Ilyen se volt még! Harmonika szólt a szabadkai Szent Teréz-katedrálisban! Nemrég még a harmonikára mint hangszerre is ferde szemmel néztek a komolyzene kedvelői, az pedig, hogy egy katolikus templomban is megszólaljon, egyenesen elképzelhetetlen volt. De hát változnak az idők, s ma már ez is lehetséges. Ennek volt bizonyítéka a vasárnap, május 17-én este megtartott hangverseny, amelyen két fiatal ukrajnai harmonikaművész, Gajdyczuk Wolodymyr és Iwan mutatta be tudását.
A szimpatikus testvérpár csupa olyan művet adott elő, amelyek eredetileg más hangszerre vagy hangszercsoportra lettek komponálva, az átiratok egy részét saját maguk készítették. Nem mindegyik számot játszották párosban, szólistaként is bemutatkoztak, s nehéz lenne megmondani, hogy melyikük a jobb. Mindketten a kijevi zeneakadémia neveltjei, s méltó képviselői a jó hírű ukrán harmonikaiskolának. Fiatal koruk ellenére – Wolodymyr 32 éves, Iwan pedig 27 – már külföldön is több alkalommal felléptek, és számos nemzetközi díjat elnyertek.
Műsorukat Mozart Kis éji zene című szerzeményének első tételével kezdték. A kitűnő átirat s a kifogástalan előadás elfeledtette velünk, hogy a szerző ezt a művet egyáltalán nem harmonikára álmodta meg. Az est folyamán még egy Mozart-darabot hallottunk, mégpedig a Török indulót, amely úgy szólt, mintha már eredetileg is harmonikára íródott volna. Bach d-moll tokkátája esetében nem csodálkoztunk azon, hogy úgy szól, mint az eredeti, hiszen a harmonika lényegében egy kis „kézi orgona”, tehát hangzásbelileg nagyon hasonlít nagytestvérére. A másik Bach-mű, az Ave Maria, amely Gounod-nak köszönhetően vált igazán népszerűvé, a két művész keze alatt valóban úgy szólt, mint egy imádság. Ugyanez mondható el a Schubert-féle Ave Mariáról is: lágyan, halkan szállt a fohász föl, föl a magasba. Vivaldi rendkívül népszerű Négy évszakából csupán egy-egy tételt hallottunk, de ez is elég volt ahhoz, hogy a művészek együtt és külön-külön is bemutathassák magas fokú technikai felkészültségüket. Chopin muzsikájának kedvelői két keringőben gyönyörködhettek, a 20. századot pedig Ástor Piazzolla három fülbemászó szerzeménye képviselte: a S'il vous plait, az Oblivion és a Libertango. Mivel ezekben a kompozíciókban a harmonika eredetileg is vezető szerepet játszik – tehát gyakorlatilag harmonikára íródtak, azaz nem sokat kellett rajtuk az átírás során változtatni –, így nem csoda, hogy a legszebben szóltak. Főleg, mert olyan kiváló művészek kezeibe kerültek, mint amilyenek a Gajdyczuk fivérek. A műsor végén egy hazulról hozott mű is elhangzott, mégpedig az ukrán Myroslav Skoryk eredetileg hegedűre komponált Melódia című műve.
A nem túl nagy számú hallgatóság minden számot vastapssal jutalmazott, s ráadásszámok nélkül nem volt hajlandó elengedni a vendégeket. Ők pedig két örökzöld Strauss-szerzeménnyel – a Tere-fere polkával és a Radetzki-indulóval – köszönték meg a szabadkaiak meleg fogadtatását.
A koncert után a kijáratban – mintegy „kilépőjegyként” – meg lehetett venni a két nagyszerű ukrán művész CD-jét, többen éltünk is ezzel a lehetőséggel.
Megtört tehát a jég: a harmonika, ez a régebben kizárólag a népzenében elképzelhető hangszer, immár nemcsak a komolyzenében, hanem annak segítségével a templomban is elfoglalta méltó helyét.
