A legfiatalabb vajdasági Petőfi-szobor

Szenttamáson alig egy évvel ezelőtt, 2022 márciusában avatták fel Petőfi Sándor mellszobrát, amelyet a katolikus templom udvarában helyeztek el. Az emlékmű állítását a Gion Nándor Kulturális Központ, illetve annak elnöke, Németh Dezső kezdeményezte, azzal a céllal, hogy a helyi magyarságnak hosszú évtizedek után legyen egy központi helye, ahol az 1848–49-es eseményekre méltó módon emlékezhet. Németh Dezsővel Szenttamás forradalmi múltjáról és a szoborállítás folyamatáról beszélgettünk.

Tudjuk, hogy Szenttamásnak kiemelt szerepe volt az 1848–49-es szabadságharc idején. Milyen történelmi örökségre építkezve lett végre Petőfi-szobra a településnek?

– Szenttamás a szabadságharcból igencsak kivette a részét, és nagyon sokat szenvedett. Erről az emberek sokáig nem meséltek, habár a pusztítás óriási volt, főleg a megtorlás 1849. április 4-én, miután Perczel Mór Szenttamáson megbosszulta azt a 2-3 ütközetet, amikor a magyarok elmulasztották, hogy bevegyék Szenttamáson az erődöt a védő szerbektől. A magyarok kiszöktek, amennyien tudtak, a többiek pedig kényszermunkára kerültek, sokakat lemészároltak, megerőszakoltak… A katolikus templomot szétlőtték, ott kórházat és istállót rendeztek be, a plébániaépületben pedig az összes iratot elégették. Ezért Szenttamásról 1849 előtti dokumentumok nem is léteznek, az anyakönyvek mind megsemmisültek az egyházközségünkben.

Érdekes történet 1848-ból, hogy a forradalom hírére a város szerb küldöttsége eljött a templomba a magyar paphoz, szentmisét tartottak, utána a szerb templomban is miséztek. A szerbek is örültek a változásnak, majd együtt bevonultak a községháza elé, ahol felhúztak egy nagy magyar zászlót. Az akkori lakosság összetartott, hiszen szenttamásiak voltak mind, egymás mellett éltek. Később viszont kezdtek beszivárogni a vidéki szerbek, akik buzdítani kezdték az ittenieket a bajra, mígnem a karlócai nemzetgyűlésen eldöntötték, hogy felkelnek a magyarok ellen. Húsvét környékén már érződött a feszültség a levegőben. A szerb pap valószínűleg megsúgta a magyarnak, hogy az esti feltámadási mise után tervezik megrohanni a magyarokat. Ezért a magyar pap délután tartotta meg a misét, majd hazaküldte az embereket, így kerülték el a mészárlást.

A szobor nagy hiányt pótol, hiszen központi helyet ad minden, forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepi alkalomnak.

– Szenttamáson sokáig nem volt olyan hely, ahova virágot vihettünk volna, ahol megállhattunk volna és megemlékezhettünk volna az eseményekről. A mi egyesületünk, illetve a Citerazene-barátok Klubja az 1995–96 óta minden évben március 15-én emlékműsort rendezett. Zatkó Ibolya tanárnő halála, 2005 után ezek a megemlékezések néhány évig elmaradtak, mi pedig Paraczky Lászlóval együtt 2010-ben újraélesztettük és újra elkezdtük minden évben szervezni a március 15-ei műsort. Először az egyesületen belül, szerényebben, majd bevontuk az óvodásokat, az iskolásokat és más művelődési egyesületeket. Akkoriban a zsebszínházban tartottuk meg a műsorokat, a megemlékezéseket. 2010-ben, a Gion-emlékház megnyitása után sokan kerestek fel minket, és rákérdeztek, hogy van-e itt olyan hely, ahol az 1848–49-es eseményekre emlékezhetnek, koszorúzhatnak, fejet hajthatnak. A templomban ugyan létezett két márványtábla, amely a hősökre emlékezett, de az visszafogott megoldás volt eldugott helyen…

