G. Szabó Zsófia felsőhegyi teológusnak a közelmúltban jelent meg a Zenta katolikus egyházközségeinek története című könyve. A kiadványban feldolgozza Zenta katolikus hitközségeinek a történetét az egyházszervezéstől napjainkig, átfogó képet nyújt a zentai plébániatemplomok tevékenységéről, és röviden bemutatja a környező települések plébániáit is. Könyvének megjelenése jó alkalom arra, hogy Zsófiával a templomokról, a hitről beszélgessünk.
Hogyan fogalmaznád meg azt, hogy mi a templom?
– A templom egy szakrális tér, egy szent építmény, és ez nemcsak a keresztény vallásokban és a mai időkben van így, hanem már az őskorban is így volt. Az ősembernek is voltak ilyen helyei, pl. szent kövei, szent barlangjai, vagy a napimádó ősi törzseknél egy keletre néző kultikus elkülönített hely. A templom a mindenhatónak, a természetfelettinek az imádására, tiszteletére szentelt épületet jelentette.
Miért építettek az őseink a szertartásokhoz templomokat?
– Úgy tartották, hogy ha Isten életet ad az embereknek, akkor Isten nem mindennapi, profán dolgokat érdemel, hanem valami magasabbat, felettünk állót. A régi és a mai templomokba is úgy megyünk be, hogy lépcsőn megyünk fel, a szentélybe újabb lépcső vezet, és a szentségtartó tabernákulumhoz további lépcsők vezetnek, hogy egyre feljebb jussunk. Ez azért van így, mert úgy tartották, hogy a lépcsőkön még közelebb juthatunk Istenhez.
Hol épültek fel a templomok? Fontos volt az elhelyezkedés?
– Mindig központi helyet töltöttek be. Felépítették a kolostort, hozzáépítették a templomot, és utána alakult ki egy település. Így volt ez a Zenta és Magyarkanizsa közötti Paphalom esetében meg a zentai Mákosban is, ahol szintén keresztény település alakult ki a templom körül. A Paphalom és a mákosi településsel kapcsolatos kutatások és feltárások ugyan félbeszakadtak, de többek között én is szeretnék ezzel foglalkozni. Felsőhegyen is hasonló történések játszódtak le. Felsőhegy szőlőhegyből alakult át faluvá. Az emberek a környékről költöztek fel a dombokra, és a központba először kápolnát építettek, majd templomot. Ami Zentát illeti, ott régen is a piacnál volt a központ, és az első templom is ott állt, a mai Rin-Tin-Tin kávézó helyén. Akkor még a temető is körülötte volt. Ez az 1600-as évek végén, az 1700-as évek elején volt. A templom később a mai park helyére került át, tehát láthatjuk, hogy mindig központi helye volt.
Ha már a múltban járunk, nézzük meg, egy évszázaddal ezelőtt milyen szerepet töltöttek be a templomok az emberek életében.
– Száz évvel ezelőtt a vidékünkön sokkal nagyobb jelentőségük volt, mint sajnos ma. Nemcsak a templomnak volt nagyobb jelentősége, hanem az emberek hite is erősebb volt, erősebben kimutatták a mindenhatónak, hogy alávetettjei. Nem mint a szolgák, de erősen hitték, hogy függünk Istentől, a mindenhatótól. Az akkori emberek gyakran jártak templomba.
Igaz, jórészt nem értették az imádságokat, mert a szertartásokat latinul tartották, de a szívükben, érzéseikben át tudták magukat adni a mindenhatónak, így a nehézségeket is könnyebben átvészelték. Száz évvel ezelőtt is sok gondjuk, problémájuk volt az embereknek, de a hitük erőt adott nekik. Nemzetmegtartó ereje is volt, és ez az erő most újra kezd ébredezni azzal a különbséggel, hogy mostanság a hitet eszközként használják fel. A nemzetmegtartó erőt a régi énekekből is megtapasztalhatjuk. A Boldogasszony Anyánk című éneket sokan Szűz Mária-énekként ismerik, és nem tudják, hogy Szent István a magyar koronát, vagyis országát Szűz Máriának, a Boldogasszonynak ajánlotta fel. Akik száz évvel ezelőtt ezt az éneket énekelték, azoknak birtokukban volt ez a tudás, ezért a Boldogasszony Anyánkat tiszta szívből énekelték.
