem és az Óbudai Egyetem professor emeritája, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja és elnöke gépészettel és mechanikával, azon belül főként a nemlineáris rezgésproblémák megoldásával, valamint a változó tömegű testek és a rotorok dinamikájával foglalkozik. Tudományos munkássága és idézettsége alapján a Stanford Egyetem jegyzékén a világ legjelentősebb tudósainak felső 1,5, illetve 2 százalékába tartozik. Kiemelkedő tudományos eredménye a nemlineáris rezgések megoldására kifejlesztett módszer, a tudományos irodalomban róla elnevezett „Cveticanin-method”.
– Ez egy új módszer, amely előbbre léptette a rezgéstudományt. A módszer segítségével pontosabb eredményt tudtunk kapni analitikailag olyan megoldásokra, amelyek kihatnak a gépészetre és a többi tudományágra is. Amellett, hogy pontosabb megoldást ad, sok új aspektusra is rámutat, például a rezgések különböző karakterisztikáira, amit máskülönben a lineáris elmélet nem tudott megadni. Napjainkban ezt a módszert használják az úgynevezett gépi rezgések megoldására – magyarázta Cvetićanin Pintér Lívia, aki szerint még ma is ritkaságnak számít, hogy nőként valakit a gépészmérnöki tudomány érdekeljen.
– Zentán fejeztem be az általános iskolát és a gimnáziumot, de mindenféleképpen szerettem volna továbbtanulni. Újvidéken abban az időszakban azonban csak csak két mérnöki kar volt, technológia, illetve gépészet. Mivel a mérnöki szakma sokkal önállóbb, mint a technológia, ezért döntöttem emellett. Amikor beiratkoztam, csak hét lány volt a háromszázötven fiú mellett. Minden generációban volt pár lány, és mondhatom, hogy mind nagyon jó hallgatók voltak, aztán pedig nagyon jó mérnökök lettek. Abban a pillanatban, amikor beiratkoztam, valójában még nem is tudtam, mit is takar a gépészet, avagy milyen szakma, de utána kiderült, hogy nagyon kreatív és szép tevékenység. Nagyon megszerettem ezt a munkát, mivel egy projekt végén szemmel látható az eredmény – emelte ki beszélgetőtársunk.
Fotó: Dávid Csilla
A gépészmérnök az elmúlt időszakban főként a metaanyagokkal foglalkozik.
–Az utóbbi öt évben egy európai uniós projektumban vettem részt, amelybe 26 állam volt bekapcsolva, és metastruktúrával és metaanyagokkal foglalkoztunk, vagyis új anyagokkal és struktúrákkal, amelyek csökkentik a zajt, meg a rezgéseket. Az én csoportom készített egy egészen jó struktúrát, amelyet be lehet építeni autókba, repülőgépekbe, helyiségekbe, és leveszi a rezgést és a zajt is – mondta Cvetićanin Pintér Lívia, aki tanárként a diákokkal is igyekezett megmutatni a kutatói munka szépségét.
–A hallgatókkal azt próbáltam megértetni, hogy ne csak reprodukáljanak, hanem ők saját maguk hozzanak valami újat létre, mert a mérnöki szakma valójában erről szól. A kreativitást kell fejleszteni a fiataloknál, főképp a mérnök szakos hallgatóknál, és erre szerettem a figyelmüket ráirányítani. Ez egy olyan szakma, ahol az egyetem befejezése után érdemes kimenni pár évre külföldre, hogy meglássák, miként működik ez más országokba, valamint, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek. Az alapképzésünk viszont nagyon erős itthon. A szerbiai egyetemek egy olyan alaptudást adnak, amire lehet építeni, és ez nagyon fontos. Lassan már ötven éve, hogy befejeztem az egyetemet, és annak ellenére, hogy nagyon nagyok voltak a változások, be tudtam az egészbe illeszkedni. Volt egy a jó alapom, és arra állandóan építettem és felfejlesztettem magam.
Cvetićanin Pintér Lívia több tudományos társaság tagja, köztük a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, elnöke, 2018-tól a Szerb Tudományos Társaság állandó tagja. Pályája során számos elismerésben részesült, 2011-nem Thomson Reuters-díjat kapott, 2018-ban a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács Életműdíját vehette át, a Szerb Mérnökakadémia nagydíját 2022-ben nyerte el. Ugyanebben az évben pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is átvehette.
– Az elismerések csak az utóbbi években érkeztek nagyobb mennyiségben. Addig, amíg dolgoztam, egyáltalán nem gondolkoztam díjakban. Az egész tudományos és kutatói munka olyan, hogy azt vagy szereti, vagy nem szereti az ember. Én erre mindig is hobbiként tekintettem, mindig is élveztem, és most is élvezettel csinálom. Egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy elismerik-e, vagy sem.
Nyitókép: Fotó: Dávid Csilla
