Soha nem volt még ennyiféle programot felölelő, ennyi személyt megszólító, ekkora összefogással készülő jubileumi rendezvény Vajdaságban, mint most, a nagy magyar költő születésének 200. évfordulója kapcsán Mozdulj! Petőfi! címmel. Lapunk Hétvége mellékletében egy, heti rendszerességgel megjelenő sorozat indul Petőfiről másként címmel, amely szerves része a programsorozatnak.
„Petőfi hitét hoztuk magunkkal,
Jöttük kiverni Hitler rabló hadát.
S bár rongyosan és tízen egy puskával,
Átverekedtünk egy sor véres csatát”
Dudás Ferenc, Híd, 1951. április, 210. o.
MIÉRT PONT PETŐFI?
A Jugoszláv Királysághoz csatolt Vajdaságban, ami akkor Bácska, Bánát és Baranya volt, általános volt a magyar nyelv ismerete. Szlavóniában is viszonylag ismert volt. Aki tudott magyarul, azt nem kerülhette el a Petőfi-kultusz sem. Az úgynevezett független horvát állam vezetőinek dühét régi és újabb sérelmek táplálták. A keserűség extrém eleme az usztasa mozgalom volt, amelynek égisze alatt szörnyű gaztetteket hajtottak végre. A kommunisták viszont Sztálin parancsát teljesítették, amelynek az volt a lényege, hogy minél több embert kell az ellenség ellen fordítani. Ami Jugoszláviában a népfrontpolitikát eredményezte. 1942 végén döntöttek a nemzetiségi alakulatok létrehozásáról (1942. dec. 25–27. zvečevói határozatok). Cseh, sőt német zászlóaljat is létrehoztak. Miután minden harcoló magyar nemzetiségű katonát összegyűjtöttek, 15-én a Horvátországi Népfelszabadító Hadsereg II. hadtestének parancsnoksága (127-es parancs) elrendeli a Petőfi Sándor Magyar Zászlóalj megalakulását. A magyar nyelv használata is fontos volt, a kiáltványokat magyarul írták. A Petőfi harci egységről később négy emlékezéskultúra keveredett. A horvátországi Petőfi-zászlóalj (Petefi Šandor mađarski bataljon), amely 1943 augusztusában, a parancsnokság többszörös unszolására és fenyegetését követően Szlavóniában, Darnócon (Slatinsiki Drenovac) faluban, a Papuk hegységnél alakult meg.
Topolyán még Dózsa neve is megvitatásra került, végül Kosta Nađ döntötte el, hogy Petőfi nevét viselje a zászlóalj (Archív fotó)
Létezett a Zombori Petőfi Magyar Önkéntes Vörös Brigád (Mađarska dobrovoljačka crvena brigada „Petefi“) 1944 novemberétől. Ez egy kiképző egység volt. Mentek és jöttek a katonák. Megtanították nekik az alapdolgokat, és küldték őket az egységek feltöltésére. Itt érdemes elmondani, hogy a brigád magyarul dandár, de a megnevezés a Vajdaságban brigádként rögzült. A zombori kiképző egységben megfordultak magyar katonák, akik nem harcoltak a majdani Petőfi- brigádban, ám magukat ennek ellenére „petőfistának” tartották, a kiképzőhelyen bárkit kiképeztek, nem volt magyar jellege, a Topolyán alakult Petőfi-egységet is itt képezték ki.
A MAGYARORSZÁGI EMLÉKEZÉSKULTÚRA
A Petőfi-brigádra a szocialista Magyarországon is emlékeztek. A budapesti Szabó-ifik kb. 10 napot tartózkodtak Szlavóniában, majd a Petőfi-brigád megalakulásakor Siklós, Pécs környékéről is csatlakoztak. A magyarországi emlékezés mozgatója a katonai értelemben dilettáns Méhész Györgyné volt. Magyarország 1944-es tavaszi megszállása totális volt, azaz minden településen voltak német egységek, és nem nagyon volt mód a balkánihoz hasonló terepen a szervezkedésre, mégis a Petőfi-brigád Magyarországon alakul meg a Tizenötödik Vajdasági Rohambrigádként (Petnaesta vojvođanska udarna brigada „Šandor Petefi“) Kiscsányon (a mai Csányorszó). Ennek a brigádnak / dandárnak a kezdetei ugyanúgy vezetnek Topolyára mint a Szlavóniai zászlóaljhoz.
