Elgondolkodtak-e már azon, hogy egy-egy – akár mindennap használt – gyógyszerünk neve honnan eredeztethető? Milyen szabályok alapján jön létre egy gyógyszernév? Az egyik gyógyszerelnevezés miért egyszerűbb, míg a másik miért kacifántosabb? Vagy mindannyian egy nagy marketing-„cselszövés” áldozatai vagyunk? Ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat.
A különböző gyógyszerek, gyógyszerhatóanyagok megfelelő névvel való elnevezése kulcsfontosságú tényező a gyógyszerészetben, hiszen a leggyorsabb és legegyszerűbb megkülönböztető módszereink közé tartozik. A kezdeti időkben akár kinézetük, azaz morfológiájuk alapján könnyebben megkülönböztethető növények, növényi részek voltak az orvostudomány és a gyógyszerészet még szét nem ágazó tudományának mindennapi eszközei. A későbbiekben megjelent gyógynövényes kivonatok, tinktúrák vagy akár a mai korban használt „fehér tabletták” végeláthatatlan sorában viszont – megfelelő elnevezés és az adott gyógyszernév mögött húzódó információ nélkül – akár életveszélyes gyógyszerkiadási vagy gyógyszerkészítési hibák tömkelege jöhetne létre.
Apropó kezdeti idők. Csak ha a magyar nyelvterületen begyűjtött gyógynövény-elnevezéseket vesszük górcső alá, megfigyelhetőek a mesélő, leíró jellegük. Az esetek döntő többségében a „nép” egyes növényeket – indikációjuk könnyebb megjegyzése érdekében – az alapján nevezett el, hogy azok milyen nyavalyára is használandók. Példaként említeném az orbáncfüvet, mely az orbánc, azaz nehezen gyógyuló sebek kezelésére nyújtott gyógyírt, vagy épp az orvosi székfűt, azaz kamillát, melynek névadója szintén utalni szeretett volna annak gyógyító hatására. Ha kronológiailag egy kicsit továbbhaladunk, eljutunk a már szofisztikáltabb gyógyszerkinyeréshez, azaz a növényi kivonatok idősíkjába. Fontos előrelépés volt ez a gyógyszerésztudományban, hiszen a növények teaként vagy kenőcskét való használata mellett megjelentek az első izolált hatóanyagok. Bár ebben az időben még nem ismertük igazán azok különböző molekuláris képleteit, az első vegyészek, gyógyszerészek és farmakológusok már képesek voltak egyszerű eljárásokkal az első gyógyszermolekulákat kivonni a növényekből, ezzel fokozva az adott gyógyszer tisztaságát, illetve növelni a molekulák hatásosságát és csökkenteni mellékhatásait. De mégis mi alapján nevezték el az első valódi hatóanyagokat? Az esetek legnagyobb százalékában a szubsztanciát arról a növényről nevezték el, melyből az származtatható volt. Ilyen például a sokáig egyetlen malária-ellenszerként és lázcsillapítóként használt, mai nap inkább csak üdítőital ízesítőként ismeretes kinin. A kinin a dél-amerikai cichona fa kérgéből nyert molekula. Az elnevezés az indiai quina-quina szóból ered, melynek jelentése: szentfa kérge. Igaz, számos példát sorolhatunk fel egzotikus növényekből származó hatóanyagokból, a tudomány – azon belül is a biológia és orvoslás – nyelve mindig is a latin volt. Ezért is történhetett meg nagyon sokszor, hogy az adott növény latin neve alapján határozták meg a belőle kivont hatóanyag nevét is. Az acetilszalicilsav, mely az egyik legrégebben használt gyógyszerünk egyike, magából a szalicilsavból eredeztethető. A szalicilsav pedig nem más, mint a Salix alba, azaz a fehér fűz, illetve annak a kérgében található láz-, fájdalom- és gyulladáscsökkentő vegyület. És ha már a megemlítettem a latin nyelvet, más, szintén rég izolált egyik gyógyszerünk neve például az ókori római mitológia képviselőjére utal. A morfium, illetve a morfin nevet nem másról, mint Morpheuszról mintázták, mely a római és görög mitológiában az álmok és az alvás istene volt. Nem véletlenül illették ezt az anyagot ezzel az „isteni” névvel, hiszen a fájdalomcsillapító hatása mellett a morfium álomszerű hallucinációkat, nagyobb dózisban szedációt és akár halált is kiválthat.
