K. Kovács Ákos nemrég diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetem filmoperatőr művész mesterszakán. Az idei palicsi filmfesztiválon két filmalkotást is láthattunk, amelynek a stáblistáján szerepel a neve. Egyik a rotterdami fesztiválon is bemutatott, Tolnai Szabolcs rendezte Minotaurusz, a másik pedig Hajdú Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál, amely a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíjat kapta meg. A Malomfesztiválon a filmestábor résztvevői filmet is készítettek.
K. Kovács Ákossal, a tábor vezetőjével a műhelymunka idején beszélgettünk.
Hány résztvevője lett a tábornak?
– Öt, azaz velem együtt hatfős a stáb. Ez egy nagyon jó létszám. A művészeti osztályokat is öt-hat fősre nyitják, maximum tízre, mert így lehetünk egymás barátai, így lehet szorosan együttműködni és individuálisan feladatokat kiosztani, elmagyarázni, ki mivel foglalkozzon, mire fektesse a hangsúlyt. Érdekesmód egyik résztvevőnek sem életcélja, hogy filmes legyen, és ez is nagyon jó, hiszen bennem sem volt olyan kényszer, hogy mély szakmai vizekre evezzek. A célom az volt, hogy átfogó képet adjak a filmgyártásról. Onnan indulva, hogy nincs ötletünk, egészen addig, hogy lesz egy filmünk. Beszéltem persze a professzionális filmkészítés módjáról is, hogy milyen egy stábban dolgozni, és milyen eszközök állnak rendelkezésükre azoknak, akik tetemes összegből készítenek filmet. A vágás rejtelmeit is tanultuk. Mivel kevés idő állt a rendelkezésünkre, úgy gondolom, hogy ez valójában egy műhelymunka, de érdemes lenne táborrá fejleszteni. Négy nap alatt nagyon nehéz filmet csinálni, nem is igazán lehet, mégis tettünk egy próbát. Először a koncepción dolgoztunk, azután meg elkezdtünk forgatni. Mivel nem volt elég időnk arra, hogy írjunk egy teljes forgatókönyvet és tervet, ezért ez állandóan alakult.
Miről készítettetek filmet? Milyen technika állt a rendelkezésetekre?
– Első nap szinte semmi sem volt itt. Egy faluszéli pusztában felmerül a kérdés, hogyan készítsünk filmet, és miről szóljon. Az ötlet végül az lett, hogy bemutassuk a Malomfesztivál készülését, de izgalmas és humoros módon. Másképpen nyúltunk a témához, kicsit elferdítve, más megvilágításba helyeztük. A résztvevők is játszottak a filmben. Könnyű ugyanis a kamera mögül irányítani a mozdulatokat, és egészen más mindezt megtapasztani a felvevőgép előtt. Egy fényképezőgépet hoztam, amivel lehet videózni, filmet felvenni. Azt használtuk, úgyhogy saját, minimális technikával dolgoztunk. Ennek a filmnek nem a technikája az erőssége, hanem talán a humora. Fontosnak tartom, hogy egy ilyen táborban humoros filmek készüljenek. Mi is szeretnénk jól érezni magunkat, nevetni az alkotófolyamat idején, de szeretnénk a közönséget is megnevettetni. Úgy gondolom, hogy sokkal nehezebb vicces filmet készíteni, mint szomorút. A szomorú filmeknél egyszerű a recept, a végén meg kell „ölni” valaki vagy valami aranyosat.
A palicsi filmfesztiválon Slobodan Šijan vígjátékrendező azt mondta, hogy szerinte az európai filmből hiányzik a humor, és amíg ez így lesz, addig ezt az űrt az amerikai komikus alkotások töltik be…
– Ez így van. Az európai szomorkodásnak előbb-utóbb véget kell vetni. Ugyanakkor az új magyar filmek pont ez ellen mennek. Till Attila új filmje, a Tiszta szívvel is humoros, az Ernelláék Farkaséknál is bizonyos szempontból az, de említhetném a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és az Utóélet című filmeket is. Amit a palicsi filmfesztiválon bemutattak, annak nagy része vicces volt.
