Szivarozó, pillangó-nyakkendős, mosolygó úriember: Bosnyár Ernő. Az egyetlen mozgókép-felvétel a zombori filmesről, aki a 20-as években filmeket akart gyártani Zomborban. Bosnyák nyolcvanéves korában, 1954-ben munkát keres Zomborban, és önéletrajzos kérvényt nyújt be a munkaközvetítőhöz:
„Bosnyák Ernő, született Zomborban 1876. január 1-jén. A mesterséget Zomborban tanulta ki Muzsika Antalnál. 1899 óta van munkaviszonyban. 1. Dolgoztam Bruck Schleifer nyomdájában, Zomborban. 2. A Zombor és Vidéke nyomdájában, 3. Schwarz Sándor nyomdájában, Zentán. 4. Bajić Vladimírnál Szabadkán. 5. A Szegedi Híradó nyomdájában. 6. A Szegedi Napló nyomdájában. 7. Bertalanfi József nyomdájában, Szombathelyen mint munkavezető. 8. A Légrádi Testvéreknél, Budapesten. 9. Waldher C. Maschinenfabrik, Wien mint konstruktor. 10. Várnai Lajos nyomdájában, Szegeden. 11. A zombori Bácska nyomdában mint gépész és munkavezető. 12. 1925-2948-ig Karl Oblat nyomdájának bérlője voltam. Az adót 1948 októberéig fizettem, akkor nacionalizálták mint “vállalatot”, pedig abban a ’vállalatban’ egy 73 éves öregemberen, azaz rajtam kívül nem volt senki, segéd sem, inas sem. A tulajdonos 1944-ben eladta a nyomdát Mohácsra és csak az üres műhely maradt, amelyben pecsétet készítettem és töltőtollat javítottam, egyedül. Ezt a műhelyt ’vállalatnak’ nevezték ki, nacionalizálták és elvették tőlem. Amikor dolgozni kezdtem Társadalombiztosító nem létezett, munkakönyvemet pedig elégették a többi dokumentummal együtt, amelyeket a kérvényhez csatoltam, amikor a nyomda megnyitását kérvényeztem, és így nem tudom igazolni, mennyit dolgoztam. Amikor hánykódtam a világban, tanúkat nem vittem magammal, barátaim külföldön vannak, ha élnek még, ki tudja, hol keressem őket. És azoknak a segédeknek a többsége is meghalt, akik nálam tanulták ki a szakmát, nem volt szerencséjük 80 évet élni, mint a mesterüknek, akinek van szerencséje ismét munkát keresni. Tehát tanúkkal nem tudom bizonyítani, mennyit dolgoztam. Ezért kérem, adjanak munkakönyvet, mivel munkába állok a Bojá-ban, Zombor, Párizsi utca. A 67 év munkaév alatt egyetlen nap sem voltam munka nélkül, nyaralás, pihenés abban az időben ismeretlen volt, orvosnál sosem voltam, habár naponta 18 és 18 órát dolgoztam.
Zombor, 1954. VIII. 28-án Bosnyák Ernő
Pecsétkészítő”
Ezt írja magáról Bosnyák, kérvényében meg sem említi, hogy 1907 és 1925 között az ő kiadásában és szerkesztésében jelent meg a Bácskai Mozi, a Bácskai Sport, az Alkalmi Újság, a Vojvodina és a Sport és Mozi. Legismertebb az 1907-ben megjelenő KIMENATOGRAF című hetilap (Langéval és Zsigmonddal közösen szerkeszti). Nemeskürty István szerint az első, magyarul megjelenő filmszaklap.
Igazán maradandót azonban filmesként alkotott. A zombori APOLLÓ mozijában 1906-ban rendszeres filmelőadásokat szervezett. 1909-ben kamerát vásárolt és filmezni kezdett, dokumentumfilmeket forgatott a magyarok, szerbek, németek és ruszinok táncairól, szokásairól. 1925-ben filmet forgatott II. Rákóczi Ferenc szobrának leleplezéséről. Ez a néhány perces film Stevo Jovičić, a Belgrádi Filmarchívum kutatója szerint filmtörténeti értékű. Bosnyák a kamerát kocsira helyezve, mozgásban (fahrt) fényképezi az ünneplő tömeget. A Rákóczi-szobrot szintén kameramozgással mutatja: a gép a szobor fejétől a talpazatig pásztázik, svenkel. D.W. Griffith egy évvel később használja ezt a kameramozgást.
