Az Arany Medál díjat Mészáros Márton újságíró alapította hét évvel ezelőtt. Több kategóriában adják át a közönség szavazatai alapján. A jelölteket is a közönség állítja, és kizárólag élő személyre lehet szavazni az előző évben létrehozott alkotásokhoz kötődően. Írók esetében kötetmegjelenésért, színművészek, rendezők esetében pedig filmben, színpadi darabban nyújtott kiemelkedő teljesítményért érdemelhető ki a díj.
Az idei írónak járó elismerést tavaly megjelent köteteiért Száraz Miklós György kapta.
Hogy érzed magad? Gondolom, az életed nem alakult át ettől teljesen, hogy Arany Medál díjas lettél.
– Abban reménykedem, nem változik az életem, mert miért is változna, szemtelenül jól élek, azt csinálom évtizedek óta, amit csinálni akarok, még ha olykor nyavalygok, kínlódok, döglődök is, mert épp nem megy, vagy úgy látszik, mintha menne, vagy megy, de azt hiszem, hogy nem elég jó, amit csinálok. Remélem, annyi változik, hogy olvasókat hoz nekem az a kitüntető figyelem, ami ezzel a díjjal jár. És ha nekem, akkor általában az irodalomnak is. Szóval akkor mégiscsak várok változást.
Fontosak az ilyen közönségszavazások?
– De mennyire. Az embernek, az emberek többségének – és mindegy, hogy alkotóművész vagy melós – szüksége van olykor simogatásra, és ha azt megkapja, akkor kiegyensúlyozottabb lesz. Az írónak a közönsége a minden. Mert olvasó nélkül csak a könyvfedél alá, a digitális eszközökbe, a betűkbe zárt lehetőség létezik. A mű, amin dolgozunk ennyit-annyit, egy évet, öt évet, az csak az olvasói fejekben épül fel a szavainkból. Szóval, a közönség, az olvasó a legfontosabb. Persze, ha nagy állami meg szakmai kitüntetéseket kap az ember, akkor hálátlanul gondolhat arra, hogy minek neki az olvasó, „az érdemtelen, a nem értő, az igénytelen tömeg”, hiszen neki az a pár „értő szakavatott” a fontos. Szóval, tudjuk ezt forgatni, mikor melyik éppen megfelelő, de azért abban egyetérthetünk, hogy minden alkotó vágyik a közönségre, különösen, ha nem előadóművész, hanem íróféle, aki ritkán kap azonnali visszajelzést.
Szükség van figyelemfelkeltő ötletekre, hogy a kultúrára irányuljon a társadalmi odafigyelés?
– Sok irodalmi díjra lenne szükség. Kicsikre, nagyokra, szakmaiakra, közönségdíjakra, városi, kerületi díjakra. Mert egy humorista, színész, cirkuszi artista, énekes vagy komponista gyorsan bukik vagy mennybe emelkedik. Azonnali visszajelzést kap. Hogy utálják, vagy isten született. Az író, ha nem színpadi szerző, gubbaszt az íróasztala mögött, aztán vagy kap visszajelzést, vagy nem. Nyugatabbra ennek kialakult, bejáratott hagyománya van. Egy spanyol vagy olasz vagy német író, ha értékelhető, amit letesz, nyomban apró és közepes díjak egész sorát „söpri be”. Remek dolog az Arany Medál is. Nem győzöm dicsérni a szülőatyját, aki egy igen-igen fiatal újságíró, Mészáros Márton. Hét évvel ezelőtt alapította a díjat. És azóta, a különböző kategóriákban, év színésze, színésznője, rendezője, fölfedezettje és persze az év írója, nagy nevek és fiatal, induló tehetségek imponáló sora kapta meg, büszkélkedhet vele. Csak néhányukat említem: Törőcsik Mária, Bodrogi Gyula, Háy János, Szabó Erika, Tompos Kátya, Bálint András. Nekem külön öröm, hogy az idei életműdíj Bánsági Ildikóé, a színészi pedig Gálffi Lászlóé.
Melyik köteted megjelenése váltott ki ilyen sikert?
– Két könyvem jöhetett szóba a szavazásnál, mert két könyvem jelent meg az elmúlt egy évben. Mindkettő a Scolar kiadónál. Az egyik egy novelláskötet, Elpatkolsz, szívem, mint a pinty címmel. A másik egy nagyregény: Lovak a ködben. Nekem is meglepetés volt, és örültem neki, hogy a legtöbb szavazatot ezúttal nem a regény, hanem a novelláskötet kapta.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
