2024. december 22., vasárnap

Ilyenek voltunk

Néhány élmény a vasárnap este zárult II. Nyárhangoló Fesztiválról

Csakis a palicsi Nyárhangoló Fesztiválon élhettem meg azt, hogy vasárnap estefelé még Hirtling István budapesti színművészt hallgattam elbűvölten a Vigadó emeleti termében, majd a gyönyörű szecessziós létesítmény teraszán a belgrádi Baruch Fivérek Kórussal együtt dúdoltam önfeledten a Halleluyah-t, a Hava Naagilát, majd ugyanitt Tony Lakatos világhírű szaxofonművésznek és a Ramona Horvath Triónak tapsoltam vörösre a tenyerem, késő este pedig élmény volt látni, hogy Kálmán Imre jól ismert operettslágereinek kedvelői az utolsó ülőhelyig megtöltötték a Nyári Színpad nézőterét, sőt az állóhelyek is foglaltak voltak.

Hirtling István (Fotó: II. Nyárhangoló Fesztivál Facebook-oldala/Szerda Zsófia)

Hirtling István (Fotó: II. Nyárhangoló Fesztivál Facebook-oldala/Szerda Zsófia)

Sokadmagammal éltem meg a fent emlegetett élményeket.

A rengeteg telt házas program bizonyítja, a közönség igenis igényli és örömmel látogatja a színvonalas rendezvényeket. Vagy fogalmazhatnék úgy is: a minőség vonzza a közönséget. A négy nap alatt több mint negyven program várta az érdeklődőket, s több ezer ember fordult meg a Palicsi-tó melletti fesztiváli helyszíneken.

Azt már tavaly „elengedtem”, hogy mindenbe bele akarok kóstolni, az idén is inkább kedvemre válogattam szombaton és vasárnap délután/este az engem érdeklő programrészek között.

Hirtling István budapesti színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató műsorában részletek hangzottak el a Márai-életműből, emellett roppant érdekes, kevéssé ismert információkat tudhattunk meg az örök érvényű szerzőről, a polgárságról. Az előadást vetített képek, dokumentumok gazdagították, és Szabó Dániel cimbalomművész zenei kísérete is hozzájárult a Márai világában, korában való elmélyüléshez.

Ezt megelőzően a Női Strandon Háy János íróval Jovánovity Patyerek Réka irodalomtanár, szerkesztő beszélgetett. Kiindulópont gyanánt a Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom című kötet szolgált. Háy János a kötet kapcsán kifejtette: szerinte a korábban élt írókról, költőkről is csakis úgy érdemes beszélni, írni, mintha itt lennének, mert ha egy alkotó érinthetetlen, csakis ájult tisztelettel lehet róla beszélni, akkor elveszíti az elevenségét. Háy az irodalmi hagyaték kapcsán kifejtette, az egy ajánlat, és az alkotók, kötetek sokaságából bármikor bármely szerzőhöz, műhöz hozzányúlhatunk. Számára például gyermekkorától minden életszakaszában megvannak azok az Arany János-művek, amelyek akkor, életének azon periódusában hozzá szólnak.

A belgrádi Baruch Fivérek Kórus 1879-ben alakult meg, a világ legrégebbi zsidó kórusai közé tartozik. Repertoárjuk roppant változatos, széles skálán mozog, a klasszikusoktól az afrikai dallamvilágig terjed, egy mércéjük van: a magas színvonal.

Tony Lakatos (Fotó: II. Nyárhangoló Fesztivál Facebook-oldala/Ótos Annabella)

Tony Lakatos (Fotó: II. Nyárhangoló Fesztivál Facebook-oldala/Ótos Annabella)

Tony Lakatos világhírű jazzszaxofonművész 40 éve távozott Magyarországról, nemzetközi karrierje Németországban indult, az évtizedek alatt a világ számos országában, számos zenészével koncertezett már, a bukaresti származású Ramona Horváth zongoravirtuóz triójával leginkább Párizsban és környékén lépnek fel együtt, de máshova is hívják őket közös turnéra. Nagy élmény volt vasárnap este a Vigadó teraszán hallgatni őket, és örültünk volna még egy ráadás-szerzeménynek.

Ramona Horvath triója (II. Nyárhangoló Fesztivál Facebook-oldala/Ótos Annabella)

Ramona Horvath triója (II. Nyárhangoló Fesztivál Facebook-oldala/Ótos Annabella)

A fesztivál zárórendezvénye, a vasárnapi operettest színvonalának a bizonyításához, úgy gondolom, elég egy nevet leírni, a rendezőét: Kerényi Miklós Gábor Kossuth-díjas kiváló művészét.

A zárónappal kezdtem, holott érdemes visszatérni néhány mondat erejéig a szombaton délutánra is. Például A kávéházi zene helye a cigány kultúrában című beszélgetés során Beck Zoltán romológus, dr. Prónai Csaba kulturális antropológus és Galán Angéla műsorvezető, újságíró nemcsak a XVIII. századig, és Cinka Pannáig tekintett vissza, hanem a kortárs cigány irodalomról is ismeretekhez jutottunk, vagy arról is, hol tart ma a cigánykultúráról való gondolkodás. S a gondolatmenet akár folytatódhatott is vasárnap, amikor Aleksandar Petrović Találkoztam boldog cigányokkal is (Skupljači perja) című filmjének egyik jelenetében Bekim Fehmiu mulat.

120 perc alatt a Föld körül Kálmán Imrével…

120 perc alatt a Föld körül Kálmán Imrével…

… és az operettest közönségével

… és az operettest közönségével

Beck Zoltánt még egy szerepben láthattuk szombaton: zenészként, irodalmárként, ugyanis Vecsei H. Miklós színművésszel itt is előadták Kártyajáték című produkciójukat, ez koncert is, előadói est is.

Egy néző húz egy kártyalapot, amelyen egy szó vagy szintagma szerepel. Ehhez kapcsolódó történetek, versek, dalok, személyes élmények hangzanak el a két művész előadásában. Minden esten más-más, az előadók hangulatától függően. A szabadkai közönséget meg is énekeltették a végén, lenyűgözött, hogy a publikum tagjai – a tizenévesek is – milyen jól ismerik Cseh Tamás szerzeményeit.

S lenyűgözött az is, hogy a VM4K csapata milyen jól megszervezte ezt a fesztivált, milyen odaadóan, profi módon tették a dolgukat.

Egyet sajnálok: hogy életkorom miatt resteltem elmenni a péntek esti Ákos-koncertre, holott utólag kiderült, az én generációm is szép számban képviseltette magát a tömegben.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: 120 perc alatt a Föld körül Kálmán Imrével…