No, de tartva az időbeli felosztást, térjünk is rá a modern kori gyógyszerészet névalkotó szabályaira. A kémiatudományok előrehaladtával az utóbbi körülbelül száz évben már pontosan meg tudjuk határozni egy-egy vegyület szerkezetét és felépítését. Bár az egy hatóanyagcsaládba tartozó gyógyszerek alakja akár 99%-ban is megegyezhet, pár atomnyi különbség is képes meghatározott gyógyszerhatástani különbségeket kialakítani a gyógyszer és az emberi test kölcsönhatása közben. Ezért is annyira fontos, hogy a lehető legprecízebben tudjuk őket megkülönböztetni elnevezésük alapján is.
A 21. században tehát egy gyógyszernek három különböző névvel kell szerepelnie. Az első és legpontosabb elnevezés az úgynevezett IUPAC (International Union of Pure and Applied Chemistry) szerinti besorolás, mely írott szöveg formájában képes egy szerves molekula teljes szerkezetét és atomi összetételét meghatározni. Következő és számunkra már érdekesebb névadói kritérium az INN (International nonproprietary name) besorolás, tehát az adott hatóanyag általunk is „kiejthető” neve. Miért is mondom ezt? Térjünk csak vissza a jó öreg morfin példájához! Míg a magyarul kiejtett morfin hatóanyag INN megnevezése a morphine, annak IUPAC elnevezése a következő: 7,8-didehidro-4,5-epoxi-17-metilmorfinán-3,6-diol. Ki határozza meg, hogy a gyógyszerfejlesztő a bonyolult kémiai elnevezés elé milyen INN nevet helyez? Ezt a feladatot az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO végzi. A gyógyszerhatóanyag elnevezésének követnie kell pár szabályt, mely szabályok közé tartozik a hatóanyag szerkezetére vagy hatástani csoportjára utaló minta vagy toldalék feltüntetése. Példaként a jól ismert penicillinszármazékokat említeném meg, melyek mindegyike esetében a szóvégi -cilin fenomén jelzi nekünk, gyógyszerészeknek vagy orvosoknak, hogy egy olyan molekuláról van szó, melyet az „öregfiúnak számító” penicillin antibiotikumból fejlesztettek tovább.
Beszéltünk tehát a modern hatóanyagok kémiai és világviszonylatban elismert, mondjuk úgy, védett neveiről. De miért fut egy hatóanyagnév több gyári név alatt? Miért kapható a már említett acetilszalicilsav csak itthon, Szerbiában, Aspirin®, Andol®, Anbol®, Midol®, Kardiopirin®, Kardioprotekt®, Vasopirin® stb. név alatt? Ebben a pillanatban érkezünk meg a gyógyszermarketing világába. Bár a marketingszakemberek célközönségéhez tartoznak a szakemberek is, az orvosoknak, gyógyszerészeknek a legfontosabb információt a hatóanyag, annak mennyisége és gyógyszerformája jelenti, nem pedig az adott gyár márkaneve. Bár az előbb említett gyógyszerek mindegyike ugyanazt a vegyületet tartalmazza, pont az adott molekula sokszínűsége miatt minden gyár másmilyen fantázianévvel ruházta azt fel. Az acetilszalicilsav amellett, hogy csökkenti a lázat, képes a fájdalomcsillapításra is (Anbol®), illetve pozitív hatása van a szív- és ér-, azaz a kardiovaszkuláris rendszerre is (Kardiopirin®, Kardioprotekt®, Vasopirin®). Bár ezek az elnevezések még logikusnak is nevezhetők, a gyógyszermarketing egyik legnevesebb példája nem más, mint a Viagra®, melynek hatóanyaga a szildenafil. A fantázianévnek, akárhogy is próbáljuk etimológiailag megközelíteni, nincs köze sem a hatóanyagmolekulához, sem a hatásához. Akkor mégis miért választotta a gyártó ezt az elnevezést? Nem hivatalos információk szerint azért, mert a Viagra® szó egyben utal a népszerű nászutas üdülőhelyre, a Niagara vízesésre, illetve kiejtésében és ritmusában nagyon hasonlít a vitalitás (vitality, vigor) és győzelem (victory) szavakra is.
Felmerülhet a kérdés, hogy ennek a témának mégis mi a gyakorlati haszna Önöknek, olvasóknak? Annak érdekében, hogy minél jobban csökkenteni tudjuk annak veszélyét, hogy rossz gyógyszert adjon ki a gyógyszerészi pult mögött álló kolléga, érdemes határozottan, artikulálva és minél érthetőbben kiejteni az általunk választott készítmény nevét. Ha pedig írásos formában történne meg a kívánt gyógyszerek listájának átadása a magiszternek, mindenképp olvashatóan, lehetőség szerint nyomtatott betűkkel, ne fonetikusan történjen meg a leírás! Az olvashatósági problémára a receptet felíró orvoskollégák figyelmét is szeretném felhívni.
(A cikk csak tájékoztató jellegű és semmiképp sem helyettesíti a szakmai konzultációt.)
