Még egy érdekes hangversenyen találkozott az idei NOMUS-on az egymástól távol eső térségek zenéje. Aziza Mustafa Zadeh két nappal korábban finoman szőtt rögtönzéseivel az azeri népzenét ötvözte a dzsesszel. Utána Jocelyn Pook brit zeneszerzőnő együttesével április 28-án a Szerb Nemzeti Színházban szintén a nyugati és keleti zene szintézisére alapozta saját szerzeményeiből szerkesztett programját. Pook 1983-ban szerzett oklevelet a londoni Guildhall Zene és Színművészeti Iskola brácsa tanszakán. Már pályafutása elején jelentkezett sajátos hangú szerzeményeivel. Több popegyüttesben játszott, számos lemezfelvételt készített és a filmzene területén is kiváló eredményeket ért el. Ő írta 1999-ben Stanley Kubrick ismert amerikai rendező Tágra zárt szemek című filmjének zenéjét. Ezen kívül táncegyüttesek számára is sikerrel komponált. Elismerései közül a Brit Zeneszerzők Szövetségének díjait említjük.
Együttesében szerepelt a három vokális szólista: Melanie Pappenheim, Tanja Carovska és Jonthan Peter Kenny. Előadó-művészi szempontból mindhárman feladatuk magaslatán álltak. Kitűnőek voltak Pappenheim nagy hangtávolsággal és pontos intonációval előadott szólamai, tetszetős volt a macedóniai származású Carovska sajátos színezetű hangja, simulékony könnyedséggel illeszkedett az együttesbe a rokonszenves kontratenor, Kenny. Közreműködtek továbbá a hangszereiket mesterien kezelő művészek: Kelly McCusker (hegedű, ének), Laura Moody (gordonka, ének) és Susi Evans (klarinét). Az együttes vezetője, Jocelyn Pook zongorázott, énekelt, brácsán és szintetizátoron játszott. És, ami az ilyen jellegű koncerteken egyáltalán nem mellékes, tökéletes volt a hangosítás, aminek eredményeként természetes módon olvadtak egybe a transzparens „élő” szólamok a felvételről bejátszott zenei anyaggal.
Az egymást követő számok, szinte kivétel nélkül nyugalmat árasztottak – talán kissé sok is volt az ilyen egysíkú nirvána. De lehet, hogy Pook kompozícióinak sikere éppen ebben, a mindennapi zajos élet rohanó ritmusát és a modern zeneszámok agresszivitását elutasító alkotói hozzáállásban rejlik. Végül is egyet kell értenünk azokkal a kritikusokkal, akik a nyugati formák és a keleti dallamkincs bensőséges vegyítésében látják Pook zenéjének időtlenségét és vonzerejét.
A NOMUS záró estjén, április 29-én a zsinagógában, a Vajdasági Szimfonikus Zenekar adott koncertet művészeti igazgatója, Berislav Skenderović vezényletével. Szólistaként Kinka Rita lépett fel. Műsoruk külön attrakciója Aleksandar Simić Zodiákus (Zodijak, 12 karakternih znakova za klavir i orkestar) című zongorára és zenekarra írt kompozíciója volt. Az érdekes alkotás ősbemutatóját Finnországban tartották meg, Szerbiában most adták elő először. A sokoldalú szerző belgrádi tanulmányai után szerteágazó munkásságot fejtett ki. Sikerrel ápolta a hagyományos zenei formákat, komponált színházi, tévé- és filmzenét, sőt alkalmi kompozíciókat ünnepségek és sportesemények számára. Oroszországi megrendelésre szerzett zenét a fasizmus feletti győzelem 50. évfordulóján megtartott rendezvényre, továbbá Szentpétervár fennállásának három évszázados jubileumára. A Vatikán felkérésére 2008-ban egyházzenei alkotást komponált Missa Solemnior címmel. Akárcsak a NOMUS néhány, korábbi beszámolónkban említett zeneszerzője, Simić is a keleti, elsősorban az iszlám kultúra és a nyugati civilizáció közötti, mindinkább elmélyülő szakadék áthidalásán fáradozik. Ezenkívül igen aktívan dolgozik különféle emberbaráti projektumok és létesítmények szervezése terén.
Zodiákus című audiovizuális kompozíciója valójában epizódok füzérének formájában szerkesztett zongoraverseny. Az asztrológiában 12 állatövi jegy néven ismert csillagképeket Simić a horoszkópban is megjelenő karakterek zenei ábrázolásával jelenítette meg. Hatásos műve mindvégig kozmikus légkört árasztott, és önkénytelenül is Gustav Holst Bolygók című szvitjét vagy a világűrben lejátszódó filmek, televíziós műsorok jellegzetes zenéjét juttatta eszünkbe. Hozzájárult ehhez az éteri hangulathoz a zene folyamatát ütemről ütemre illusztráló film is, amely a Hubble űrtávcső és a Voyager űrszonda felvételei alapján készült, s amelyet az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal, a NASA bocsátott a zeneszerző rendelkezésére. Simić rátermett hangszerelő, jól kiaknázta a szimfonikus zenekar lehetőségeit, ugyanakkor arra is ügyelt, hogy plasztikusan érvényesüljön a zongora szólama. A világűr végtelen térségét érzékeltető hangkép megteremtéséhez energikus gazdagon színezett tolmácsolásával Kinka Rita járult hozzá. Ezúttal is kifejezésre jutottak előadó művészetének értékes ismérvei, elsősorban a szuverén biztonság és az ihletett műértelmezés. Skenderović temperamentumos irányításával igen jól szerepelt a zenekar is.
A hangverseny második részében nagy feladatra vállalkozott az együttes. A zenekari irodalom egyik legismertebb szimfonikus költeményét, Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustra című alkotását szólaltatta meg. A bravúros hangszereléséről ismert komponista a következőt nyilatkozta Nietzsche azonos című műve nyomán írt szerzeményéről: „Nem szándékoztam filozofikus zenét írni, vagy akár zenei portrét festeni Nietzsche nagy művéről. Sokkal inkább kívántam zenébe átültetni az emberiség fejlődésének eszméjét a kezdeti primitív szinttől a valláson s a tudományon keresztül, Nietzsche emberfeletti ember fogalmának megfelelően. A szimfonikus költemény Nietzsche géniuszának hódol…” A szakirodalom úgy tartja, hogy a gondolatébresztő szimfonikus költemény, a nagy zenekari apparátus ellenére sem harsány, s hogy a mű meghallgatása után nem nagy hangerejű, „inkább halk, lírai, tűnődő jellegű” zenedarabként marad meg az ember emlékezetében. Skenderović értelmezésében, ettől eltérően, a nagy dinamikai csúcsokra került a hangsúly, de érvényesültek a többségükben igen jól sikerült zenekari szólók is. A rendkívül igényes mű interpretációját (eltekintve az intonációs és technikai fogyatékosságoktól) korrektnek mondhatjuk. Elsősorban a vállalkozás jelentőségét tartjuk fontosnak a zenekar fejlődési útjának egyik mérföldköveként. Azt, hogy Strauss szimfonikus költeményének értékei teljes mértékben kibontakozzanak egy állandó hivatásos együttes létrehozása tehetné igazán lehetővé.
Utószóként a NOMUS fáradhatatlan szervezőjének, Milan Radulovićnak és művészeti igazgatójának, Marija Adamovnak, a minden anyagi és egyéb nehézséget áthidaló, kitartó munkájára szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. Nélkülük és munkatársaik nélkül jóval szegényebb volna a város zenei élete.
