Szombaton mutatták be Barta Lajos Szerelem című tragikomédiáját, amelyet a szabadkai Népszínház magyar társulata állított színpadra. Az előadás a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal közös produkcióban valósult meg. Barta Lajos több mint egy évszázada írt művét a dunaújvárosi színpadról hozták át a szabadkai közönség elé Czajlik József rendezésében. A történet egy polgári család három házasulandó leánygyermekéről szól, akik mind férjet keresnek. A darab úgy mutatja be a szerelem bódító érzését, hogy közben leginkább az utána való vágyakozást helyezte a középpontba. A szemfülesebb néző némi hasonlóságot figyelhet meg Csehov A három nővérével. Nem véletlenül, hiszen a darab megszületésekor már javában játszották a színházak ezt az orosz drámát, amely feltehetően ötletként szolgált Barta Lajosnak, hallottuk Czajlik József rendezőtől a premiert követően.
– A szerelem érzelem. Abból indultam ki alkotótársaimmal, hogy hagyjunk időt bizonyos érzelmeknek a kibontakozásra. Nyugodtabb tempót diktáljunk, amely révén a felszínre törhetnek a változásokból fakadó érzelmek. A szerelemhez az elválások és csalódások kapcsolódnak. Egy hatalmas kalapemelés a szabadkai társulat előtt, hiszen fantasztikusan léptek be az előadásba, olyan erővel, amely megváltoztatta a produkciót. Ugyanazon a nyomvonalon haladt, ám mégis más előadás született – mondta a rendező.
Az előadásban két szabadkai színésznő, Magyar Zsófia és Kalmár Zsuzsa már Dunaújvárosban is játszott ebben a produkcióban, így számukra nem volt idegen a karakterük megformálása. Mégis úgy érezték, mintha újraismerkedtek volna a szereppel, vélte Kalmár Zsuzsa, a szabadkai Népszínház Pataki-gyűrű díjas színésznője, aki Kornéliát, a polgári család legidősebb leányát alakítja. Mint mondta, teljesen új energiákkal és impulzusokkal találkozott a színpadon.
– Nagyon szeretem ezt az előadást, hiszen egyszerre simogatja az ember lelkét, de közben szórakozni is lehet rajta. Amíg a rendezőnk, Czajlik József nem ért rá, addig egyedül próbáltunk, mert tizenegy szereplőből nyolc „beugró” volt. Közben rájöttünk már a próbák alatt, hogy ez nem beugrás lesz, hanem egy új előadás. Lehet, hogy van egy biztos alap, amire építhetünk, de annyira különbözőek a személyek, akik a darabban játszanak, akár itt, akár Dunaújvárosban, hogy egy teljesen új tapasztalat volt számomra. Egy kicsit át is formáltam a már jól ismert szerepet – mondta a művésznő.
A nézők két vendégszereplőt is köszönthettek a szabadkai színház deszkáin. Jankovics Andreát Mama szerepében, illetve Őze Áront Papa karakterét megformálva. Őze Áron, aki Magyarországról érkezett, elmondta, hogy rendkívül erős és tehetséges társulattal találkozott Szabadkán.
– Hallatlanul izgalmas volt a próbafolyamat. Nagy örömmel jöttem, hiszen nem játszottam még itt. Elképesztő társulatot találtam, fantasztikusan erős csapatot, nagyon érzékeny és nagyon képlékeny társulatot, amely képes volt ilyen színvonalas előadásra. Fantasztikusak a kollégák. Az, hogy ennyi idő alatt ilyen anyagot magukévá tettek, úgy, hogy mertek szüneteket tartani, és élték a szerepeiket, mindezt egyharmadnyi próbaidő alatt, hallatlanul nagy szó. Le vagyok nyűgözve – fejtette ki gondolatait a művész úr.
A színházkedvelő közönség legközelebb e hónap 19-én láthatja Barta Lajos Szerelem című előadását a szabadkai Népszínház Jadran színpadán.
Nyitókép: A tragédia és a humor különös kohéziója két felvonásban (Gál Hermina felvétele)