Aki Agócs Gergelyt hallotta már mesélni, az sajnálja igazán, hogy ez a szöveg írott formában jelenik meg. Lehetetlen ugyanis visszaadni így a beszélgetés hangulatát; szavainak jelentése megmarad ugyan, de a papíron elveszik az ízes fölvidéki ejtés, a mondatok közötti szünet, az indulatszavak ereje, amivel nyilván hozzájárul ahhoz, hogy kicsik és nagyok ámulva hallgatják végig hosszú történeteit, a meséket, amelyek – mint mondja – megoldást kínálnak minden bajunkra.
A mesemondóval készült interjút a magyar népmese napja alkalmából közöljük.
Miért mesél?
– Hát, mert megkérnek rá. A mesével gyűjtés közben ismerkedtem meg. Eredetileg népdalok, a muzsika, a népzene miatt mentem terepre, de nagyon hamar belebotlottam a mesébe. Kiderült, hogy akik szépen tudtak énekelni, azok mesélni is jól tudtak. És ha már ott voltam, nem hagytam ott, fölvettem azt is. Aztán egy népművészeti táborban a gyerekeknek elmondtam néhány hallott történetet. Később fölmerült az igény, hogy színpadon is műveljem.
Az Ön életében hol a mese helye?
– A Hagyományok Házában dolgozom, és hivatalból vezetem a mesemondó tanfolyamot, tehát ha a praktikus részét nézzük a kérdésnek, akkor azt lehet mondani, hogy a napi munkám része. Ha átvitt értelemben tesszük föl, akkor azt mondhatom, hogy hihetetlenül fontos a mese az ember életében, mert olyan igazságokra világít rá, az emberi társas viselkedés olyan mátrixait, modelljeit tárja fel, ami önkéntelenül is a jó felé irányítja a hallgatóságot.
Van igény az emberben, hogy mesét hallgasson? Vagy föléleszthető a kíváncsiság?
– Ilyeneket hallunk folyton, hogy a gyerekek nem tudnak már odafigyelni, mert ma már klipvilág van, és nem köthetőek le hosszú időre. Gyakran megkeresnek a televíziótól, hogy mondjak mesét hét percben. Hát, hét percben legföljebb egy viccet tudok elmondani! A mesében odáig sem jutok el ennyi idő alatt, hogy elindul a hős! De a fellépéseimen a vastaps azt jelzi, hogy a gyerekek is végighallgatják a negyvenöt perces mesét. Tehát ez azt jelenti, hogy van igény a mesére. De a fölnőttek ugyanúgy végighallgatják, hiszen a mese nem csak gyerekeknek való műfaj. A meglett emberek is komoly tapasztalatokat vonnak le abból, amit a mese közvetít.
Kinek a feladata, hogy megszerettesse a mesét?
– A mese nem gyerek szájába való. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a magyar nyelvterület több részén erőre kapott a mesemondó mozgalom. Ez ma úgy néz ki, hogy iskolás gyerekeknek lerövidített, leegyszerűsített, kiherélt formában tanítanak mesét, hogy azután azt mondják fel. Nem el, hanem fel. Ennek a gyökerei az európai racionalizmusban, a 19. század elején kereshetők. Grimmék nem véletlenül jelentették meg Kinder- und Hausmärchen, vagyis Gyermek- és családi mesék címen könyvüket. Tehát abban a korban, amikor az értelmiség figyelme a mese felé fordult, elterjedt, hogy a mese csak a gyerekek világában lehet érvényes. Márpedig tudjuk, hogy eredetileg a mesét nagyobb arányban mondták felnőttek felnőtteknek, mint felnőttek gyerekeknek. Most meg már ott tartunk, hogy gyerekek gyerekeknek mesélnek!
Ezért azt gondolom, elsősorban a felnőttek feladata, hogy meséljenek egymásnak. Mesélhetnek a gyerekeknek is persze. A pedagógiában hihetetlen jelentősége lehet a mesének. Elsősorban nem is a történetmondás szempontjából. Ha valaki úgy tanulja meg előadni a mesét, ahogy az a hagyományban gyökerezik, akkor a kémiaórán is sokkal jobban el tudja mondani a lényeget. Ha a gyerekek megismerik azokat a nyelvi kódokat, amelyek segítségével a mese közvetíti a mondanivalót, akkor az anyanyelvi kultúra legmagasabb szintjével találkoznak. A beszélt nyelv csúcsa a mesei nyelvezet.
Ez nem csak ránk, magyarokra érvényes, gondolom.