Milan Ilić doktori értekezést írt Bosnyák Ernőről. Kiadatlan kézirata a Zombori Archívumban található. A szerző beszél Bosnyákról: „Bosnyák már 1924-ben filmgyár felépítését tervezte Zomborban, de terveit visszautasították. Aztán jött a háború, Trianon... Bosnyák 1923-ban vállalatot alapít: BOER FILM SOMBOS, FILMINDUSTRIJA néven. Magyarországról Fábián Béla rendezőt és Lukács Gyula díszlettervezőt, Bécsből pedig W. Rendelstein operatőrt szerződteti. Nagy ambícióval látnak munkához: próbafelvételeket készítenek zombori színészekről, be is mutatja a moziban, a közönségtől kívánja megtudni, kiket szeretne látni főszerepekben. Végül elkészült egy rövidfilm, Az én drága bölcsőm címmel, a nagy játékfilmre azonban már nem jött össze a pénz. Mindenét beleölte a vállalkozásba: dokumentumfilmjeit eladta Bécsben, ingatlanját is a produkcióba fektette.”
Támogatói csak ígérgettek, munkatársai elhagyták. Felesége, Bosnyák Irén, aki játszott férje filmjeiben, így emlékezik egy televíziós riportban:
„Szépen éltünk. Férjem mindig vidám volt, igazi bohém. Egyik filmjében csókolózunk az udvarlómmal, de mielőtt összeérne a szánk, leveszem a kalapom és az objektív elé tartom. Ma a rendező-feleségek meztelen szaladgálnak a kamera előtt... Emlékszem még a pezsgős szórakozásokra is. Aztán elfogyott a pénz, Ernő ismét nyomdász lett, maradt a sok szép emlék...”
Filmes kudarcai után, hogy továbbra is a film közelében maradjon, beindítja utolsó filmújságját 1929-ben. Ezt írja a négyoldalas SPORT ÉS MOZI:
„Meglepetéssel szolgál valóban, hogy ebben az álmos, önnön hamvába hullt, döcögő városban új lap indul meg és csodálkozást keltő iniciatíva, amely az egyirányú lapfenntartás nehézségeinek számbavétele ellenére is vállalkozni mer...”
Bosnyák Ernő kudarcai után sem lett kicsinyes, dühödt kritikus, aki tanácsokat osztogat az alkotóknak és élvezettel szellemeskedik a kevésbé szimpatikus szerzők számlájára. A Ki a gyerek apja? c. orosz némafilmről ezt írja:
„Egy-két felírás támogatja csak a képek logikusan felépített sorozatát, amelyek mindent kifejeznek, még a legtiltottabb érzések és gondolatok mélyére is bevilágít a felvevőgép lencséje, mint valami lelki Röntgenlámpa.” Sport és Mozi, 1929. okt. 22.
Tavaly felavattuk Bosnyák Ernő szobrát Zomborban: a kamerás ember ismét kijött a térre. Megállunk előtte, ő figyel bennünket, az objektíven keresztül. Bosnyáknak visszaadtuk a kameráját, forgathat az idők végezetéig, figyeli, mint csinálunk ezen a világon, lelki Röntgen-lámpáján keresztül rögzíti tetteinket. A kamerás ember korunk Prométheusza, aki nem a tüzet lopta le az égből, csak egy szikrát hozott magával. Gyerekkoromban a Petőfi mozijában láttam először ezt a szikrát: a Tarzan-frizurájú kinooperatőr a Braun filmvetítőn beállította a grafitrudakat, bekapcsolta a villanyt, a rudak között megjelent a Volt-ív. Az isteni fény, amely az előtte mozgó képeket kivetítette a filmvászonra. A vásznon azok a halottak menetelnek, akik nagyon régen elsétáltak Bosnyák Ernő kamerája előtt. És újra látható II. Rákóczi Ferenc szobra, hiába rombolták le a városromboló barbárok... A Mester megmentette történelmünk szeletkéjét, megmentette az elmúlástól, hogy el ne rothadjanak az időben... Talán csak akkor tudatosodott benne, hogy művészi küldetést teljesített, amikor néhány hónappal a halála előtt művésznyugdíjjal jutalmazták, mint a jugoszláv film úttörőjét. 1963-ban halt meg.
Szeretném meggyőzni a vajdasági filmeseket, hogy Bosnyák Ernő munkássága előtt a Bosnyák Ernő Díj megalapításával tisztelegjünk.
