2024. december 22., vasárnap

A város megmentői

Kucsov Borisz Félelem és reszketés Szabadkán című előadásának premierje egy hét múlva lesz a KDSZ-ben

Bemutatóval zárja az idei évet a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, és ez lesz egyben az évad második premierje. Kucsov Borisz Félelem és reszketés Szabadkán című előadását a jövő hét csütörtökén tekintheti meg a közönség, az első repríz pedig már jövőre lesz.

„Képregényes történetünkben két jóbarátnak kell vérre menő harcot vívni a kegyetlen valósággal és az ádáz hatalommal. A srácok különböző szerekkel és valóságtorzító szubsztanciákkal igyekeznek megvédeni tudatukat a rájuk erőltetett rossztól, s egyben így próbálnak menekülni a kilátástalan jelenükből. Mindeközben kirajzolódik Csáth Géza elnéptelenedett szülővárosának disztópikus jövőképe, a benne élő típusfigurákkal, és egy váratlanul megjelenő fiatal lánnyal. Ebben a távoli jövőben a mindenre elszánt polgármester legfőbb ellenfele a város főterén szappanbuborékokat készítő titokzatos Pókember… Humor. Akció. Szerelem. Ármány. De mi köze Szabadkához még Miley Cyrusnak is?” – áll az előadás érdeklődést felcsigázó leírásában.

Ez a produkció mondhatni Kucsov Borisz szerzői projektuma, ő írta a drámát, rendezte az előadást, de részt vett a háttérmunkában, a díszlettervezésben, a zenei válogatásban és a videódizájnban. A darabbal Kucsov Borisz 2016-ban a vajdasági magyar drámapályázat egyik győztese volt, ez a szöveg lett némiképp újragondolva:

– Műfaji meghatározása képregénydráma. Ilyen persze nem létezik, én találtam ki, mert a szereplők általában ketten vagy hárman beszélgetnek egymással, a jelenetek pedig képregényszerűen fűződnek össze. Némileg olyan ez az előadás, mint egy akciófilm, de van benne szerelem, ármány és sok-sok humor is. Megjelennek benne Szabadka úgymond jellegzetes figurái, például a főtéren buborékokat csináló Pókember is. Ez egyébként egy disztópikus történet, a jövőben játszódik. Elképzeljük, hogy egy elnéptelenedett Szabadkán vagyunk, ahol kevesen élnek, a két főhősünk pedig azért küzd, hogy megmentse a várost a rá telepedett gonosztól. Az előadás sok mindenről szól, feszegeti a lázadás témáját, megjelenik benne a kábítószer-fogyasztás is, de természetesen nem arra buzdít, a kritizálás sem a lényege, ez inkább egy segélykiáltás, a valóságunk kifordítása – hallottuk a sajtótájékoztatón Kucsv Borisztól.

Az előadás szereplői Búbos Dávid, Nyári Ákos, Verebes Andrea, Pálfi Ervin, Ágyas Ádám, Mészáros Gábor, Hodik Annabella és G. Erdélyi Hermina, de számíthatunk meglepetésszereplőkre is. Az egyik főszerepben Búbos Dávidot láthatjuk:

A plakátterv Ónya-Oláh Dóri munkája

A plakátterv Ónya-Oláh Dóri munkája

– Nem volt könnyű megfogni ezt a hős karaktert. Szinte végigmenetel az érzelmek skáláján, annak minden pontján. Habár ez egy képregénydráma, az előadás filmes, rajzfilmes elemekkel működik, nehéz volt elérni azt, hogy figura mondatai, a gondolatai ne tűnjenek paródiának. Úgy érzem, hogy ez a történet a fiatalokról szól, akiknél valahol elcsúsztak a dolgok. A generációmnál, akik belenyugodtak mindabba, ami körülöttük zajlik, nem akarnak küzdeni, inkább az alkoholizmusba vagy a drogozásba menekülnek. Ebből a körből próbál a két főszereplő kilépni, ezen változtatni a maguk módján, több-kevesebb sikerrel – mondta Búbos Dávid.

Pálfi Ervin Polgár Jenő polgármester szerepében tért vissza a KDSZ színpadára:

– Nagyon jó ismét itt lenni a csapatban, legutóbb három évvel ezelőtt dolgoztunk együtt. Az élet úgy hozta a számomra, hogy szabadúszó színészként színházról színházra vándorlok. Sok pozitív energiával tölt el az, amikor mindig más emberekkel lehetek, akiket tulajdonképpen már ismerek.

Ebben az előadásban rengeteg a humor, de olyan témákra is kitér, amelyek jellemzőek a térségünkre, ilyen például az öngyilkossági hajlam vagy a fiatalok érdektelensége, akik inkább fiktív világokba szöknek a valóság elöl, és ott próbálnak meg a saját uraik lenni. A szövege igazán elgondolkodtató, az előadásban pedig rengeteg humorral és iróniával kerül előtérbe. Szerintem szórakoztató másfél órában lesz része annak, aki megtekinti az előadást. Ez a képregénydráma számomra egy kicsit olyan, mint a pop-art kialakulása. Annak idején Hunter S. Thompson megírta a Félelem és reszketés Las Vegasban című regényét, amiből készült egy kultikus film is. Ez megihlette Kucsov Boriszt, hogy írjon egy történetet arról a környezetről, amiben él. Ezt is fontosnak tartom, hogy itt és most akar szólni erről a világról, a valóságról, amiben élünk – fejtette ki Pálfi Ervin.

Az előadás dramaturgja Góli Kornélia, a jelmeztervező Salamon Luna, a videóknál pedig Kucsov Borisz társa Szerda Zsófi volt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Félelem és reszketés Szabadkán sajtótájékoztatója, fotó: Lukács Melinda