2024. december 22., vasárnap

Július végén mutatják be a Rebeccát

Sylvester Lévay és Michael Kunze musicalje Szegeden

Július 26-tól a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként láthatja a közönség Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljét a Dóm téren – tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.
Kertész Lilla közölte, a musical szabadtéri világpremierjét Magyarország legnagyobb színpadán Béres Attila állítja színpadra Bolba Tamás zenei vezető, karmester és Tihanyi Ákos koreográfus közreműködésével.
 Béres Attila rendező szerint nem szokványos musical a Rebecca, ellenben valódi színházi bravúrokra ad alkalmat. Igazán mély, emberi történet áll az előadás középpontjában, amely valójában a felelősség, a bűnökkel való szembenézés kérdéseiről szól; és amelynek titokzatosságára Sylvester Lévay zeneszerző kiválóan ráérzett a mű megírásakor – tette hozzá.
A rendező elárulta, reményei szerint a nagy amerikai színpadok effektusaival dolgozó, egyedülálló látványvilágot teremtenek meg a Dóm téren, hozzátéve, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok játszóhelyén minden feltétel adott a nagy léptékű vállalkozáshoz.
A Rebecca huszadik század elejét idéző, úri világa Horesnyi Balázs díszletében, Velich Rita jelmezeivel kel életre. A korhű vizualitás megalkotásában a legmodernebb színpadtechnikai eljárásokat is bevetik az alkotók. A látvány- és animációterv Madarász „Madár” János munkája.
A Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya című regényén alapuló, világsikerű musical főbb szerepeiben látható Gubik Petra, Janza Kata, Gallusz Nikolett, Dolhai Attila, Udvaros Dorottya, Szaszák Zsolt, Medveczky Balázs és Bálint Ádám mellett a Szegedi Nemzeti Színház és más hazai színpadok színészei, táncművészek, gyermek és felnőtt statiszták, és a Szegedi Szabadtéri Játékok zenekara is közreműködik a Dóm téren július 26-án, 27-én, 28-án, augusztus 2-án és 3-án.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás