Tegnap, szerdán este mutatták be az Újvidéki Színházban a Cabaret Piccolo Grande – Distopia című előadást. A produkció rendezője Lénárd Róbert. Mi a keddi főpróbára látogattunk el.
Ahogy már a cím is jelzi, a közönség egy disztópiában találja magát, amelyben a kabaré különböző elemei is fellelhetők, mint a fülbemászó dalok és a szórakoztató szöveg. Különösen fontos, hogy a nézők nemcsak nézik, hanem – akárcsak a színészek – ők is részt vesznek a produkcióban. Az előadók nem hagyják figyelmen kívül a közönséget, megszólítják a nézőket, kezet ráznak velük, meghívják őket egy szendvicsre vagy italra, találós kérdéseket tesznek fel nekik, vagy épp kártyatrükkökkel bűvölik el őket.
A történet száz évvel később játszódik, és általa betekintést nyerünk abba, hogyan alakulhatna a jövőnk, ha a dolgok rosszra fordulnak. Ebben az esetben az életünk minden elképzelhető aspektusa rossz vágányra terelődik. Zajlanak az atomháborúk, kétszer kettes panelekben laknak az emberek, radioaktív hulladék és beton van mindenütt, a parkok és a növényzet megsemmisült, nincs áram, a víz pedig drágább a vodkánál. Arról pedig még szó sem esett, hogy a cár, maga a mesterséges intelligencia, aki minden és mindenki felett uralkodik, mindent lát és mindent hall. Csoda egyáltalán az is, hogy az előadást megnézhettük, és ő nem vette észre.
Az előadást nyolc szereplő játssza. Az Újvidéki Színház művészei, Ferenc Ágota, László Judit, Sirmer Zoltán, Ozsvár Róbert és Német Attila, valamint Greguss Lilla és Sadiković Marijo, az Újvidéki Művészeti Akadémia két hallgatója, Szalai Bence színművész pedig ezúttal zongoristaként mutatkozik be.
Majdnem mindannyian több karaktert alakítanak, így a közönség több szemszögből vizsgálhatja meg a jövő emberét vagy klónját. Láthatunk munkanélküli bohócot, elnököt, akit már annyiszor klónoztak, hogy szereplőink talán el sem tudnak számolni addig, agresszív óvodásokat, lázadó csoportokat, egy rosszul fizetett bányászt és egy szinte kihalt egyedet, a Nyugatra szökni akaró magyar fiatalt. Mindezt másfél órába sűrítve. A poénok és a szöveg csak úgy pattog, sokszor azt sem tudjuk, hova nézzünk először, de annyi biztos, hogy bármerre is nézünk, szórakoztató dolgokat látunk.
Ferenc Ágota és László Judit (Dávid Csilla felvétele)
– Az alapötlet a rendezőé és szerzőé, Lénárd Róberté, mi pedig különböző feladatok révén járultunk hozzá az elképzelt világhoz. Megnehezítette az improvizációnkat és házi feladatainkat az, hogy a világban is annyi lehetetlen és abszurd dolog történik jelenleg, hogy nagyon meg kellett mozgatni a fantáziánkat ezek übereléséhez – mondta Ozsvár Róbert.
– A mesterséges intelligencia alkotta az előadásban elhangzó zenéket. Eleinte nem bíztam benne, de amikor meghallottam, hogy mire képes, meglepődtem és arra gondoltam, hogy ez talán még jó is lehet. Amikor elénekelte a dalszövegeket, akkor rájöttünk, hogy ez tényleg jó, de egy gond mégis volt vele: nem vesz közben levegőt. Emiatt egy kicsit beavatkoztunk, néhol változtattunk, de megállta a helyét. Borzasztóan ijesztő ez a dolog, nekem személy szerint nem is igazán szimpatikus, viszont izgalmas és érdekes. Továbbra sem tudom eldönteni, hogy ez jó dolog-e vagy sem, talán kicsit mindkettő. Szerintem veszélyezteti a gondolkodásunkat és elménket, jobban, mint eddig bármi más. Elkényelmesedünk, és megfoszt minket attól, hogy gondolkodni akarjunk. Félelmetes volt, hogy mindenre válaszolt és mindent megcsinált, ha kellett humoros volt, ha kellett tudálékos. A csapat nagyon jó, öröm volt bejárni próbákra, rengeteget ötleteltünk, gondolkodtunk, én is hozzájárultam néhány poénnal az előadáshoz, és remélem, a színészi játék is ebbe a szférába illik. Nagy csapatmunka volt ez, és szerintem mindenki nevében beszélhetek, ha azt mondom, hogy szeretjük ezt játszani – nyilatkozta László Judit.
Az idei utolsó, december 20-ai előadás már telt házas, de vehetőek még jegyek január 24-ére és február 3-ára is.
Nyitókép: Greguss Lilla és Sirmer Zoltán (Dávid Csilla felvétele)
