K. Kovács Ákos és Ferge Roland El című kisfilmjének a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon való részvételéről már volt szerencsénk beszámolni a közelmúltban, az viszont lehet, hogy még sokunk számára nem ismeretes, hogy ez a tizenegy perces fekete-fehér mű az alkotókkal együtt a fesztivál egyik díjazottjaként hatalmas sikerrel és igazán kedvező méltatásokkal tért vissza. Pedig alig egy évvel ezelőtt még „csupán” egy diplomamunkának indult.
Ákossal a kisfilm sikeréről, a berlini fogadtatásról, a fesztivál légköréről, élményekről és tapasztalatokról beszélgettünk, illetve arról, hogy milyen érzés ilyen fiatalként belekóstolni a vörös szőnyeg és a pezsgős élet csillogó forgatagába.
Mesélj kicsit a Berlini élményekről, a fesztiválról!
– Az iskolánk, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, a Magyar Nemzeti Filmalap, valamint a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság támogatásával a rendezőnek, Ferge Rolandnak és nekem, mint operatőrnek volt szerencsénk kijutni február elején Berlinbe, és ott tölteni hat napot a fesztiválon. Nagyon izgalmas volt, még sosem jártam Berlinben, nagyon megfogott a város hangulata, és rendkívül barátságosnak és szimpatikusnak ismertem meg mindenkit. Ez egy borzasztóan nagy és nagyon jól szervezett rendezvény volt, amelyhez hasonlóval még nem találkoztam. Valamennyi program úgy volt megszervezve, hogy mindig nyíljon lehetőség az ismerkedésre, a közösségépítésre. Az is egészen meglepő volt, hogy milyen közvetlen és nyílt volt mindenki. Az összes alkotón érezhető volt, hogy mennyire izgalmas ember, szinte már a szemükből látszott az a tehetség és kreativitás, amely egyébként a munkájukat is jellemezte.
Milyen volt a mezőny? Hogy tetszett a többi alkotás?
– A mi rövidfilmes blokkunk, a Generation Kplus három részre volt osztva, és mi a másodikban voltunk. Abból a szempontból nagyon szerencsétlen volt a helyzetünk, hogy a fesztivál hatalmas méreteiből és a vetítések számából kifolyólag nem is volt lehetőségünk megnézni az egyes és a hármas blokkot, éppen ezért nem is láttuk – csak a díjátadón – azt a filmet, amely a Kristály Medvét (a gyermekek részére készített legjobb film – a szerk.) vitte el. Tehát nem is tudtuk, hogy kikkel voltunk versenyben, és ez valamennyiünket bántott, már csak azért is, mert szerettük volna tudni, hogy kik az úgynevezett vetélytársaink, és bár most „vetélytársnak” mondom, nem ez a jó szó, hiszen a filmesek között ez a viszony sokkal inkább baráti, ahol az egymásért szurkolás dominál. Egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy itt nekem valakivel vetélkednem kell, és ugyanúgy szurkoltam másnak, mint magamnak, mert borzasztó’ erős filmekkel voltunk együtt.
Egészen pontosan mit jelent ez a Generation Kplus kategória, amelyben a ti kisfilmetek is szerepelt?
– A Generation Kplus kategória egyébként „gyermek és ifjúsági filmként” van említve a sajtóban, de ez nem azt jelenti, hogy fiatalok az alkotók, hanem hogy a filmek gyerekekről szólnak gyerekeknek. Mi voltunk a mezőny legfiatalabbjai a magunk 22 évével ebben a kategóriában, holott az egész világról jöttek filmesek különböző korosztályokból, a legkülönfélébb technikákkal. Sokan valóban nem akarták elhinni, hogy ilyen fiatalok vagyunk.
A filmetek témája az elvándorlás, napjaink egyik általános tendenciája, amely megannyi embert érint hazánkban is. Miként sikerült a fesztivál közönségének befogadnia és megértenie ezt az érzést, amely leginkább ránk, keleti emberekre jellemző?
– Minden vetítés után volt beszélgetés, amikor a rendezők kiálltak, és válaszolhattak a gyerekek – mert ugye ők voltak a közönség – kérdéseire. A gyerekeknek persze rögtön az volt az első kérdésük, hogy „hova mennek a film hősei?” És ezt ugyan nem egyszerű megmagyarázni egy nyolcévesnek, de megpróbáltuk elmesélni, hogy a mi a barátaink, rokonaink közül sokan elvándorolnak otthonról a jobb élet reményében. Nagyon érdekes volt mindezt ebből a szemszögből látni, hiszen Németország pont a másik éle ennek a dolognak. Ők a befogadó nép, ők az egyik olyan ország, ahová elmennek a filmben szereplő gyerekek. De azért hallottam felnőttektől is visszajelzéseket, és úgy gondolom, sokaknak sikerült megérteniük, hogy ennek az éremnek is két oldala van. Szerintem egy értelmesen gondolkodó, intelligens ember nem azt a kérdést teszi fel a migráció kapcsán, hogy „miért kell, pont az én országomba jönnötök”, hanem elgondolkodik azon, hogy mekkora akarat kell ahhoz, hogy valaki elinduljon valahonnan, ahol az otthona van.
Hogyan érzed így utólag, az, hogy ott lehettél Európa egyik legnagyobb filmfesztiválján, élményként vagy inkább hasznos tapasztalatként él benned?
– Rendkívül nagy élmény volt ott lenni. Sok tapasztalatot szereztünk, és rengeteg jó embert ismertünk meg. És most nem arra gondolok, hogy hasznos kapcsolatokat szereztünk, mert azt is, viszont akikkel találkoztunk, azok a szó szoros értelmében szimpatikus, tehetséges és jó emberek voltak tele pozitív gondolattal. Most nagyon jó érzések vannak bennem, és azt gondolom, hogy volt hatása, és volt helye a filmünknek a fesztiválon, és azt hiszem, egyáltalán nem voltunk ott feleslegesen.