– A harmincas évek táján két kiváló magyar kutató, Róheim Géza és felesége megérkeztek a közép-ausztráliai bennszülöttekhez, akik addig alig láttak fehér embert. Két évet töltöttek közöttük, és a legnagyobb megdöbbenésükre azt tapasztalták, hogy ők ugyanazokat a mesetípusokat ismerik, amelyek bárhol Európában is föllelhetők. Persze azóta már tudjuk, hogy a mese olyan műfaj, amelynek jó néhány száz típusa él világszerte.
Vannak népek, vannak országok, ahol a mesemondás átbillent a folklorizmusba. Abban különbözik a mi magyar irányunk, hogy máshol nem különítik el ilyen szigorúan a mesét a szövegfolklór egyéb műfajaitól. Nálunk nem mindegy, hogy milyen történetet mondunk el. Mert elmesélhetném azt is, hogy voltam kirándulni a Balatonon, de az biztosan nem lenne olyan érdekes, mint a híres, bűvös Balázs.
Nagyon érdekes az Ön meséiben, hogy a régi, archaikus kifejezések mellett megjelennek a legújabb kori szavak.
– Nem lehet a nyelvet vitrinbe zárni. Vannak értékek és arányok a meseszövésben, persze nem mindegy, hogy hogyan használjuk ezeket a szavakat. De ahogy mi érzékeljük a modernitást, úgy nyolcvan évvel ezelőtt is megvolt. Vagy még előbbre megyek. Ismerjük azt a Mátyás királyról szóló mesét, amikor a Gergő juhászt meghívja a király, és azt mondja: – Eb, aki a levesét meg nem eszi! – És nincs kanál. A juhász a kenyér csücskével kikanalazza a levest, és azt mondja: – Eb, aki a kanalát meg nem eszi! – Mi ebben a modernitás? Mit üzen ez a történet? Elmondom. A magyar király udvarában olyan pompa van, annyira együtt mozog a királyi udvar a modernitással, hogy van leves. Hiszen abban az időben nem volt leves, ez új vívmány volt a mese születésekor, és hopp, már bekerült a mesébe. Tehát mi semmi egyebet nem csinálunk, mint amit évezredeken át minden mesemondó megtett a mesével – ezért kerül a villamos is a történetbe, és ezzel is a hagyományt követjük.
FELHÍVÁS
Magyar népmese – hagyományos mesemondás
A szövegfolklór tanulása és tanításának módszertana
A budapesti székhelyű Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye közművelődési szakemberek és pedagógusok számára akkreditált 60 órás képzést hirdet, amely a magyar népmese hiteles, stílusos előadásához szükséges elméleti, gyakorlati és módszertani felkészítést, a mesemondáshoz kapcsolódó néprajzi, irodalmi és előadói ismeretek elsajátítását tűzte ki célul.
A tanfolyam indítását az a felismerés motiválta, hogy miközben a népzene, a néptánc és a kézművesség mozgalmainak kiépített módszertani háttérbázisa van, a szövegfolklórral foglalkozó szakemberek és érdeklődők, akik immár szintén egy országos mozgalmat képviselnek, eddig sem megfelelő segédanyagokkal, sem a fejlesztéshez szükséges szakmai képzési lehetőségekkel nem rendelkeztek. A népmesével kapcsolatban elsősorban az olvasáskultúra, a folklórszövegek nyomtatásban való megjelentetése vagy egyéb, az írásbeliséget feltételező kérdéskörök mentén lehetett tájékozódni. A tanfolyam ezzel szemben a népmese természetes, szóbeli létét, a szájhagyomány által kiérlelt jellegzetességeket tartja szem előtt.
A tanfolyam gyakorlati szakaszában a hallgatók hagyományőrző és színpadi mesemondókkal való közös foglalkozások segítségével alakíthatják ki saját mesemondó technikáikat. A módszertani órák keretében megtanulhatják ezen technikák tudatos alkalmazásának, a meseszövegek stílusos, szabad variálásának módját, valamint mindezek hasznosítását a mesemondás tanításának folyamatában.
A felkért oktatók és előadók – Fábián Éva, Raffai Judit, Sándor Ildikó, Agócs Gergely, Berecz András, Voigt Vilmos – évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a népmese kutatása, előadása területén.
Akit érdekel, még jelentkezhet! További információ: Agócs Gergely (agocs.gergely@hagyomanyokhaza.hu); tel.: (+36)1-225-6053; fax: (+36)1-225-6086, illetve Legeza Márta (legeza.marta@hagyomanyokhaza.hu); tel.: (+36)1-225-6086
