Kedden, május 20-án hangversennyel ünnepelte meg fennállásának 45. évét a szabadkai Pro Musica kamarakórus. Az énekkar megalapításának ötlete 1968-ban, a helybeli zeneiskola százéves fennállásának évében született meg, s az első nyilvános fellépésre a következő esztendőben, 1969. március 7-én került sor. Máig több mint nyolcszázszor álltak közönség elé, s a kórus összetétele azóta, értelemszerűen, jelentősen megváltozott, az elmúlt évtizedek során majd ötszázan énekeltek, hosszabb, rövidebb ideig az énekkarban. Alapító tag, ha jól értettem az elhangzott ismertetőből, már csak egyetlen egy maradt az együttesben. Többen vannak, akik évtizedek óta hűek maradtak a kórushoz, de akad néhány egészen friss tag is. Az énekkar első karnagya Égető Gabriella volt, aki három évtizeden keresztül vezette a Pro Musicát, s aki még mindig jó egészségnek örvend, s a keddi koncerten is jelen volt. Őt Gubena Éva, Dévity Zoltán, Krizsák Irén, Huszár Elvira és Paskó Csaba követte a karnagyi emelvényen, az utóbbi három évben pedig Csikós Krisztina kezébe került a kórus irányítása. Az énekkarnak sokáig a szabadkai városháza, majd a zeneiskola nyújtott otthont, az utóbbi időben pedig a Pedagógia Főiskola épületében tartják a próbákat.
A negyvenöt éves együttes műsorán 12 mű szerepelt, közöttük kettő – I kliče devojka és Kada mi se Radosave – a száz évvel ezelőtt elhunyt szerb Stevan Mokranjac szerzeményei közül is. A kórus tisztán énekelt, híven követve Csikós Krisztina minden mozdulatát. Sajnos, férfitag csak fele annyi van, mint nő, s ez kissé rontotta az összhatást. Egy azonban bizonyosnak tűnik: a Pro Musica jó kezekbe került.
Az estnek vendégei is voltak.
Elsőként a csantavéri Musica viva kamarakórus mutatkozott be. Egyesek talán túl merésznek találták volna vállalni az összehasonlítást egy számtalan díjat és elismerést szerzett nagy múltú énekkarral, ám a hallottak kellemes meglepetést okoztak. A csantavéri amatőrök derekasan helytálltak s egy fokkal sem maradtak alul, pedig az ő kórusukban még kevesebb, mindössze négy férfi képviselte az erősebbik nemet. Így a szólamok kiegyensúlyozottságáról itt sem lehetett szó, ennek ellenére öröm volt őket hallgatni. Lágyan, de ugyanakkor telten szólt az énekkar, sok-sok dinamikával fokozva a hanghatást. Gubena Éva rendkívül temperamentumosan dirigált, s igyekezett a maximumot kihozni énekeseiből. Az alig egy évtizede működő Musica Viváról is elmondhatjuk, hogy jobb kezekbe már nem is kerülhetett volna. (Gubena Éva korábban évekig tagja, majd – mint már említettük – karnagya volt a szabadkai Pro Musicának.)
Az est másik vendége a szabadkai Görög zongoraduó volt. Műsorukon két népszerű mű szerepelt: Változatok Carlos Gardel Por una cabeza című szerzeményének témájára, és Astor Piazzolla Libertango című darabjának zongora-négykezesre készített feldolgozása. (Az előbbi Milica Iliċ, az utóbbi pedig Bojan Mladenoviċ munkáját dicséri.) Görög Noémi és Enikő valósággal elkápráztatta a közönséget. Nemcsak bravúrosan játszották a technikailag igen igényes műveket, hanem az azokban rejlő humort is tökéletesen elénk varázsolták. Produkció volt ez a javából! A közönség viharos tapssal honorálta a fiatal művésznőket.
A műsort a két kórus közös produkciója zárta.
Ünnep volt ez a hangverseny, és nemcsak a 45 éves kamaraegyüttes, hanem valamennyi ott megjelent előadó és hallgató közös ünnepe. Gratulálunk a Pro Musica énekkarnak s az est mindegyik fellépőjének, és azt kívánjuk, hogy még sokszor részesíthessenek bennünket hasonló zenei élményben.
