Ó drága gyermekem mit látsz a jövőből, mit látsz a hozzáférhetetlen rózsái között. A nyulak az erdőből futva menekülnek. A fák lehajtják ágaik – a füvek hozzájuk nőnek.
A védelem tökéletes. Ne hallgass a városból érkező szél susogására, a fúrt kutak mérgezettek, esőt csak a rét közepén engedj magadra. Felszállnak gólyáink az égre, tavaszig maradnak, mikorra elolvad a hó, s a tajtékzó hullámok forrásai elapadnak. Gyönge vagy, ahogy a fény engedi árnyát s ahogy az idő néz tétován az eltűnőre. Hatalmas vagy, karjaid az égig nőnek. Lovaid iramodnak fel a hegytetőre. Magányod tévedés, félszed gyenge érv, állj a lovasok élére. Ne gondold, tedd, s meglátod a győzelem vére benned forr fel. Együtt vagytok, ahogy a patak szakítja le partját, hogy folyóvá nője elveszett reményeit. Győztem, mindenem elvesztettem. Emelj Magadhoz, hogy láthassam vérző tekintetem árnyait. Örülök, mindahány liliom széttárja karjait. Fogadj be tisztító tűz, omolj le félelem, áttörök Hozzád, s szemed sugarában minden hajnalok hajnalán megmosom arcomat. Tiszta tükör vagyok, álmaim a valóság.
7:45
A nyugalom évszázadai jönnek el hamarosan, s szívünkbe zárjuk az ott lakókat. Az összes redőnyöket felhúzzuk, átlátunk a kerítések rácsain és összeroskadnak a bennünket övező rossz lakodalmak asztalai. Új teríték kerül csodára nyíló ajkaink elé, s a tükörteremben táncaink egymást tekintik új vőlegénynek. A menyasszony lovon érkezik, megzizzenek az orgonák szirmai, s a virágesőben a poklokig látunk.
Nem történhet meg ismét, nem tolakodhatnak elénk múltunk árnyai, miénk az erő és miénk a szabadság. Hegytetőn állunk, hajunk veri a szél, nászaink örömünnep, belénk költözik a jóság és a szép szeretet. Hallom hangjait az esőnek, szél támad fenn a havasok felett, felhők nyitják kapuik, hogy végérvényesen hazataláljunk. Uram fenyegető és örömteli jelenléted nélkül sarat taposnának lábaink és folytonosan dideregnénk. Mindent látó szemeid nélkül árván robbannánk szét a levegőben. Végy magadhoz, hogy lányaink szoknyában álljanak a tükrök elé. Irgalmazz nékik, hogy hű társuk legyen fa, fű és bogár. Hogy táncos lábuk fagyos télben fel ne sebesedjék. Titkok nyíljanak szívükben és emeljék tekintetüket Hozzád Uram.
9:03
A boldogság kapuja az égre nyílik. Sokan nézik és kevesen látják. Szemüket eltakarja az akarás boldogtalan fátyola. Uram irgalmazz nékik, még saját nyomorúságukat sem látják. Fedd fel előttük az utat, haljanak belé, hogy élő ésszel, a szív hangjával álljanak eléd. Bizonytalan vagyok Uram, esdeklek. Nem tudom van-e jogom hozzá, hogy a maguk fájdalmát felfedjem nékik. Uram tudom, hogy nincs. Segíts elfogadnom, hogy Hozzád tartozom. Engedd, hogy lássam az időt, mely hozzájuk vezet. Félelmetes, hogy mennyire kicsiny az én szívem és mennyire kicsiny az én szolgálatom. Ó Uram engedd, hogy Hozzád engedjem magam. Veszítek, így nyerek erőt. Tudom, mindezt mondanom néked fölösleges. És mégis ebbe kapaszkodom, ebbe a fölkínált résbe, az asszonyok szoknyájába és a férfiak rettentő késeibe. Irgalom, hogy Hozzád szólhatok Atyám. Szavam nincs, így állok elődbe. Irgalmazz, hogy mindannyiunk feszesen álljon, amikor felcsendül a Szó.
21:24
