Valamikor a nyolcvanas években létezett ebben az országban (mármint a régi nagy Jugoszláviában) egy VOF nevű zenekar, amely igen szép sikerrel működött éveken át. Csupa fiatalokból állt – középiskolásokból meg zeneakadémistákból – , azért is kapta a VOF nevet, ami a Vojvođanska Omladinska Filharmonija, azaz a Vajdasági Ifjúsági Filharmónia rövidítése. Ez a zenekar nem működött állandóan, évente csak egyszer vagy kétszer hívták össze, de a körülbelül egy hónapos együttlét alatt kiváló karmesterek és szaktanárok irányítása mellett igen intenzív munka folyt. Jó alkalom volt ez arra, hogy a leendő zenekari muzsikusok még alaposabban felkészüljenek az előttük álló pályára, megismerkedjenek egymással, no meg a zeneirodalom jó néhány remekművével. A jól begyakorolt programot azután az ifjú művészek több városban előadták, természetesen óriási sikert aratva mindenütt. Sokunk számára feledhetetlenek maradtak ezek a hangversenyek.
Ez jutott eszembe, miközben a müncheni Odeon ifjúsági zenekart hallgattam, amely két alkalommal, augusztus 29-én és 31-én adott koncertet Szabadkán. Ők 2006-ban alakultak meg, és karmesterüknek, Julio Doggenweiler Fernándeznek, valamint több más szakember odaadó munkájának köszönhetően máris számos jelentős nemzetközi díjnak boldog tulajdonosai. Első este a Szent Teréz-katedrálisban léptek fel a következő műsorral: Händel: Hárfaverseny op. 4/6, Liszt: Les Préludes és Beethoven: VII. szimfónia. A hárfaversenyt Carmen Steinmeier játszotta szép egészséges hangon, sok dinamikával, különösen a második tétel végén előadott kadencia előadásával remekelt. A zenekar pedig a soron következő két nagyszabású szerzemény tolmácsolásával bűvölte el a hallgatóságot. Mindegyik hangszercsoport kitűnően játszott. Én egyedül az első hegedűsök pianóit találtam olykor túl halknak, túlságosan fátyolosnak. A templomot színültig megtöltő lelkes közönség tapsait a fiatalok Bizet egyik művével (Az arles-i lány egyik részletével) köszönték meg, mely művet nemcsak játszották, hanem szinte el is táncolták, amire újabb tapsviharral reagált a publikum.
A vasárnapi koncert helyszíne a városháza kicsinyke tanácsterme volt. Mert bizony nagyon kicsinek bizonyult mind az előadók, mind pedig a rájuk kíváncsi érdeklődők szempontjából. Sokan állva hallgatták végig a hangversenyt, de hiszem, hogy nem bánták meg, hogy végig ott maradtak. Ezen az esten egy-egy tétel hangzott el Haydn ún. Tyúk-szimfóniájából, Vivaldi Il Gardellino (A tengelice) című fuvolaversenyéből, Musszorgszkij Egy kiállítás képei című művéből (A kis csibék tánca c. tétel) és Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjéből. A fiatal muzsikusok minden várakozást felülmúltak. A fuvolaverseny szólistája, a topolyai születésű Ágoston Árpád egy érett művész biztonságával adta elő a népszerű Vivaldi-művet, pedig még csak tizennégy éves! Ám a hangverseny csattanója még csak ezután következett. A műsor utolsó számaként Az állatok farsangja című Saint-Saëns-mű hangzott el egészen kiváló előadásban. Jók voltak a zenekari szólisták – a csellista, a nagybőgős, a fuvolista, a xilofonjátékos – , de a legjobbak mégis a szabadkai Görög testvérek: Noémi és Enikő. Ők a ráadásként pazarul előadott Lutosławski-szerzeménnyel – Változatok egy Paganini-témára – valósággal lenyűgözték a hallgatóságot. Szűnni nem akaró tapsorkán volt a jutalmuk. A zenekar ezután ismét előadta a két nappal korábban már hallott ráadásszámot, és mivel a közönség továbbra is megállás nélkül éljenzett, újra lejátszották az Állatok farsangjának utolsó tételét. Az utóbbi művel kapcsolatban még el kell mondanunk, hogy a műsorvezetők: Gál Elvira és Jelena Rašković tolmácsolásában bizonyos Loriot ritkán hallható összekötő szövege is elhangzott, ami még érdekesebbé tette a produkciót.
A koncertteremből kilépve megint csak az jutott eszembe, hogy miért is nincs nekünk itt, Vajdaságban hasonló ifjúsági zenekarunk – amikor volt? De van itt még egy kérdés, amit többen is feltettek nekem: Miért nem a Szabadkai Filharmónia játszott városnapkor, amikor mindig az szokott? Egyik kérdésre sem tudom a pontos választ.
