Nagyvölgy Vajdaság első teljesen elnéptelenedett falva. Az eredeti házak közül már csak kettő áll, valamint egy újabb építésű víkendház is van az egykori falu területén. A régi Szabadka–Óbecse és a Mohol–Kishegyes földes utak kereszteződésénél egy szabadtéri oltár áll. Ezt csak évente egyszer használják, amikor úrnapi búcsút tartanak az egykori nagyvölgyiek emlékére. Nem sokan járnak erre, főként azok a földművesek fordulnak meg a környéken, akiknek erre van földjük. Más céllal nem igazán jár ide ember, miért is tenné? Mégsem nevezhető azonban teljesen lakatlannak a falu, ugyanis az egyik megmaradt ház udvarában áll egy lakókocsi, ahol egy idős juhászember él. Lenner Péter bácsi zentai születésű, hetvenhét éves és a juhászkodást, meglepő módon, csak néhány év óta űzi.
– Nemrég óta, mindössze öt-hat éve juhászkodom, mert kezdtem kiöregedni és már nem voltam való másra. Elmentem rendes juhászokhoz, és ott megtanultam, amit meg kellett tanulnom. Végül vettem én is néhány birkát, és azokkal vagyok itt. Előtte autóbádogos volt a szakmám, amiben huszonnyolc évig dolgoztam. Most nyugdíjasnak kellene lennem, de még nem vagyok, mert nem találnak öt évet, és így nincs meg a nyugdíjhoz szükséges munkaévem. Ez a baj. Az államtól nem kapok segítséget, mert van egy házam bent, Zentán, meg egy kevés földem. Most azért vettem ezt a néhány birkát, hogy kicsit elszórakozzak velük, meg másnak is tudjak segíteni. A ház gazdája fizeti az áramot, hord ki vizet, és nincs más gondom, csak a legeltetés. Nyolc hónapja vagyok itt, Nagyvölgyön, és amióta lejöttem ide, azóta nem voltam Zentán. Nem merek hazamenni, mert a lopók dolgoznak, elvinnék a birkákat. Nemrégen Kavillóban egy fiatalembernek elvittek három toklyóját.
Hetvenhét éves és öt-hat éve juhászkodik (Lakatos János felvétele)
Nem volt nehéz idős fejjel belekezdeni egy új szakmába?
– Nem szakma ez. Jó kis kutyám van, és én nem szaladok, ő szalad, ha kell. Lehajtja, visszafordítja, előrébb hajtja, én pedig csak sétálok utána. Meg felügyelek rájuk, hogy mindegyik legeljen, ne menjenek kárba. Azt nem szeretem, ha rámennek másnak a földjére, ahol vetés van, amiben kárt csinálnak. Valamikor mondhatta az ember, hogy ez szakma, mert akkor tényleg volt legelő, meg voltak birkák is bőven. Most már szökdösni kell, bujkálni, itt-ott-amott. Itt a környéken volt még egy juhász, de nem vagyok biztos benne, hogy itt van-e még. Zentán is mindössze öt-hat juhász van, azok kint vannak a rétben, mert ott van nagy legelő, mint régen, amikor még erre is volt. Ott olyan a föld, hogy nem érdemes fölszántani, mert nem terem meg benne semmi, a fű meg nő. Én viszont ilyen kevés birkával nem bírok kivenni akkora legelőt. Zimonjićhoz is mennek innen, mert ott is sok a legelő, meg persze Bánátba is.
Kicsit gyanakvó, de a birkaterelés nagymestere (Lakatos János felvétele)
Mennyi birkája van?
– Jelenleg száznégy birkára vigyázok, ebből ötvenhét-ötvennyolc a gazdáé, a többi az enyém. Ez után a nagy szárazság után majdnem úgy voltam vele, hogy eladom őket és hazamegyek. De éppen annyira lement az ára, hogy senki sem akart venni, úgyhogy csak megmaradtak. Nagy haszon nincs rajtuk, mert csak a bárányokat tudom eladni. A gyapjút tavaly is kivittük a szemétre, mert nem kellett senkinek, sehol sem vásárolják föl. A bárányokat is csak akkor lehet értékesíteni, ha elérik a harmincnégy-harmincöt kilót. Május elsejéig ott mozog az ára körül, onnantól viszont csak esik lefelé. Van, aki nem is akarja megfizetni. Úgy van vele, hogy ennyit ad, ha akarom, odaadom, ha nem, nem. A tavalyi tél jól sikerült, négyszáztíz-négyszázhúsz dinárért adtam el őket, de nem itt, hanem Moholon. Most úgy hallottam, hogy a báránynak háromszázötven dinár kilója. Nem rossz ár ez sem, de a takarmányra is kell költeni. Akinek van bekészítve, az bírja nevelni, meg persze a legelő is fontos.
