A 40. Magyar Filmszemlén Budapesten Bacsó Péter filmrendezőnek ítélték oda az Életműdíjat, amit január 29-én, a megnyitó gálarendezvényén vett ár, erre az eseményre tolószékben érkezett.
Nagyon beteg volt már akkor Bacsó Péter, mégis talált lehetőséget és alkalmat arra, hogy a Magyar Szó újságíróját fogadja, budai lakásának könyvtártermében interjút adott nekünk, amely sajnos talán az egyik utolsó interjúja volt.
Bevezetőként a 40. Magyar Filmszemlén bemutatott Majdnem szűz című filmjéről beszélgettünk, amely a közönség körében igen nagy sikert aratott, de a szakma is szíven fogadta. A főszereplőt alakító Ubrenkovics Júlia elnyerte a filmszemle női főszereplőjének járó díjat. A filmrendező Fellini feleségéhez, Giulietta Masinához hasonlította Ubrankovics Júliát, a Cabiria éjszakái című filmben nyújtott alakításával vetette össze a magyar filmszínésznő teljesítményét. Mindketten naiv és őszinte utcalányt formáltak meg, s Ubrankovics Júliáról úgy beszélt Bacsó Péter, hogy ő a legújabb felfedezettje. Munkássága során több színésznőre talált rá, így az első kérdésünk erre a témakörre vonatkozott.
Könnyen válogatott a pályája során színészeket?
– Eléggé szerencsés fickó voltam. Több színésznőt is, lehet hogy nagyképűségnek hangzik, de én fedeztem fel, ezek közül nálam nagyon sokat játszott az első nagy felfedezettem Udvaros Dorottya. Ő egy hatalmas kvalitású színésznő, még most is, egy kicsit megöregedve, de elsodróan nagy tehetségnek számít. Egy másik filmemnek a főszereplője volt Básti Juli, aki a Sztálin menyasszonyát játszotta, ő tulajdonképpen egyenrangú az imént említett első felfedezettemmel, színészi színvonalon egyenlőek, bár egészen más típus, mint Udvaros Dorottya. És van egy harmadik színésznő, akire szintén nagyon büszke vagyok, a Tegnapelőtt című filmem főszereplője, és Igó Évának hívják. Jelenleg a Vígszínház színésznője. Miután rátaláltam vele is több filmben dolgoztam. Mint ebből kitűnik, nekem ebben a keresésben szerencsém volt, nem sokat kellett vacillálnom, rögtön rátaláltam arra akit kerestem.
Visszatekintve egy kicsit a pályája kezdetére, úgy hírlik Ön Erdélyből származik?
– Nem, vagyis csak nagyon cikkcakkban származom Erdélyből, a nagyszüleim nagyváradiak voltak. A nagyapám bármilyen furcsán hangzik, mert nagyon ritkán viselte az egyenruhát, de katonatiszt volt, a nagyváradi Hadapród Iskolában gazdaságtant tanított, tehát nem hadtudományt. Én sajnos nem ismerhettem már, mert szegény még az első világháború alatt meghalt, de arra büszke vagyok, s ezt mindig el szoktam mondani, sőt többszörösen meg is látogattam azt a helyet, a nagyváradi Royál Kávéházat, amelynek a teraszán ő mutatta be Ady Endrének Lédát. Ez egyfajta családi szájhagyományként terjed tovább, nem biztos, hogy teljesen minden igaz volt, de nekem nagyon szépen hangzik. Aztán amikor ő nyugdíjba vonult, bérlője lett a Royalnak, bent volt reggeltől estig, és a mendemonda szerint, ezt olvastam is, ingyen reggelit adott a váradi színi akadémistáknak. Az irodalomnak és a színháznak nagy barátja volt. Amikor meghalt, szerencsétlen időben pont ugyanolyan helyzet volt, ami most van, pénzügyi válság. Ezért minden pénze, vagyona hadikölcsönbe volt fektetve, és mindenét elveszítette egy szálig. Úgyhogy anyám, szegény, akinek három lánya volt, el kellett, hogy költözzön, hogy el tudja tartani a családját, mivel rokonai éltek Kassán, ami szintén egy határon túli terület ma már, így Kassára költözött a család, és én már ott születtem. 12 éves koromban kerültem Budapestre, s azóta itt élek.
Miként lett Önből filmrendező?
Az édesanyám Palotai Boris írónő volt. Nekem ebben is szerencsém volt, mert egy elégé intellektuális környezetben nőttem fel: írók, költők és irodalmárok között. Nekem atyai jó barátom, mentorom volt Szerb Antal, anyám révén jól ismertem Radnóti Miklóstól Komlós Aladárig a Nyugatnak az egész második nemzedékét. Ez a környezet bizonyos fokig kiváltotta bennem lehet, hogy sznobizmusból, hogy én is színházzal foglalkozzak. Nem elsősorban a film érdekelt, ezért a főiskolára színházi rendezői szakra jelentkeztem. Majd időközben hazahozták a főiskolára film fő tanszakvezetőnek, ami addig Magyarországon nem létezett, Radványi Géza nevű filmrendezőt, aki nekünk szintén kassai származású révén, anyai jó barátunk volt. Egyébként ő Márai Sándor édes öccse. Esetemben történetesen Radványi Géza megjelenése nagyon fontos momentum volt, átcsalt a film főtanszakra, ő akkor készítette világhírű filmjét, a Valahol Európában címűt, aminek az asszisztense lettem. Egyébként a barátaim, MakkKároly és Kovács András, akikkel egy osztályba jártam, folyamatosan csábítottak engem, így az első fél év után filmes tanszakos lettem.
