Amikor megpillantotta ezt a helyet, sírhatnékja támadt. Gyerekként fogta csak el ehhez hasonló érzés, nagyon régen, amikor a születésnapra kapott, ezerszer megálmodott, képzeletben már körbeölelgetett ajándék a maga kis szegényes valóságában közelében sem járt a vártnak, silány kis másolat volt, olcsó kacat, valamelyik vásári stand játékhalma alól kotorhatta ki a körmönfont eladó, különleges, kézműves terméknek titulálva a filléres portékát.
Akkor a díszes csomagolópapírt lehántva róla az ágy alá hajította az ajándékot, és a gyümölcsös hátsó sarkáig futott, a ribiszkebokrok mellé kuporodva, ökleivel maszatolta a könnyeit, és a becsapottság érzése, akár a lúg, csípte a szemét, s odabenn is, a szíve körül.
Egy tanácskozásra utazott éppen, amikor itthonról hívták, hogy megörökölte a családi birtokot. Az értekezlet után azonnal gépre ült, hogy mielőbb hazaérjen. Az elmúlt két évtized alatt levedlette régi külsejét a falu, alig találta meg gyerekkori, kedvenc pékségét, hogy cukros kiflit vegyen, langyosra hűtött kakaóval, kétfülű bögréből. Az eladólány zavartan mosolygott rendelése hallatán, és svájci kiflit csomagolt neki zsírpapírba. Az utcák mintha kiegyenesedtek volna, hiába kereste a girbegurba kanyarodókat, a váratlan kiszögelléseket, ódon, hordószagot árasztó borospincék rejtett lejáratát. Csukott szemmel andalogva próbált legalább a régi illatokra, zajokra lelni, fülelt, hátha felhangzik valamerről a tejesember kocsijának nyikorgása, netán a kolomp szava, mely a járásról hazatérő gulya érkezését jelezte, s a hangot kísérő szúrós illat, az állati testek kipárolgásának szaga, ahogy a dombon túli legelők felől hozza magával a szél, megmártva benne a kútkávát, a ballagó kaszásokat, az akácok sorát.
Nem lelt semmi ismerősre. Még a tanyára vezető gyalogút is idegennek tűnt, hiába taposta mezítláb ezerszer is a rögeit régen, talpa nem emlékezett az útra, s a göröngyök sem őrizték már léptei nyomát. Madarak röppentek fel a bokrok hűséből, riadalmukból ítélve nem láthatnak gyakran arra járót, s a parlagon hagyott szántókat is rekettyés, gizgaz uralta, hiányzott a gondos gazdák keze nyoma. A birtokra érve hasonló látvány fogadta. Valami ijesztő, hideg idegenség. Hiába kereste pillantásával a barátságos, árnyas verandát, a diófa égbe törő karjait, az aláfutó szőlősorokat. A ház, a fa, a szőlőskert is élettelen volt, halott. Azaz nem egészen. Az ásott kút mellett zöldellt egyetlen tőke. Éppen érésnek indultak rajta a fürtök. Egyiket letépve a küszöbre telepedett, s míg szemezgette, a rozsdaszín ültetvényt kémlelte. A tőkék oldalra dőlve, aszott vesszőikkel egymásba fogózva hevertek árkaikban. Mint amelyeket megunt nevelni, ezért kivetett magából a föld.
