Mitől, milyen tényezőktől függ, hogy valaki kiemelkedően sikeres lesz-e, vagy elveszik az életben? Csak a tehetséges emberek előtt áll nyitva a világ? És ki a tehetséges? Aki eminens tanuló az iskolában? Aki kitűnő adottságokat örökölt őseitől? A kiemelkedően magas IQ-val rendelkező emberek mindig sikeresek lesznek? Vagy szerényebb adottságokkal is megállhatják a helyüket az életben? Mindenkiben van rejtett tehetség? A társadalom felismeri-e a rendkívüli képességeket?
Ha pontos választ nem is kaphatunk a fönti kérdésekre, a pszichológus válaszaiból kiderül egy s más. Például az, hogy a tehetséges gyerekek magukra vannak utalva, mert nem mindig, illetve csak igen ritkán és igen kevesek képesek felismerni az egyénekben rejlő lehetőségeket.
• Mikor dől el, kiből mi lesz? A sikeres emberek már gyermekkorukban kitűnnek a többiek közül?
– Vannak pszichológusok, akik csakugyan azt vallják, hogy bizonyos személyiségjegyek alapján tulajdonképpen már az általános iskola alsó tagozatán eldőlhet, hogy kiből, mi lesz. Erre alapozódik az az elképzelés, hogy a tehetséges gyerekek számára javítani kellene az iskolában a tanulási feltételeket, mert különben olyanok lesznek, mint az átlagos képességűek. Más szakemberek viszont azt mondják, hogy a maga módján minden gyerek tehetséges valamiben, ezért mindenki számára javítani kellene a tanulási feltételeket és a társadalmi érvényesülés lehetőségeit. Máig eldöntetlen, hogy a kiemelkedő képességű gyerekeket kell-e felkutatni és számukra külön intézményeket létrehozni, vagy hatékonyabb oktatással a népesség általános értelmi és érzelmi szintjét kell megemelni. Meglátásom szerint a kettő nem zárja ki egymást, a baj az, hogy a gyakorlatban egyik sem működik. Sem a későbbi tehetségeket nem sikerül felismerni és megfelelő támogatásban részesíteni, sem a népesség általános értelmi szintjét nem sikerült javítani. Ellenkezőleg, az iskolákban (az általánostól az egyetemig) drámaian csökkent a képzés színvonala, a tehetséggondozó iskolákról pedig sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy afféle zsenigyárak lennének. Magyarán szólva a sok hűhó ellenére a tehetségek magukra vannak utalva, ahogyan eddig is, s óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy – éppen különleges adottságaik miatt – ne bukjanak el már az életút elején.
• Az emberek nagy része meg van győződve arról, hogy a vetélkedők győztesei vagy a különböző diákversenyek első helyezettjei bizonyítottan tehetségek.
– Lehetséges, hogy az esetek egy részében már az általános iskola alsó tagozatán, egy Ki mit tud? vetélkedőn vagy egy matematikai versenyen prognosztizálható a tehetség valamilyen megnyilvánulási formája, az esetek túlnyomó többségében – mondjuk, 99 százalékában – azonban nem. A tehetségek többsége rejtve marad a tanítónő és mindenféle zsűri szeme elől. Rejtve marad, mert az átlag feletti értelmi képességet nem mindig lehet látványossá tenni, afféle színpadi produkció formájában bemutatni. Ami egy későbbi tehetséges parodistának, festőművésznek, matematikusnak, zenésznek megfelelő bemutatkozási mód, az a tehetség megannyi más formájának az esetében a „publikum” szemében legfeljebb különcködés, problémás viselkedés. Továbbá a tehetségek többsége rejtve marad azért is, mert az átlagos értelmi képességek szintjén felismerhetetlen. Az átlagos értelmi képességű emberek nézőpontjából a rendkívül érdekes és új készségek, törekvések, gondolatok legfeljebb zavaró mozzanatot jelentenek, nem képviselnek értéket. És tulajdonképpen, ahogyan mondani szokták, itt van a kutya elásva.
• Tehát a kivételes képességű embereket éppen azért nehéz felismerni, mert az átlagot számottevően meghaladó szellemi adottságaik vannak?
– Így van. Az átlagos értelmi képességű embereknek csak az átlagnál kicsit jobbra, kicsit ügyesebbre van szemük és fülük. De nemcsak erről van szó. Az átlagot messze meghaladó szellemi adottságok sokfélék lehetnek, s közülük a környezet, a társadalom viszonylag keveset értékel. A közvélemény csak azokat tartja tehetséges embereknek, akiknek a teljesítménye egybeesik a társadalom adott értékszemléletével. A tehetség képzete, fogalma csak akkor tapad valamilyen teljesítményhez, ha azt a teljesítményt a társadalom értéknek tekinti. Korántsem szükséges, hogy a produkció valóban társadalmi érték legyen, elég az is, ha az emberek többsége valamilyen oknál fogva annak tekinti. A szektavezérek, akik az orruknál fogva vezetik az embereket, akár kollektív öngyilkosságba kergetve őket, tulajdonképpen különleges képességekkel rendelkeznek, amennyiben ügyesen rá tudják szedni az embereket. Ez a képesség azonban, jóllehet a szektatagok nagyra értékelik, önmagában véve nem tekinthető társadalmi értéknek. Sőt, a végeredmény felől nézve szánalmas bűvészkedés, amely aljas és tisztességtelen módon visszaél az emberek jóhiszeműségével. Ezért tudják a politikusok is úton-útfélen rászedni az embereket. A közgondolkodásnak ez a naiv jóhiszeműsége talán évezredekre nyúlik vissza, a társadalmi elit kultuszából ered.
