2024. december 19., csütörtök

Az első Kamarafeszt

Színházi fesztivál zajlik Zentán – Ma, szombaton A nagybőgő és a Sok hűhó semmiért szerepel műsoron

A Zentai Magyar Kamaraszínház és partnerszervezete, a Novem Színházi Szervezet megtartotta az első Kamarafesztet. A showcase fesztivál csütörtöktől szombatig zajlik a Zentai Magyar Kamaraszínház előadótermeiben. A program hivatalos megnyitója csütörtökön volt, először az Élőhomok című produkciót láthatta a közönség, majd Yasmina Reza finom lélekrajzzal megírt, Művészet című művének színpadi változatát. A színházat és az előadásokat népszerűsítő programsorozat a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével, a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta Város Önkormányzata finanszírozásával valósult meg. Dévai Zoltán, a Magyar Kamaraszínház igazgatója elmondta: a fesztivál elsődleges célja, hogy megmutassák színházuk és társulatuk értékeit, illetve az új vezetőség koncepcióját, illetve nem titkolt szándékuk, hogy ez a színház a kulturális térképre is felkerüljön.

A társulat tagjai egytől egyik pozitív izgalommal várták a rendezvényt (Gergely Árpád felvételei)

A társulat tagjai egytől egyik pozitív izgalommal várták a rendezvényt (Gergely Árpád felvételei)

– Három nap alatt hat előadást láthat nálunk a nagyérdemű, mindennap lesz egy előadás a kamaratermünkben és egy előadás a nagyteremben. Az előadások a Zentai Magyar Kamaraszínház repertoárjából vannak. A Novem civil szervezetet 2013-ban a zentai színház színészei alapították, majd egy idő után Mezei Kinga lett a szervezet elnöke, idén februárban pedig ő lett a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője, szóval a szervezet visszakerült a helyére, és bezárult ez a kör. Igazából ez a két intézmény és társulat egy. Meghívott vendégeink az országból és a régióból olyan szakemberek, akik ennek a társulatnak a hírét szétviszik. Több kritikus is érkezett különböző országokból, például Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból, Felvidékről, Romániából. Továbbá olyan rendezők és színházi szakemberek is ellátogattak hozzánk, akikkel a következő évadban szeretnénk majd együtt dolgozni – mondta Dévai Zoltán.

Sokan ellátogattak a nyitónap előadásaira

Sokan ellátogattak a nyitónap előadásaira

Verebes Judit, a zentai társulat színésze hozzátette, hogy az izgalom és a boldogság vegyes érzései kavarogtak benne a fesztivált megelőző napokban. Büszke a társulat tagjaira azért, hogy közösen, együttes erővel megvalósították az első, de nem utolsó alkalommal megszervezett fesztivált.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A társulat tagjai egytől egyik pozitív izgalommal várták a rendezvényt (Gergely Árpád felvételei)