Szerdán kerül sor az évad harmadik bemutatójára az Újvidéki Színházban. A Cabaret Piccolo Grande – Distopia című produkciót Lénárd Róbert rendezte. Az előadás száz évvel később, 2124-ben játszódik. Újvidék egy betontenger, már lezajlott az atomháború, mindenhol radioaktív hulladék, lövöldözések, klónüzemek vannak, figyelnek minket az ufók és a cár, a mesterséges intelligencia. Valahogy így lehet összefoglalni azt a káoszt, ami uralja majd a színpadot, de a kilátástalanság ellenére mégis lesz lehetőség nevetni.
– Három irányból ered a koncepció. Az egyik ezek közül az orosz disztópiák. Azt hangsúlyoznám, hogy nem egy regényt vagy novellát adaptáltunk, hanem inkább alapötleteket gyűjtöttem, és ezek alapján alakult ki az elképzelés. Azért választottam az orosz disztópiákat, mert nagyon ismerős az általuk felvázolt apokalipszis. Mindig azt érzem, amikor az orosz disztópiákat olvasom, hogy ez a disztópia ismerős innen, Szerbiából, erre ismerek rá. A napokban jöttem rá, hogy azért szeretem ezt jobban a nyugatinál, mert a nyugati disztópia általában humortalan és tragikus. Az oroszok nem kevésbé nyomasztók, de mindig szánalmasan viccesek is. Ez teszi alkalmasabbá arra, hogy kabaré készüljön belőle. A másik kutatási irány természetesen a kabaré volt, és gyorsan el is határoztam, hogy a berlini kabaréra alapozok, mert a párizsi kabaré puszta szórakozás, az angol mindig intellektuálisabb, ezzel szemben a berlini az, amelyik már a húszas évektől meghatározóan politizált. A fénykorában ezeket cenzúrázták is, aszfaltművészetnek nevezték, mert túl alantas, túl direkt volt, és túlságosan reagált a valóságra. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben is vicces előadásról van szó, bár azt megkaptuk többször is a próbafolyamat során, hogy nem elég abszurd. Nem lehetünk eléggé azok, mert időnként túlmutat rajtunk a napi sajtó, nem kelhetek versenyre a világ abszurditásával, ezért csak megpróbálom utolérni. A harmadik, talán a legfontosabb ihletforrás az, hogy a próbafolyamat felében a színészek rengeteg házi feladatot kaptak, és saját ötleteket hoztak a próbákra. Sokat gondolkodtunk együtt. A szöveg is így alakult, napról napra változtattam rajta a színészek visszajelzései alapján. Sokszor az ő ötleteik épültek be a szövegbe. Szakmailag ez nagyon izgalmas helyzetet eredményezett. Nagyon elégedett vagyok velük. Vannak olyan jelenetek, amelyek nem léteznének, ha nem adtak volna ötletet hozzá – mondta a rendező.
A díszlet is különleges, izgalmas teret alkottak meg vele. Az Újvidéki Színház igazgatója, Urbán András vállalta magára a díszlettervezői szerepet, így ez az ő ötlete alapján valósult meg.
– Voltak olyan kabarék, amiket azért fogtak perbe, mert túlságosan közel engedik a nézőt, és nem engedik a megfelelő esztétikai távolságtartást. Ez a tér tényleg nem engedi meg a távolságtartást, amit én nagyon szeretek benne. Közel van, az arcunkba nyomul, a nézővel folyamatosan kezet fog. Nem hagyjuk figyelmen kívül őket, és nem teszünk úgy, mintha nem lennének ott. Nagyon szeretem ezt a színházban, hogy a nézővel közösséget alkothatunk – osztotta meg gondolatait a díszletről Lénárd Róbert.
Összefogó történet nincs, a világ az, ami egységbe foglalja az előadást. Újjáépült a berlini fal, a klímakatasztrófa rég bekövetkezett, az atomháborúk lezajlottak vagy még zajlanak, és ötven éve cárrá választottuk a mesterséges intelligenciát. Ezek e disztópia összetevői.
– Ezek értelmében saját zenénk nincs is, azt is a mesterséges intelligencia írta. Persze ezt adaptálni kellett, de a zeneszerzői készsége ijesztően jó, és a plakát is a segítségével készült el – mondta beszélgetőtársunk.
A Cabaret Piccolo Grande egy nagyobb, többrészes projekt, melynek az első része a Distopia. Célja, hogy újra terítékre kerüljön a kabaré műfaja, hogy nagyon sokszínű, a mára szemtelenül reflektáló, játékos műfaji kavalkád jöjjön létre.
Nyitókép: Lénárd Róbert (Vojnić Bojana felvétele)