• Annak, hogy mikor mit tekintünk társadalmi értéknek, koronként változik?
– A példával arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a pillanatnyi produkció megtévesztő lehet. A tehetség megítélésének egyik nagy nehézsége az, hogy a társadalmilag értékes produkció hosszú felkészülési időt vesz igénybe, amely az átlagosnál sokkal nagyobb motiváltságot, energiaráfordítást igényel. A közhiedelem a tehetséget potenciális adottságnak tekinti, amely mintegy magától szárba szökken, különösebb fáradozás nélkül is beérik a gyümölcse. A valóságban erről szó sincs. A tehetség titka a motiváltságban és az energiaráfordításban rejlik. Ami viszont nem érdekli a közvéleményt, sőt, az erőfeszítést valahogy idegennek is tekinti a tehetségtől. Az igazi tehetség azonban nem sajnálja az energiaráfordítást, ellenkezőleg, örömét leli benne, ezzel tesz szert kivételes képességekre és teljesítményekre. Szemben az ügyeskedőkkel, szélhámosokkal, kóklerekkel, akik a lehető legkisebb energiaráfordítással szeretnének minél nagyobb sikert aratni, minél nagyobb hasznot bezsebelni.
• Másként él tehát a tehetség fogalma a köztudatban, és másként tekint rá a pszichológia?
– Számtalan tehetségszféra van, ezért szerfelett problematikus a tehetségről az általánosság szintjén beszélni. Bizonyos területen mindenki tehetséges, a társadalmi munkamegosztásnak mindig van olyan területe, amelyen a bizonyítottan átlag alatti képességű személyek azok, akik verhetetlenek. Hosszú, kitartó figyelmet igénylő, ugyanakkor eseménytelen, monoton, unalmas munkát hosszú órákon keresztül egy normális intellektusú személy a szükséges idegingerület hiánya miatt nem tud elviselni, beleőrül. Az efféle foglalatosság viszont tökéletesen megfelel egy enyhe szellemi fogyatékosságban szenvedő embernek. Hogy félreértés ne essék: az adott munkakör rendkívül felelősségteljes lehet, például egy autógyár automata gépsorának a kijelző tábláját kell figyelni.
Zavarja a képet az is, hogy a sporttehetséget, kézügyességet, muzikalitást, rajzkészséget stb. tehetség néven egy kalap alá soroljuk olyan értelmi adottságokkal, amelyek más tehetségszférákban – tudományos teljesítményben, irodalmi alkotásban, filozófiai iskolateremtésben – öltenek formát. Az előbbiek térben és időben behatárolhatóak, jól érzékelhetőek és megítélhetőek, az utóbbiakra viszont a hosszú kifutási idő és a pszichológiai energiaráfordítás megbecsülésének nehézségei miatt nincs rálátásunk, az értékteremtés a közfigyelemtől távol, mintegy rejtve történik.
• A tehetség örökletes vagy szerzett képességeket rejt?
– A tehetségekkel kapcsolatban örökzöld téma annak vitatása, hogy örökletes vagy szerzett képességekkel rendelkeznek-e. Az én meglátásom szerint ez a haszontalan szakmai viták egyike, a kérdésnek ugyanis nincs jelentősége. Az ember egy és oszthatatlan örökletes adottságaival és szerzett képességeivel együtt. Személyiségünk genetikai adottságaink és a környezeti hatások kölcsönös egymásráépülésének az eredménye. A tehetséggenezist nem tudjuk befolyásolni sem biológiai, sem társadalmi oldalról. A teljesítmény a személyes élet produktuma, amely fogantatásunk első pillanatától kezdve egyaránt függ központi idegrendszerünk finom struktúrájának programozásától és a környezeti ingerek hatásától, és együttesen formál, alakít bennünket mindaddig, amíg csak élünk.
• Összefoglalva a föntieket, mit kell megjegyeznünk a tehetségekkel kapcsolatban?
– Minden emberben van tehetség, mindenki tehetséges valamiben, gyorsabb, ügyesebb, rátermettebb, mint mások, jobban rááll a keze, az esze, kitartóbb, következetesebb, eredetibb, eltökéltebb. A kérdés inkább az, hogyan találjuk meg bennük ezt a tehetséget. Hogyan tudnánk a segítségükre lenni, hogy tehetségüket képesek legyenek valóra váltani? Fogas kérdés ez, hiszen a társadalom valójában nem szereti a kivételes adottságú embereket, senkit sem szeret, aki az átlagtól eltér, aki egy fejjel kimagaslik a többi közül.
A zsenik különlegessége nem annyira genetikai adottságukban rejlik, mint hinni szeretnénk, hanem megszállottságukban. Azok képesek kiugróan magas teljesítményekre, akikben adottságaik mellett hatalmas lélektani serkentő erő lakozik, akik életének minden éber pillanatát betölti az általuk vállalt feladat, ha úgy tetszik, valamilyen küldetéstudat. A zseniség titka ebben a serkentőerőben rejlik.