Hogyan tekint a mai ember a templomra?
– Vannak, akik csak műemléket látnak benne: csodálják a falait, az ablakait, a méreteit, szépnek, érdekesnek tartják, de a jelentésével nincsenek tisztában. Az idősek között több a templomba járó, mint a fiatalok között, hiszen az idősek még úgy nőttek fel, hogy szüleik, nagyszüleik is jártak templomba. A fiatalok között is vannak, akik követik szüleik, nagyszüleik hagyományát, de nekik sok mindent el kell magyarázni ahhoz, hogy érezzék a fontosságát. Generációk nőttek fel úgy, hogy a templom tájára sem mentek. Lehet, hogy ma már közülük is sokan részt vesznek a misén, de ők nem mindannyian élik meg szívvel a hitüket. Ezeknek az embereknek el kell magyarázni, mit jelent hinni, mit jelent a templom. Az iskolában hittant tanítok, és elmondom a gyerekeknek, hogy a templomban miért van feljebb az oltár, miért van feljebb a tabernákulum, mi a jelentésük az ajtóknak, a szobroknak, fontos tudniuk, hogy a templomban mindennek, még a köveknek is jelentésük van. A mai ember ezzel nincs tisztában, nem tudja a dolgok liturgikus jelentését, ezért gyengébb a hite is.
ZENTA KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINEK TÖRTÉNETE
G. Szabó ZsófiaZenta katolikus egyházközségeinek története című könyve megjelenésének egyik apropója az volt, hogy a zentai Páduai Szent Antal-templomban 1910 karácsonyán tartották az első szentmisét.
„A templom építésének, valamint a plébánia alapításának nagyon szomorú története van. Alapítványozónője özvegy Keczeli Mészáros Mihályné, született Nikolics Irén, akinek egyetlen fia elvesztéséből fakadó fájdalmát a könnyek árja sem olthatta. Fia iránti kiolthatatlan anyai szeretetének köszönheti ez a szép ki templom a fölépítését. Az idősebb zentaiak Keczeli-templomnak is nevezik. A története a következő: Dr.Keczeli Mészáros Géza fiatalon bekövetkezett halála nemcsak édesanyjának, hanem Zenta városnak is nagy veszteség volt. Ugyanis e város dicső fia már 24 éves korában élénken részt vett a közéleti szereplésben: jegyzője, majd alelnöke, 1905-től pedig elnöke a Függetlenségi Körnek. Tagja a városi képviselő-testületnek, Bács-Bodrogh vármegyei törvényhatósági bizottságnak, elnöke a központi választmánynak, a gimnáziumi bizottságnak és az iskolaszéknek. A korán elhunyt fiatal ügyvédet és lelkes patriótát 1906. március 27-én temették el, 36 évesen az egész város részvétele mellett.
Minderről a templom bejáratának jobb és bal oldalán egy-egy márvány emléktábla is tanúskodik. 1907-ben özv. Keczeli Mészárosné a Tisza-parton szeretett volna felépíteni egy emléktemplomot, de erre nem kapott engedélyt. Ezután az Adai utcában vásárolt egy telket, amit 1909 áprilisában, szerződésbe foglalva a katolikus egyházközösségnek ajándékozott. (…)
A szerződés megkötése után elindult az építkezés. A buzgó hívők, lelkészek, mérnökök, mesterek, kőművesek lelkes munkájával a templom el is készült 1910. október 17-ére, s vele együtt a plébánia épülete is. Ez év karácsonyán tartották benne az első misét a hívők örömére” – áll többek között a kiadványban.