A Petőfi-brigád körülbelül 1500 fős katonai alakulat volt (Archív fotó)
A PETŐFI-ZÁSZLÓALJ
A Petőfi-zászlóaljnak két feladata volt. Egyrészt népszerűsíteni kellett a partizánokat a magyarok között. Az ötágú csillag mellé a magyar nemzeti kokárdát is kitűzhették (noha én egy ilyen képet nem láttam). Másrészt harcolni, amiben ügyesek voltak, mert jó parancsnokot kaptak. Főleg a közbiztonságot fenntartó rendőrök és csendőrök, a domobránok, az usztasák, és a németek ellen harcoltak. Noha a horvátországi magyarok nyelvtudása megkopott a 25 évi asszimiláció alatt, de a falvakat járva a buta és gonosz németekről, és a találékony partizánról adtak elő humoros jeleneteket. Egy-egy jól megválasztott Petőfi-vers is elhangzott. Előfordult, hogy az ilyen esteken, a buzdító versek hatására is csatlakoztak hozzájuk, és mire a horvátországi Petőfi-zászlóalj az útjának a végére ért 1944. december 31-én, körülbelül 235 tagja volt. Kosta Nađ 1944. december 20-án rendelte el a szlavóniai Petőfi-zászlóalj kivonását a 6. hadosztályból és a 16. hadosztályhoz osztja be őket.
A TOPOLYAI MOZGALOM
Számukat tekintve a legjelentősebbek a Topolyán gyülekező önkéntesek voltak, akiket Jontovics Rudolf, a szlavóniai egység politikai biztosa vezette a szlavóniai zászlóaljhoz. 560 topolyai mellett még körülbelül ezren csatlakoztak környező falvakból, és út közben is csatlakoztak hozzájuk. Az önkéntesség nem volt teljes, ugyanis nagyban folyt a Jugoszláv Hadsereg botrányos vajdasági tömeggyilkosságainak sorozata, így sokan azért mentek el, hogy családjuk biztonságát garantálják, úgy gondolták, hogy a partizánok akkor kevésbé agresszívek, ha valaki a fronton harcol. Mások munkaegységekben voltak, akiknek azt mondták, hogy sokkal jobb puskával harcolni, mint ásóval ásni futóárkokat. A névadás nem volt kétséges, annak ellenére, hogy Topolyán még Dózsa neve is megvitatásra került, végül Kosta Nađ döntött ebben a kérdésben.
Miután Zomborban nagyon felületes kiképzést kaptak, három katonaszökevény kivégzését is végignézték. Egyébként ez nem volt általános a Jugoszláv Hadseregben, általában munkaszolgálatra, vagy súlyos börtönre ítélték őket. Ezután átkeltek a Dunán, ahol Kiskőszegnél (Batina) szembesültek a háború borzalmaival. A folyón történő értelmetlen átkelés után a szovjet sorozatvetők, a „katyusák” döntötték el a csatát, miután szétlőtték a Duna horvátországi oldalán tartózkodó német golyószóró fészkeket és azok hátországát. A borzalmas látvány után december 31-én megalakult a brigád. Ebben a pillanatban nem számítottak az államhatárok, hiszen a szovjetek frontokban gondolkodtak, és a Duna sok gondot okozott az átkelő szovjeteknek. Az egyesülés után nagyjából 1700–1800 tagú lehetett a brigád, de igazából a pontos létszám meghatározása szinte lehetetlen, a különböző önkéntesek beállása miatt.
A PETŐFI BRIGÁD HARCAI
A Petőfi brigád útja a jugoszlávi kultusz szempontjából szinte érdektelen. Az, hogy az újoncokat tovább kellett kiképezni, hogy a szlavóniai egység és a vajdaságiak nem barátkoztak össze, és hogy később is külön ünnepeltek, senkinek sem szúrt szemet. A rosszul felszerelt és felfegyverzett legénység viszont visszaköszön a szocialista kultuszból. A Verőce (Virovitica) környékén vesztes hídfőharcokról sem, és az ekkor zavaros módon eltűnt majd előkerült 57 katonáról sem szoktak tudni, főleg arról nem, hogy hármukat dezertálásért miatt nyilvánosan kivégeztek a magyarországi Pettenden. A kultusz szempontjából az az érdekes, hogy a baranyai háromszög felé parancsolták őket. Itt zajlik le a Bolmáni „csatának” nevezett katonai érintkezés 1945 március 6. és 21. között.