Volt ugyan Szenttamáson, a tuki részen egy temető, amit 1960-ban felszámoltak. Akiknek ott voltak eltemetve szerettei, áthozták a maradványaikat az új katolikus temetőbe. Amikor ásták az alapokat a megsemmisült temető helyén lévő építkezésnél, a megtalált csontokat idehozták egy osszáriumba. Nem tudom, hogy azonosítani tudnánk-e olyan sírokat, amelyeket a forradalom idején ástak, a plébánián nem maradtak erről emlékek, ezért ezzel kapcsolatban sem tudtunk semmit, például egy kopjafát felállítani. A városban pedig nem lett volna értelme ennek, mert a magyarok főleg errefelé laknak, a tuki részen.

Egy vegyes lakosságú településen való köztéri szoborállításnál nyilvánvalóan minden részlet fontos. Hogyan bántak a kényes kérdésekkel?

– Sokat gondolkodtam azon, hova és mit tegyünk úgy, hogy ne sértsük meg a szerbeket, mert nagy az érzékenység. Kossuth vagy Perczel nem jöhetett számításba, így jutottam arra a következtetésre, hogy Petőfi lehet a megfelelő személy. Őt a szerbek is nagy költőnek tartják, műveit Jovan Jovanović Zmaj fordította, akinek az édesanyja szenttamási származású. A Petőfi-szobor helyszínéül nyilvánvalóan nem akartuk a Gion-házat, a temetőbe pedig engedélyt kellett volna kérni, körülményes folyamat elé néztünk volna. A városba nem tehettünk szobrot, és az iskolába se szerettük volna, ezért végül a plébánia mellett döntöttünk. A szobor a becsei útra néz, nagyon szép helyen áll, az utcáról is ráláthatnak az emberek, mégsincs kinn az utcán. A községi elnöknek sem volt semmi ellenvetése. Azt is fontos kiemelni, hogy ez lett az első szenttamási köztéri szobor. Eddig egy sem volt, kivéve a szerb templom melletti második világháborús emlékművet.

A terv tehát megszületett. Hogyan történt a megvalósítás?

– Miután a Gion Nándor Kulturális Központ elnökségében eldöntöttük, hogy megvalósítjuk a Petőfi-szobrot, Zsúnyi Tibor plébánossal is megbeszéltük a tervet, és a megboldogult Slavko Večerin püspök úr is megengedte. Már csak a szobrot kellett beszerezni… Jóban vagyunk az orosházi polgármesterrel, Dávid Zoltánnal, mivel Szenttamásnak Orosháza testvérvárosa, ezért Ifjú Zoltán egykori tanárral és iskolaigazgatóval, a községi tanács oktatással megbízott egykori tagjával elmentünk Orosházára, és Dávid Zoltánhoz fordultunk tanácsért. Ő ajánlotta nekünk Túri Török Tibor keszthelyi szobrászművészt. A mellszobor Orosháza önkormányzatának ajándékaként került Szenttamásra. Spanyol kerámiából készült, patinás bevonattal, és 140 centiméter magas márványtalapzatot készítettünk neki, valamint csináltunk egy hozzá vezető utat is.

Több éves várakozás után tehát központi helyszínt kaptak a szenttamási ’48–49-es megemlékezések. Hogyan zajlott a szoboravató ünnepség?

