Az Újvidéki Színház múltja, jelene és jövője

Az eseményhez fűződő fotógalériát ITT tekintheti meg.

Az Újvidéki Színház létszükségletet betöltő intézmény. Az elmúlt évtizedekben ez hol jobban, hol pedig kevésbé érződött. Nyilvánvaló azonban, hogy a legnagyobb városi tradícióval rendelkező színháza ennek a közösségnek – mondta Urbán András, az Újvidéki Színház igazgatója, akivel az intézmény ötvenéves fennállása kapcsán arról beszélgettünk, hogy mit is jelent az Újvidéki Színház a vajdasági magyarság művelődési életében.

– Az Újvidéki Színház mindig egy olyan színház volt, ami meg tudott maradni a többségi környezetben is, tehát kisebbségi státusza ellenére folyamatosan közvetítő szerepe is volt. Fantasztikus dolog, hogy Újvidéken a nem magyar ajkú közönség is követi az előadásokat, tehát valahol az újvidéki szerbség a saját magyar színházaként éli meg ezt a színházat. A kezdetektől fogva az Újvidéki Színház többé-kevésbé jelen tudott lenni az egész régió nagyvárosaiban, városaiban. Ugyanakkor a vajdasági kisebb-nagyobb magyarlakta településeken is, a tájolási programokon keresztül. Véleményem szerint az egyik legfontosabb intézménye a vajdasági magyarságnak – fogalmazott az igazgató.

Hogyan ünnepelik az 50. évet a kiállításon, tanácskozáson túl?
– Azt gondolom, hogy elég nagy problémánk a vajdasági magyar közösség szempontjából, hogy nem igazán foglalkozunk a múlttal. Nem arról van szó, hogy a múltba vissza kell fordulni, de nyilván foglalkozni, törődni kell vele. Az újabbnál újabb generációk néha úgy jelennek meg, mintha ők lennének az elsők, és tulajdonképpen elfelejtjük azt, hogy egy adott kontextuson belül vagyunk és dolgozunk. Mindegyik színháznak van egy alapvető feladata, van egy kontextus, amelyen keresztül dolgozik, és nyilván a működés változik annak a környezetnek a változásaitól függően.

Mi az 50. évet az első bemutató évfordulóján, tehát január 27-én fogjuk ünnepelni, akkor is egy rendezvénysorozattal. Tervben van két könyv megjelentetése, egy magyar és egy szerb nyelven, amelyek a színházzal foglalkoznak majd. Emellett készül egy színdarab is a társulatról és művészetről ebben a környezetben, nem utolsósorban felhasználva az elmúlt 50 év tapasztalatait, eseményeit, akár idézetek formájában is. Tehát ez egy zenés látványos produkció lesz, amelyet január 27-én mutatunk be. Én azt gondolom, hogy ezzel lezárunk egy korszakot, és utána mind fokozottabban haladunk egy újabb irányba.

Hogyan halad az úton tovább az 50 éves színház, mi az, amit igazgatóként irányként megszabott?

– Mindenképpen azt akarom, hogy az Újvidéki Színház újra egy közösségi tér legyen, tehát egy olyan hely, ahova az újvidéki magyarság, de a nem magyar ajkú közönség is folyamatosan jár. Nagyon fontosnak tartom, hogy rendezvényeink legyenek, illetve, hogy eljuttassuk ezt a színházat abba az irányba, hogy egy összekötő kapocs legyen, nemcsak a kultúrák között, hanem szó szerint az emberek között. Mindenképpen egy urbánus városi művészeti koncepción dolgozok, és a színházat abba az irányba szeretném vinni. Azt látom, hogy folyamatosan egy falusi identitással burkolódzunk be, tehát egy olyan buborékban élünk, amiből valahogy nem nagyon akarjuk kidugni a fejünket. Ezt nem tartom feltétlenül jó dolognak. De fordítva is így van. Nagyon sokan vannak, akik nem tudják, hogy igazából itt mi zajlik, vagy milyen színvonalon zajlik. Valójában pedig nagyon jó színészekről van szó az újvidéki társulat esetében. Ezért is szeretném, hogyha meg tudnám mozdítani őket, hogy ők is akarjanak továbblépni és haladni, szakmailag fejlődni. Olyan színházat szeretnék, aminek van egy népszínházas jellege, ugyanakkor egy nagyon komoly művészi hitvallást és egy nagyon komoly művészi színvonalat képvisel.

Természetesen nem mehetünk el amellett sem, hogy az Újvidéki Színház az egyik legdíjazottabb színház a régióban. A legtöbbet játszó színház vendégjátékok tekintetében, tehát nagyon aktív a színháznak az élete, ugyanakkor szeretném azt, hogy lényegesen több hangsúlyt fektessünk a lokális jelenlétre is, az újvidéki jelenlétre, úgy az újvidéki magyarság, mint általában a színházkedvelők szempontjából.

Azt gondolom, hogy változott a társulatban is a hangulat, valahogy mintha motiváltabbak lennének az emberek. Nagyon remélem, hogy hamarosan egy jókedvű, dolgozni akaró és folyamatosan újítani akaró színházról fogunk beszélni, akinek ez a státusza, ami most van, még jelentősebb lesz – hallottuk Urbán Andrástól.