A „BOLMÁNYI CSATA”
A március 6-án kezdődő Tavaszi ébredés (Frühlingserwachen) fedőnevű német támadás volt az utolsó a világháborúban. Meg akarták fordítani a Duna menti helyzetet, és visszaszorítani a szovjeteket a Duna másik oldalára. A páncélosokra támaszkodó akció rosszul sikerült az esős időjárás miatt, a Nagykanizsa és Székesfehérvár közötti részen nem tudtak gyorsan haladni. A terv része volt, hogy majd Szlavóniából délről is támadnak. A Petőfi-brigádnak Bolmánnál ebben kellett részt venni, megakadályozni az átkelést, hogy Valpovo (Valpó) ne jusson a németek kezére. A harcokban szinte minden félresikerült a brigád szempontjából. De erről nyilvánosan nem beszéltek. Hiába volt az erőltetett menet, a németek megelőzték őket. Hiába voltak az ismétlődő rohamok, a német golyószórók gyorsabban lőttek. A rohamokra vezénylésben benne van a tizedesek félelme is, hiszen a parancs megtagadása is járhat kivégzéssel, amit Pettenden láttak. Kis Ferencről a legénység egy része azt gondolta, hogy csak azért keménykedik, mert magasabb rangot akar magának.
A Petőfi-brigád egy alig hat hónapig létező, főként vajdasági magyar parasztokból és munkásokból toborzott katonai egység volt (Archív fotó)
A rohamok után a katonák felvették a fekvő pozícióikat, ha a németek támadnának. Majd elkezdtek elázni, fázni, éhesek lenni és lőszerük is alig volt. Végül egy hajnalon, 21-én reggel madárfüttyöt hallottak, és német sehol sem volt. Éjszaka visszavonultak és elhagyták pozícióikat, hiszen a német támadás összeomlott, így vonultak be a faluba.
A fegyverek elhallgatása után Kis Ferenc mégis golyó által halt meg. Haláláról több verzió is létezik. Ezután a brigádot feloszlatták, és mindenki más-más egységekben harcolt egész május 15-éig, de lélekben mindenki „petőfista” maradt.
A PETŐFI BRIGÁD A TESTVÉRISÉG-EGYSÉGBEN
Jugoszláviában 1946-ra úgy döntöttek, hogy nem telepítik ki a magyarokat. Ehhez volt szükség a Petőfi-brigád kultuszára. Az elhallgatás és kiemelés eszközével élve a Petőfi-brigád lett a legfontosabb politikai ügy. Utcákat, iskolákat neveztek el a róla, összegyűjtötték a hagyományokat, iskolai vetélkedőt szerveztek stb. A költő néhány verse kapóra jött, és ez a kultusz lengte be az egész jugoszláviai, de főleg a vajdasági magyarságot, hiszen a „petőfisták” „vérrel mosták le” az ún. „Horthy-fasiszták minden gaztettét”. A bolmáni csata elmékét dalban is őrizték, a Csitári hegyek alatt dallamára írták át, zeneórákon is énekelték:
„Baranyai háromszögben a bolmáni csatatéren
Elvtársaink vére folyik szerte a nagy mezőben
Szabad harcos vére pöcsételi ezt a drága földet
Hősen haltak a szabadságért, a népi igazságért...”
Ám a lényeg az volt, amit a politikai vezetés mondott. „Az antifasiszta harcokban a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg és a partizánosztagok soraiban ott voltak a magyar nép, elsősorban a hazánkban élő magyar nemzetiség fiai is, akik főként a Petőfi Sándor-zászlóaljban, majd a Petőfi-brigádban harcoltak.” (TITO, 1964. szeptember 15. Budapest Sportcsarnok). Ez a diskurzus az 1991-es polgárháborúkig érvényes volt, sőt ma is az, hiszen továbbra is vannak ilyen nevű iskolák.
A Petőfi-brigádnak volt harcászati és propaganda jelentősége is. A magyarságot miatta tekintették elvben egyenrangú polgárnak. A rendszer főleg az oktatás által igyekezett beépíteni a jugoszláviai magyarság identitásába a Petőfi-brigádot. Azonban ezt a torzulást is túlélte Petőfi alakja, akit immár a kellő tisztelettel, ám a tudomány módszereivel vizsgálnak.
Nyitókép: A Petőfi-brigád körülbelül 1500 fős katonai alakulat volt (Archív fotó)