– A Petőfi-emlékév kezdete miatt már január elsején, a nagymise után kimentünk néhányan a plébánia udvarára, és összehoztunk egy alkalmi főhajtást egy Petőfi-szavalattal. A szoboravatóra igazi szenttamási összefogással készült műsor keretében került sor 2022. március 13-án, vasárnap, a ’48–49-es áldozatokért mondott hálaadó nagymise után. A templomkertben népviseletbe öltözött lányok leplezték le a szobrot, Tibor atya pedig megáldotta. Jelen volt Dávid Zoltán az adományozó Orosháza önkormányzatának képviseletében, az előző polgármester, Németh Béla és egy képviselő társaságában Dávid Zoltán isköszöntötte a szenttamásiakat. Beszélt továbbá a VMSZ képviseletében Pásztor Bálint, valamint Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere is. Az említettek koszorút is elhelyeztek. És azt szeretnénk, arra is terveztük a Petőfi-szobrot, hogy a továbbiakban is oda vezethessünk mindenkit, aki eljönne hozzánk koszorúzni, megemlékezni, fejet hajtani.

ÖSSZETARTÓ KÖZÖSSÉG

Zsúnyi Tibor plébános a Petőfi-szobor tervének megszületésétől kezdve támogatta az ötletet, és szívesen járt közben a püspöknél, hogy a plébánia udvarára kerülhessen az emlékmű. Az atyát a szenttamási közösségről és a szoborállításról kérdeztük.

– Minden közösség egyedi, mindnek megvannak a sajátosságai, szépségei, de nehézségei is, így a szenttamásinak is. A kezdetektől fontosnak tartottam a magyar kultúra és identitástudat ápolását, ezért is esett jól, hogy Dezsőék azonnal hívtak a Gion-házba a rendezvényeikre. Azóta is az együttműködésre törekszünk, mert a megosztásnál sokkal jobb, ha az esetleges nézeteltéréseink ellenére ezen az úton járunk, főleg, mert kevesen vagyunk… Ők egy biztos pont, egy támogató közösség, amely nyitott és közvetlen.

A Petőfi-szobor ötletét azonnal támogattam. A déli végeken legtöbbször összefügg a vallási és a nemzeti hovatartozás, és miért ne állhatna itt egy kiemelkedő alakja a nemzeti múltunknak. Fontosak az értéket hordozó emlékeink, amelyek összehozzák a közösséget, közösséget építenek, de nem megosztók, és Petőfi munkássága pontosan ilyen. A püspök atya is beleegyezett a tervbe, hogy kihasználjuk a helyet egy ilyen célra. A szoboravatón jó volt látni, hogy az egész közösség eljött és összefogott. Ha a magánéletben nem is mindig úgy működnek a dolgok, ahogy elképzeljük, vagy nem értünk egyet mindenben, fontos, hogy közös pontok körül össze tudjunk gyűlni.

Milyen az egyházközösség helyzete, illetve az emberek viszonya az egyházhoz?

– Szenttamáson mintegy 2200 személyt tartunk nyilván, de ennek egy jelentős része már nem itt él, hanem Németországban, Ausztriában, Magyarországon vagy máshol. A szentségekhez járuláskor viszont ők is mindig hazajönnek, az embereknek szinte magától értetődő az egyházhoz való tartozás. Pozitív a tapasztalatom az iskolával is. Bármikor be tudok menni oda, és ha van valami rendezvény, akkor úgy szervezzük, hogy mindenkinek megfeleljen.

Szenttamáson a magyarságtudat nem mindig hangsúlyos, de gyakran, például az ünnepeken erőteljesen feltör ez az érzet. Sok lappangó, kibeszéletlen történelmi trauma van jelen, ami szintén hozzájárul az identitáshoz. A vallási élet tekintetében nagyon szépek az úrnapi körmenetek, a búcsúk. Az emberek szeretik a templomot, igényük van rá, bár a kommunizmus megtette a hatását, az előző korszak rányomta a bélyegét a társadalomra. Viszont a gyerekek nagyon kevés kivétellel járnak hittanra, ráadásul nem is csak a katolikusok jönnek hozzánk. Elenyésző számban vannak olyanok Szenttamáson, akiknek megakadt a kapcsolatuk az egyházzal, de nekünk az a feladatunk, hogy számukra se legyen többé idegen az egyház, ne ódzkodva jöjjenek be a plébániára, ne egy életidegen intézményként lássák, amivel nem tudnak mit kezdeni.