Péter bácsi száznégy birkára vigyáz, amiből kevesebb, mint a fele az övé (Lakatos János felvétele)
Meg lehet élni a juhászkodásból?
– Á, nem. Zentán kapom az árendát a föld után. Olyan nagy lábon nem lehet élni, mert az árenda tavaszig, nyár derekáig elég. Akkor a bárányokból is kapok valamennyit, az meg nagyjából őszig elég. Az a baj, hogy otthon kell, hogy fizessem a villanyt, a szemetet meg a vizet, habár most nincs sem vízfogyasztás, sem szemét. Szerencsére itt a gazda mindent ad, az enyém csak a hálókocsi, azt húztam ki ide. Áram van, a vizet meg hordja ki a gazda. Télen szerencsére nem isznak olyan sok vizet, mint nyáron, mert akkor minden második nap kellett két ciszternával hozni. Így, hogy nincs hó, a birkák találnak legelni valót. Ha kicsit megfagy, az sem baj, úgy is lelegelik.
Ez a bárányka tehéntejen nevelkedett (Lakatos János felvétele)
Nem nehéz itt egyedül lenni?
– Nem nehéz. Televízióm van, rádióm van, villany van, kutya van, birkák vannak. Nem csak úgy van, hogy ülök bent és hallgatok. Igaz, túl sok munkám nincs, megengedem nekik a vizet, meg este, amikor behajtom őket, akkor megaljazok nekik, hogy szárazban legyenek. Megetetem a kutyákat és más dolgom nincs is. Azt meg már megszoktam, hogy egyedül vagyok. Jobb ez így, mintha lenne itt valaki velem. Egy nőszemély már rég megunta volna, és elment volna haza.
Haszon csak a bárányokon van (Lakatos János felvétele)
Családja van?
– Van egy nevelt lányom, de vele sem találkoztunk már húsz éve. Már a lányai is férjnél vannak, azok is családosak. Hívott két évvel ezelőtt, hogy találkozzunk, de úgy voltam vele, hogy most már jó lesz az úgy, ahogy van. Megszoktam, hogy magam vagyok, ennél szebb és nyugodtabb élet nincs. Nem nagyon jár erre senki sem, csak amikor mennek földet művelni. A gazda kijön időnként hozzám, de nem szokott mindennap meglátogatni. Minek is jönne, nehéz munka nem nagyon van itt. Ameddig bírom magam, addig itt maradok, aztán hazapakolok és vége a juhászkodásnak.
Aki nem szereti a magányt, az nem való juhásznak (Lakatos János felvétele)
Vannak fiatal juhászok?
– Hát hallja, a környéken nem nagyon láttam fiatal juhászt, sőt Zentán sem nagyon van. Inkább azok a negyven-, illetve ötvenévesek juhászkodnak, akik munka nélkül maradtak. A tulajdonosok ezt is kitanulták, mert nagyon alacsony fizetést adnak nekik. Az ember egy idő után belefárad, mert reggeltől estig kint kell lenni, meg hát nem mindenki bírja a magányt sem. Ez olyan, hogy ha nem szereti a magányos életet, akkor nem sokáig lesz juhász, meg nem sokáig marad egyedül sem. Én sem tudtam elképzelni, hogy egyszer juhász leszek, pedig a szüleimnek is volt tizenöt-tizenhat birkája. Azóta azonban nagyon megváltozott a világ. Innen nem messze volt a szüleim tanyája, úgyhogy jól ismertem ezt a környéket. Ide jártunk Nagyvölgyre piacra, mert akkor még nagy piacok voltak minden szerdán. Itt mindent megtalált az ember, ami a mostani vásárokban kapható. Voltak itt szabók, szűcsök, készítettek subát, papucsot, cipőt, mindent meg lehetett találni náluk. A kereszteződésénél volt a kocsma, annak csaknem éjjel-nappal nyitva volt az ajtaja. Volt, aki három napig itt volt, nem is ment haza.
Mikor költözött el a tanyáról?
– Amikor apám megbetegedett, eladták a tanyát és elköltöztünk. Akkor én elkerültem innen, és hatvanöt évig nem is jártam erre. Arra sosem gondoltam, hogy egyszer majd visszajövök ide. Először Völgypartra kerültem, amit Kettős szélmalomnak hívtak. Régen itt barátságos és megértő emberek éltek. De most... Mint az ég meg a föld. Az ilyen kis falvak halálra vannak ítélve. Nagyvölgy már meghalt, igaz, ennek a háznak még él a gazdája. Én nagyon örülök, ha még ezt az évet ki bírom húzni egészség szempontjából. A birkákat vagy eladom itt, vagy hazaviszem és becsukom őket a szomszédom istállójába, aztán majd onnan adom el.
Nyitókép: Egykoron itt falu volt (Lakatos János felvétele)
Nyitókép: Aki nem szereti a magányt, az nem való juhásznak (Lakatos János felvétele)
