December eleje van, érkeznek az angyalok a kisgyerekes házakhoz adventi kalendárium formájában. Aztán a Mikulás rénszarvasszánján, Luca a pogácsáival, a kis Jézus csöngettyűvel, a szilveszter mulatsággal. Csupa fantasztikus lehetőség az örömszerzésre – no és a környezetszennyezésre!
Számos írás, televíziós műsor, előadás, akció szól arról, hogy a téli ünnepkör élvezetében ne feledkezzünk meg környezetünk, Földünk veszélyeztetett helyzetéről. Amit egyáltalán nem egyszerű megvalósítani, tekintve, hogy a körülöttünk élő gyerekek megérdemlik a szép meglepetéseket. A szülők és pedagógusok jól informáltak, tudjuk, hogy a mértéktelen pazarlás veszélyes játék, értelmes emberekként fölfogjuk a helyzetet, és törekszünk az anyagi gazdaságosság mellett környezetünk szennyezését is háttérbe szorítani. De hogyan is csináljuk, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon? Mert hagyományainkról nem szeretnénk lemondani, az átörökítés is fontos szerepet kap a karácsonyi készülődésben, a gyerekeknek való meglepetésektől sem tekintenénk el, de érezzük azért, hogy az a két nejlonzacsi, amivel kevesebbet hozunk el az önkiszolgálóból, igazából elég gyenge eredmény.
Én két dolgot tartok a legfontosabbnak. Egyrészt időben kezdjük el az ünnepi készülődést, amibe nemcsak az aprósütemény őszi próbasütése, majd egy-egy ellopott adag gyors lefagyasztása fér bele, hanem a családtagok meginterjúvolása, hogy mire van szükségük, milyen ajándékot szánjunk nekik, ami nem lesz haszontalan. Az ilyen jellegű felkészülés lehetőséget teremt egy kis spórolásra is, és igen kellemes légkört tud teremteni otthon, ha nem Mikulás előestéjén kell rohanni az egyetlen nyitva tartó méregdrága boltocskába a készen vásárolható ajándékcsomagért, ami sokszor tele van a legminőségtelenebb édességgel. A gyerekek szempontjából a derű és a nyugalom sokkal többet jelent, mint a kakaóbevonatos csokimikulás. Nálunk tavaly saját kezűleg készített Mikulás-ajándékot kaptak a kicsik, a kedvenc főhős havas kalandjait, mi írtuk meg a mesét, mi rajzoltuk, és annyira szerették a gyerekek, hogy idén megint megkapják. Ugyanazt a történetet, mert sajnos a tavalyi kiadás nem volt időtálló, a karton túl gyengének bizonyult az egyéves ügyetlen kezecskéihez.
Idén mindenki termozoknit kap, amit megtömök a nagy nehezen megszerzett héjas mandulával. Nem értem, miért nem kapható sehol héjas mandula, még jó, hogy már ezt is időben elkezdtem fölkutatni, végül lett egy kilónyi, hosszú utazást, határátlépést megtéve. A csomagolás a zokni, ezt elég környezetkímélőnek vélem.
Az adventi kalendárium az összes ajándékozós ünnep közül számomra a legkedvesebb. Az adventi várakozás négy hete egy kisgyereknek szörnyen hosszú, alig bírja kivárni a szenteste eljövetelét (meg az ajándékokét). Az, hogy minden reggel felkeléskor kap egy apró meglepetést, nagyban megkönnyíti a helyzetét, nemcsak az öröm, hanem a számolás miatt is. Kisebb gyerekeknek nem számozzuk a 24 ajándékot, hanem például választhatnak, a nagyobbak, akik épp ismerkednek a számokkal, minden reggel megkeresik a halomból az aznapit. Így világosan látható, hány alkalom van még a várva várt karácsonyig. Persze az adventi naptár is gazdaságos és környezetbarát, maradék textilből összeválogatott zsákocskákat készítve mindkettőnek eleget teszünk. Kedvenc süti, falat csoki, hajcsat, színes zsírkréta, léggömb kerülhet a zacskókba. Azoknak a gyerekeknek, akik még nem elég érettek, hogy ne dézsmálják meg idő előtt a tartalmukat, készítsünk olyan típusú naptárat, amit jó magasra helyezhetünk. Reggelente apuka magasba emeli az illetékest, aki kiválaszt egy csomagocskát, kedve szerint, de napközben nem éri el, és nem kerülünk olyan helyzetbe, amikor felmerülhet bennünk a fenyegetőzés és büntetés esélye.
Mivel az ajándékok nagy része már megvan, a sütik alig várják, hogy kiolvasztásra kerüljenek a többi ünnepi élelmiszerrel együttvéve, rengeteg időnk marad, amit vidámságban a gyerekekkel tölthetünk. Készíthetünk képeslapokat az év közben értő szemmel kiválogatott papírokból, majd együtt postára adjuk, csinálhatunk mézeskalácsot. Mivel a gyerekeimmel nem egyforma az ízlésünk, én a szolidabb, egyszerűbb mézeseket kedvelem, pár szem mandulával, dióval és némi cukormázzal, ők pedig leöntve tarka cukorral, így mindig teszek félre magamnak egy kisebb adagot, amit kedvemre díszíthetek, amikor ők már ráuntak. Közben meg rájuk figyelek, segítek, ha igénylik. Néha akkor is, amikor nem igénylik, mert így megakadályozhatom egy teljes tepsi sütésre való mézeskalács padlón landolását.
Egyértelmű, hogy a gyerekeknek a téli ünnepekből nem az ajándék a legfontosabb. De azért fontos az is, várják. Inkább kerüljön egy tényleg vágyott meglepetés a fa alá, mint valami kényszermegoldásként vásárolt olcsó kacat, aminek nem is örül. Inkább lehetőség szerint kérjük a család tagjait, hogy idén ne vegyenek külön ajándékot, hanem együttesen finanszírozzák azt a babát. Később a babának tavaszi kollekciót horgolhat az öreganya, konyhabútort készíthet az öregapa. Ezeket a dolgokat én építkezős ajándékoknak nevezem, mert egy-egy jól sikerült beruházás évekre megoldja az ajándékok problémáját, akár a saját kezűleg készített meglepetéseknek is teret ad a későbbiek során.
A legfontosabb, amit a gyerekek megtanulnak ebből, hogy ők, a kívánságaik fontosak, figyelembe veszik őket, hogy részeseik az ünnepi készülődésnek, és a tevékenységük nem hiábavaló. Az általuk készült mézeskalácsokért rajong az összes vendég, és a távoli rokon boldogan telefonál, hogy gyönyörű a képeslap. Adhatunk-e ennél többet egy felnövekvő gyereknek? Mi pedig elégedettek lehetünk, mert idén alaposan csökkentettük a pénzkiadást, a csomagolóanyag-halmokat a lakásban, a kidobott kalács és az őrjöngés mennyiségét. Ha esne a hó, a két ünnep közt szánkózhatnánk is egy jó nagyot, úgyis régen volt időnk csúszkálni a havon. Pedig milyen jó is az!
