Egyfajta sajátos próbaévad kezdődött az idén ősszel a Zentai Magyar Kamaraszínházban: miután kilenc, frissen végzett színész csatlakozott a társulathoz, egy teljesen professzionális évad előtt áll a teátrum. Persze az ajtókat a műkedvelők előtt sem zárják be, hiszen, mint a lapunknak adott interjúban Vukosavljev Iván igazgató elmondta, a fiataloknak, a középiskolásoknak is nagy előnyt jelenthet, ha hivatásos színészekkel dolgozhatnak együtt.
Jelentős változást, talán új fejezetet is jelenthet a Zentai Magyar Kamaraszínház történetében a kilenc frissen végzett, diplomás színész csatlakozása?
– A Zentai Magyar Kamaraszínház 2008-ban alakult; akkor még állandó csapat nélkül dolgozott, de gyorsan eljött a pillanat, hogy társulat is érkezik hozzánk. A napokban ugyanis kilenc fiatal színész jött, akik most fejezték be a Színművészeti Akadémiát, s akik az egyetemi éveket követően is szerettek volna együtt maradni. A Zentai Magyar Kamaraszínház két alapítója, a helyi önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács lehetővé tette, hogy a Tisza menti régiónak legyen egy színházi társulata. A jelenlegi, a 2013/14-es színházi évad első bemutatója egy Molière-darab lesz, a Fösvény, és november 15-én kerül közönség elé Solténszky Tibor rendezésében. Solténszky már mintegy 25 éve követi a vajdasági színházi életet, ezért esett rá a választásunk.
A következő darab, amit elkészítünk, Szabó Magda Sziget-kék című meseregényének adaptációja lesz Szalóky Bálint Dániel rendezésében. Ezt krimi követi; Agatha Christie Egérfogó című darabját visszük színre Kálló Béla rendezésében. Ezeken kívül játszani fogjuk a fiatal színészeink vizsgaelőadásaiból is néhányat: köztük van egy irodalmi összeállítás Weöres Sándor szövegei alapján és Brecht Koldusoperája is. A tavalyi darabok közül két előadást tartunk repertoáron: Carole Fréchette Simon hét napját és Brestyánszki Boros Rozália Möbius című drámáját.
Sokan nem tudják eldönteni, hogy a Zentai Magyar Kamaraszínházat hivatásos vagy amatőr színházként kell-e tekinteni – most azonban, hogy egy kilenctagú társulat is jelen van, nehezen beszélhetünk műkedvelésről…
– Pontosan. Zenta város önkormányzata 2008-ban hivatásos színházként alapította a Zentai Magyar Kamaraszínházat; hivatásos színészekkel, hivatásos rendezőkkel, dramaturgokkal dolgoztunk. Most pedig, hogy egy évadra társulatunk is lesz, alkalmunk lesz bizonyítani létjogosultságunkat. Egy év áll erre rendelkezésünkre. Persze, továbbra is támogatjuk a város középiskolásainak színházi törekvéseit, de azért a helyzeten jelentősen változtat, hogy társulatunk van.
Ha tehát bekopog néhány tizenéves, hogy színházat akar csinálni, akkor nyitott ajtókra talál a Zentai Magyar Kamaraszínházban?
– Természetesen. Az elmúlt 20-30 évben a zentai amatőr színházi élet igen erőteljes volt, s szeretnénk, ha ez így is maradna. A fiatalok is csinálnak egy önálló előadást; támogatjuk őket, figyeljük a munkájukat, kereteket biztosítunk számukra – diákszínjátszós darabot fognak készíteni, de a hivatásos színészekkel közösen.
Amikor a hivatásos vajdasági magyar színházakról beszélünk, a zentait a közvélekedés még nem jegyzi közöttük. Vannak-e olyan ambíciói, hogy ezen változtasson?
– Meggyőződésem, hogy már ezek közé tartozunk. Hiszen a Zentai Magyar Kamaraszínházat nemcsak a nézők, hanem a szakma is befogadta. Ékes bizonyítéka ennek az állításnak, hogy tavaly mi nyertük a Pataki-gyűrűt. (A rangos elismerést Banka Lívia, az Újvidéki Színház művésze vehette át a Zentai Magyar Kamaraszínház Jóccakát, mama! című produkciójában megformált szerepéért.) A gesztus, hogy a mi produkciónkkal nyert egy színész, arra utal, hogy befogadtak bennünket a hivatásosok.
Kisvárdán is voltunk tavaly, onnan is elhoztunk két egyéni díjat. (A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjat a szakmai zsűri döntése alapján, az Újvidéki Színház Fanny és Alexander című előadásában, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínház Jóccakát, mama! című előadásában nyújtott alakításaiért Szilágyi Ágota, illetve László Sándor kapta.) Ez ugyancsak azt bizonyítja, hogy teret nyertünk a hivatásos színházak között.
A Zentai Magyar Kamaraszínház nem csak Zentán tart előadásokat…
– Elmegyünk mindenhová, ahová alkalmunk kínálkozik menni. Játszottunk Temesváron, Békéscsabán, Sopronban, Budapesten, Újvidéken, Szabadkán… Vajdaság szinte minden olyan településén jártunk, ahol van színpad. A Magyar Nemzeti Tanácsnak ugyanis van egy tájolási programja, amelynek keretében hivatásos színházak járják a vidéket, s mi ebben a programban részt veszünk.
Ha az idei lesz a „próbaév”, akkor az igazgató mit vár tőle, hogyan látja a Zentai Magyar Kamaraszínház jövőjét?
– Beépülünk Zenta kulturális életébe. Azt hiszem, néhány röpke hónap alatt eljutunk arra a szintre, hogy mindenki azt hiszi: már évek óta állandó társulattal dolgozunk. A zentaiak számára nem jelent újdonságot, hogy színházi előadást láthatnak, hiszen évek, évtizedek óta rendszeresen láthatnak színpadi produkciókat, a nézőknek tehát ez nem lesz meglepetés. Most annyival tudunk többet kínálni a közönségnek, hogy rendszeresen tudunk játszani az iskolásoknak is. Nemcsak a zentaiaknak, hanem az egész Tisza mente magyarságának. Itt mintegy 50 ezres lélekszámú közösség számíthat az előadásainkra: egyfelől úgy, hogy az itt iskolába járók megnézhetnek bennünket Zentán, másfelől pedig úgy, hogy előadásainkat elvisszük a Tisza menti településekre. Amellett ugyanis, hogy városi színház vagyunk, igyekszünk regionális színház is lenni.
