Egy anarchista méhész terrortámadást indít a rendszer ellen, hogy megmentse a méheket. Erről készített filmet Nemes Gyula, magyar–német–cseh koprodukcióban, míg a film egyes jelenetei Afrikában játszódnak. A Zeróba Kovács Krisztiánt, Martina Krátkát és Udo Kiert láthatjuk, egyik pillanatban pedig megjelenik Nemes Jeles László is, holott úgy tudni, csak névrokonság fűzi Nemes Gyulához. A Zero az a film, amelyre Andy Vajna azt mondta, hogy „nem film”, és amelynek cenzúrázni kellett az egyik jelenetét. Pontosabban egy bizonyos politikus arcképét egy görögdinnyén, amelyre a filmben lövöldöznek. Nemes Gyula már rég járt a palicsi filmfesztiválon, ezzel kezdtük a beszélgetésünket is.
Hány év telt el azóta, hogy a palicsi filmfesztiválon láthattunk?
– Legutóbb kilenc évvel ezelőtt voltam a fesztiválon. Ennyi időbe telik manapság elkészíteni egy játékfilmet. Most itt megismerkedtem egyik szerbiai példaképemmel, Slobodan Šijannal, és elbeszélgettünk. Nagyon szeretem a filmjeit, mondtam is neki, hogy ő találta fel az ún. önmegsemmisítő filmet, amilyent én is készítettem. Arról is beszélgettünk, hogy a nyolcvanas években, minden évben csinálhatott egy filmet, azóta pedig tízévente egyet. Borzasztó, hogy az újabb generációk már eleve így kezdik. Lehetetlenség létrehozni egy életművet.
A támogatási rendszer megváltozása is hozzájárult ahhoz, hogy ennyit kelljen várni az új filmre?
– Igen, de nem mintha régebben ez gyorsabban ment volna. Nekünk már megítélt támogatásunk volt, és egyszer csak eltűnt a magyar pénz. A cseh és német támogatásokból fogtunk hozzá a forgatáshoz. A magyar pénzhez csak hosszú évek múltán lehetett hozzájutni. Sajnos a jelenlegi magyar finanszírozás a stemplizésben nyilvánul meg. Tíz évig kell stemplizni, a pecsételéssel foglalkozni, míg az alkotó annyira kifárad, hogy már képtelen leforgatni egy filmet. Valamiért ez a szabály, de nem tudom ez mire jó.
Műfajilag tekintve hol látod a Zerót?
– Ez egy önmegsemmisítő film, méghozzá nagyon komplex, pont abból kifolyólag, hogy tíz évig tart elkészíteni egy filmet. Egyrészt megpróbálok mindent elmondani a világról, mert legközelebb majd ismét tíz év múlva kerülök szóhoz. Másrészt egy olyan filmet készítettem, amelyre nem is tudnék példát mondani. A főhős történetével a film műfaja is változik, nagyon radikálisan és élesen. Az eklektikusság és a filmgyártás lassúsága között létezik összefüggés.
Új műfaj lenne kialakulóban?
– Ez csak egyfajta mentalitás, sok kollégám hasonló problémákkal küzd. Kialakult egyfajta parallel filmgyártás. Egyes alkotók elhatározzák, hogy nem pályáznak, mert nem akarnak tíz évet a pecsételéssel bajlódni, hanem például leforgatja a filmjüket a lakásukban, mint Hajdu Szabolcs. Nem egy ilyen film készült, hanem több is. Lassacskán már produktívabb ez a parallel filmgyártás, mint a támogatásból készült filmek.
Mit adott neked a Zero? Mire elkészült, gyarapodott-e az ötlettárad a filmtémákat illetően?
– Rengeteg ötletem van, de elérkezettnek érzem az időt, hogy komolyan meggondoljam, érdemes-e így filmet készíteni. A Zero sok mindent elvett tőlem, például tíz évet az életemből, de sok mindent adott is, egyebek közt Afrikát. Nem származom gazdag családból. Mostanában kezdtem el utazgatni. Előző filmemmel, a Letűnt világ című dokumentumfilmmel tudtam egyáltalán világot látni, addig otthon ültem. A Zerónak azt köszönhetem, hogy mivel leírtam azt a szót, hogy Afrika, sikerült is elmennem Afrikába. Olyan nagy hatással volt rám az a kultúra, hogy azon gondolkodok: kiköltözöm. Ha más nem, minden évben szeretnék kijutni. Legutóbb Tanzániában töltöttem három csodálatos hónapot, az maga a paradicsom. Úgy érzem, ott lehet igazán alkotni. Kiülni a strandra, és a gondolatok szinte maguktól jönnek. Nagy az inspiráció, néhol ott is van persze bilharzia, de nem mindenhol. Az emberek kedvesek és nyitottak. Azt gondolom, sokkal jobban lehet alkotni magyarként Tanzániában, mint Magyarországon. Délvidékiekkel és felvidékiekkel is beszélgettünk arról, hogy filmesként könnyebb úgy szárnyalni, ha más országok felé is nyitottak vagyunk.
Más távoli országok is vonzanak?
– Ösztöndíjakból is fenntartottam magamat. Japán és argentin ösztöndíjat kaptam, bejártam Ázsiát és Dél-Amerikát is, de azt éreztem, hogy Afrika a csúcs. Az utazásnál nincs jobb, és a filmkészítés is utazás. Az ilyenfajta szemlélődő életmód nekem nagyon bejön.
Remélhetőleg, most majd mégse kell várni újabb tíz évet a filmre…
– Szerintem most majd húszat, mert időközben elkezdtem lustulni.