Eseménydúsan alakult az idei nyarad?
– Nemrég egyhetes táborban voltam Balatonbogláron filmes szaktanárként, az osztálytársam pedig az asszisztensem volt. Közben járok képzésre, innen megyek Budapestre forgatni, ott készítek egy kísérleti filmet, azután egy dokumentumfilmet, és egy reklámon is dolgozok. Örülök, hogy kimozdulhattam, és szemügyre vehettem ezt a tájat. Csodálatos ez a hely, felszabadító érzés kirobbanni a városból, pláne Budapest után. Oláh Dóri dizájnja elkápráztató. Sokat számít az, hogy egy amúgy is szép területet hogyan lehet még inkább feldobni. A dizájnelemekkel csodát művelnek ezzel a hellyel évről évre.
Filmes szemmel is inspiráló?
– Nagyon is az. Minden sarok egy helyszín. Elég sokat fotóztam, mert szeretném a látottakat elraktározni, legalább a digitális adattáramban, ha az eredetiből ki is szökik. Ennek a helynek van valamilyen varázsa, a malommal középen, a színes, lobogó vászondarabokkal és a különböző színekben pompázó sátrakkal.
A tábor résztvevői közül valakit talán épp az itt elsajátítottak serkentenek arra, hogy filmezéssel foglalkozzon. Téged mi irányított a filmezés felé?
– A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba jártam angol nyelvi szakra. Nehézkesen ment, de ekkor már elkezdtem filmmel foglalkozni. Két fontos élményem van ezzel kapcsolatban. Egy negyedikessel csináltunk egy filmet, és első díjat kaptunk a KMV-n. Azóta is szeretek visszajárni, nagyon kedves a szívemnek. Egy ideig részt vettem a szervezésben, de az elfoglaltságom miatt ezt nem vállalhattam tovább. Legutóbb viszont zsűriztem, és nagy öröm volt, hogy ezúttal én nézhettem más filmjeit. Tudtam, hogy ez milyen élmény, és mennyire ver annak a szíve, akinek épp a filmjét nézzük. A másik a balatonföldvári Összpróba. Tulajdonképpen ott tanultam meg nagyjából a filmkészítés alapjait. Idén harmadszor lehettem oktató ebben a táborban. Fantasztikus élmény, hogy visszamehettem, és most én adhatom át a tudásomat azoknak, akik olyanok, mint amilyen én voltam: tudják, hogy filmmel szeretnének foglalkozni, és érdeklődnek is, de még nem tudják pontosan, mi iránt. Ráadásul abban a táborban kaptam meg az értesítést, hogy felvettek az egyetemre. Az különösen nagy élmény volt.
Létezik-e olyan vágyad, amit szeretnél a közeljövőben megvalósítani?
– Nem is egy, hanem kettő. Szeretnék építeni egy lakóbuszt. A napokban lettem 25 éves, és úgy érzem, ennek most van itt az ideje. Most van lehetőségem és időm, hogy egy kicsit úgymond lelépjek. Először tehát legyen meg a lakóbusz, azután pedig majd kitalálom, hol és mit kellene fotózni, forgatni a világból. A másik vágyam a tanulás. Nagyon szeretnék jövőre a prágai FAMU egyetemre felvételizni, és ott is befejezni egy mesterszakot. Szeretnék még fejlődni, képezni magamat, megtapasztalni, hogy milyen az ottani filmes oktatás. Kusturica is a FAMU-n végzett. Talán csak a felvételiig jutok el, de már az is megérné. Ez egy elég drága képzés, úgyhogy keresem rá a pénzügyi lehetőségeket, próbálok valamiféle ösztöndíjat, támogatást szerezni. Jelenleg egy nagyjátékfilmes forgatókönyvet is írok, amivel szintén szeretnék pályázni.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
