Hajdu Szabolcs független vizekre evezett, az Ernelláék Farkaséknál így is sikertörténet lett. Az azonos című előadással kezdődött a Maladype Színháznál, azután a rendező tizenhárom operatőrrel, a tanítványaival erről filmet is készített, a saját otthonukban. A filmben részt vett az egész család, felesége, Török-Illyés Orsolya, és a gyerekek is. A filmalkotást ezek után beválasztották a Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjába, ahol megnyerte a fődíjat, sőt Hajdu Szabolcs megkapta a legjobb férfi színész alakításáért járó díjat is. A film persze minimális költségvetésből készült.
– Éppenséggel pályázhattunk volna, külföldi támogatás után is nézettünk, de úgy éreztük, nincs értelme várni, mert minden adott volt hozzá. Tudtuk, hogy e film elkészítése nem feltétlenül pénz kérdése. Az egész egy lakásban játszódik, nem igényel különösebb szervezést. Néhány hetet azzal töltöttünk el, hátha találunk valahol másik lakást, hogy ne nálunk kelljen forgatni. Mivel viszont a gyerekek szintén játszanak a filmben, még jobb is volt, hogy otthon forgattunk. Tavaly, amikor csináltuk a filmet, egy éven keresztül tanítottam a Budapesti Metropolitan Egyetem operatőrszakos hallgatóinak, és nagyjából hasonló dolgokról beszéltem nekik, mint ami a filmben is megvalósult: hogyan dolgozzunk ki egyszerű dialógusos jeleneteket nem konvencionális módon. Ha csak egy évet várok, már nem lennének együtt, szétszélednek, nem is értenék, mit akarok ezzel. Ugyanakkor, ha tovább játsszuk a színházi előadást, meg lett volna annak az esélye, hogy úgymond túlságosan beáll a színészi játék, ráragad egyfajta teatralitás, amit nehéz levakarni. Ez óhatatlanul is bekövetkezik harminc-negyven játszás után, még ha folyamatosan is próbálom frissen tartani. A bemutatón azt tapasztaltuk, hogy a közönség jól reagál rá. A premier és a repríz utána szinte egyszerre fogalmazódott meg bennünk, hogy csináljunk ebből egy filmet is. A technológia ma már olyan szinten van, hogy ha nem elsősorban képfilmről vagy jelfilmről van szó, hanem dialógusokra és emberi viszonyokra építünk, akkor ily módon is létrehozhatunk egy filmalkotást.
Ennek tudatában meglepett-e a siker Karlovy Varyban?
– Azzal már nagyon boldogok voltunk, hogy beválogatták egy ilyen nagy fesztivál versenyszekciójába. Úgy gondoltuk, hogy a film ezzel elérte, amit tud. Az pedig, hogy megkapta a fődíjat, már csak hab a tortán. A közérzetemet azonban nem ez határozta meg, mert másnap kezdődtek a hétköznapok, amiről a film is szól. Folyamatosan helyt kell állni, már a fesztivál díjkiosztóján is ott voltak a gyerekek, akik igénylik, hogy velük is foglalkozzunk. Valójában egy állandó, permanens jó közérzetet szeretnék, hogy mindennap nagyjából jól érezzem magamat, és ne legyenek ilyen kiugróan jó napok se. Ne érezzem azt, hogy a díj nélkül nem tudok meglenni. Őszintén szólva a díj engem annyira érint meg, mint amikor valaki felköszönt a születésnapomra. Örülök neki, de eddig tart és folytatódnak a mindennapok.
Feleségeddel szerepeltek a Buharov fivérek Az itt élő lelkek nagy része című független produkcióban is, az milyen élményt nyújtott számodra?
– Nagyon szuper volt, maga az álom! Szilágyi Kornél felhívott, hogy lenne egy kisebb szerep, egynapos forgatás és egy nyomozót kellene játszani. Az ötödik nap elkezdtünk gyanakodni, hogy itt karakterfejlődésről lesz szó. Folyamatosan alakították a történetet, azokból a személyekből merítve, akik körülveszik őket. Tették ezt elképesztően felszabadultan. Az általam elképzelt művészi létezés ideális formája az, amit a Buharov fivérek megvalósítanak. Nemcsak a filmforgatásban, hanem általában. A hétköznapokban is nagyon szeretek a társaságukban lenni. Akkor is szórakoztatóak, ha épp nem csinálnak filmet, ha pedig forgatnak, minden őrültséget megengednek maguknak.
Úgy döntöttél, hogy az Ernelláék Farkaséknál filmet független produkcióként valósítod meg, ennek fényében milyennek látod a támogatási rendszert?
– Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit támogatnak és mit nem, ez korábban is így volt. Mindenkinek a saját döntése az, hogy a rendszerben részt akar-e venni vagy nem. Aki a rendszerbe belép, annak a rendszer határozza meg a mozgását. Ostobaság azt képzelni, hogy ha belép valaki a rendszerbe, akkor másképp mozoghat. Mozoghat, de saját kárára, annak pedig nincs értelme, mert a rendszer az erősebb. Jelenleg három lehetőség van Magyarországon, talán máshol is, de itt kicsit élesebben érződik: az egyik, hogy az alkotó rendszeren belül mozog és úgy próbálkozik filmet, előadást vagy bármi mást készíteni; a másik, hogy elmegy innen; a harmadik, hogy otthon marad, de a rendszeren kívül próbálkozik. A Buharovéké és a mi filmünk rendszeren kívüli próbálkozás. Egyébként megtanulható a koreográfia, hogyan kell rendszeren belül mozogni, és lehet mérlegelni, hogy megéri-e. Adódhat olyan helyzet, hogy a mű megéri, hogy egy adott szisztémában készüljön el, sőt csak úgy lehet létrehozni. Nyilván nagyobb alkotásokat, például a Bibliothéque Pascalt vagy a Fehér tenyér című filmet ilyen független körülmények között nem lehetett volna megcsinálni. Az ilyen filmekhez szükség van állami támogatásra, meg egy csomó nem kívánatos dologra, amivel egy alkotó nem szeret foglalkozni, de muszáj. Olyan emberek munkájára is, akikkel a hétköznapokban, vagy kisebb filmek kapcsán nem működnének együtt.
Kedvedre van a rendszeren kívüli filmkészítés?
– Nem egyszerű. Egzisztenciálisan nagy kihívás. Fél évvel ezelőtt a film másik főszereplőjével egy építkezésen bontottuk a falat, hogy el tudjuk tartani a családunkat. Ezt is jó kedvvel és lelkesedéssel csináltuk, de az ember elgondolkodik, hogy tíz-tizenöt év filmkészítés után itt tartunk. Ha ezt választjuk, nincs más lehetőség, megyünk dolgozni. Orsolya natúr kozmetikai cikkeket árusító boltban volt elárusító ugyanebben az időszakban. Közben két-három órákra mentem vágni a filmet. Mindennek ára van, ennek ez az ára. A forgatás során is mindenki szinte mindent csinált. Közben pedig el kellett tartanunk magukat, mert nem ebből élünk. Most az a szerencsés fordulat állt be, hogy ez az első film, amiből lett is pénzünk. Már a díj is visszahozta a költségek árát, de jelentkeztek, hogy Amerikában is megcsinálnák a filmet, ez pedig a jogok megvásárlásával jár, azután itt van a külföldi eladás és moziforgalmazás is. Soha nem volt ennyi bevételünk egy filmből.
Két filmben is közreműködött
A szabadkai K. Kovács Ákos néhány hete diplomázott, így immár filmoperatőr művész-mester. Ő is egyike volt Hajdu Szabolcs tanítványai közül, aki munkájával hozzájárult az Ernelláék Farkaséknál című film létrejöttéhez, de neve fellelhető Tolnai Szabolcs Minotaurusz című filmjének stáblistáján is.
– Hajdu Szabolcs iskolai feladatokkal bízott meg bennünket, ami tulajdonképpen arról szólt, hogy egy helyszínen egy párbeszédből olyan helyzetet hozzunk ki, amely egyik pontból a másikba vezet. Szabolcs nagyon jó tanár, sok minden megmaradt bennem abból, amit mondott az iskolában. A tudása és profizmusa tette azzá, ami mára lett belőle. Nagyon sokat jelent az, hogy a munkatársai lehettünk. Nemcsak operatőrök voltunk, hanem világosítók, kameratechnikusok, sofőrök és minden egyéb. Az egész technikai részét lefedtük a stábnak. Érdekes volt, hogy Szabolcsék lakásában forgattuk a filmet és a családja is részt vett benne. Befogadtak bennünket, úgy éreztük magunkat, mintha mi is családtagok lennénk. A film címe angolul It's Not the Time of My Life, márpedig szerintem az, mivel megkapta a Karlovy Vary fődíját és a legjobb színésznek járó díjat is. Hajdu Szabolcs kevés pénzből egy olyan filmet csinált, amit már most a legnagyobbak között említenek.
Nagy öröm volt számomra az is, hogy Tolnai Szabolccsal együttműködhettem. Tolnai Szabolcs szerette volna újragondolni Az erdőt, ebből lett a Minotaurusz. Ehhez szüksége volt még egy nap forgatásra. Ebben kaptam feladatot. Ez bizalom a részéről, mert egy forgatáson minden pénzbe kerül. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni, remélem, ez kölcsönös. Izgalmas élményben volt részem – mondta K. Kovács Ákos.
