Locsolkodni csakis vízzel!

A locsolkodás húsvéti hagyomány, amely alkalmából húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a legények vízzel vagy újabban illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat. Előtte locsolóverset is mondanak, hogy kiérdemeljék a jutalmul kapható festett hímes tojást. Resócki Rolland adai néprajzkutató, néptáncpedagógus állítja, hogy a locsolkodás élő és folyamatosan megújuló hagyomány, ami a misztikus rítuson túl a fiataloknak az ismerkedő és udvarló jellege miatt hangulatos szórakozást is jelent.

A Tisza mente az Alföld része, ami a legkorábban polgárosodott vidék a Kárpát-medencében, vagyis az új stílus kiindulópontja, mondja a szakember, hozzátéve, a környékre vonatkozó szokásokat az általános néprajzi adatok mellett főként Burány Béla néprajzkutató munkássága nyomán ismerjük.

– A húsvét a legfontosabb vallási ünnepünk, aminek nagyon régi kötődései vannak. A Tisza mentén az általános néprajzi adatok mellett főként Burány Béla néprajzkutató munkássága nyomán ismerjük a környékre vonatkozó szokásokat. Húsvét másnapján, húsvéthétfőn jártak a legények a lányokat locsolni. A húsvéti locsolkodásnak termékenységvarázsló rítusa és szokása van. Tudunk olyan közléseket, amelyek alkalmával elmondják az adatközlők, hogy nagypénteken kivitte a lányokat az anyjuk a kút mellé, ahol a frissen húzott vízben kellett megmosdaniuk és megfésülködniük, hogy egész évben egészségesek legyenek, és a betegség eltávozzon tőlük. Érdekes, hogy ez nem húsvéthétfőhöz kötődik, hanem nagypéntekhez. Véleményem szerint ez talán egy régebbi rítusra utal, mint maga a locsolkodás, ami szintén viszonylag régi szokásnak tekinthető. A locsolkodásról azt tudjuk, hogy legények általában lovas kocsival és zeneszóval mentek. A locsolásért cserébe a lányoktól piros tojást, pálinkát, bort és kalácsot kaptak. A kisebb gyerekeket kis anyagi juttatással díjazták. Emlékszem, gyerekkoromban én is nagyon vártam a húsvéthétfőt, hogy mehessek locsolkodni és legyen egy kis zsebpénzem. Aki csak létezett nő vagy lány a családban, azt mind körbejártam, de szerintem ezt minden legény így csinálta fiatal korábban – mesélte Resócki Rolland.

– A Tisza mente az Alföld része, ami a legkorábban polgárosodott vidék a Kárpát-medencében, vagyis az új stílus kiindulópontja. Azok a hagyományok, amiket a kutatóknak az elmúlt évtizedekben sikerült feltárniuk, viszonylag új keletűek, egy újabb időszak hagyományai. Nem találunk olyan régi hagyományokat a Tisza mentén, mint Erdélyben vagy Dél-Dunántúlon, ahol ezek sokkal korábbról származnak. Igazából nem nagyon tudunk pontos adatokkal szolgálni arról, hogy nálunk mikor indult a hagyomány és meddig tartott, mert mai napig járnak locsolkodni – állapította meg a néprajzkutató, aki érdekes adalékokkal is szolgált, ugyanis bár a köztudatban az a hagyomány él, hogy csak a legények járnak locsolkodni, ez azonban csak részben igaz.

– Én még gyűjtöttem terepen olyat, hogy húsvét harmadnapján, kedden eljártak a lányok visszalocsolni a legényeket, de ezt csak délig volt szabad megtenniük. A régi hagyományban a fiúk is csak délig locsolkodtak. Ez egy misztikus időpont. Miért pont délig? Valószínűleg így azok fértek bele, akik tényleg számítottak, de ez a saját gondolatom. Vannak néprajzi közléseink arról, hogy kedden eljártak a lányok is locsolkodni, de ez nem volt annyira jellemző. Ők is vízzel locsolkodtak, akárcsak a legények – hallottuk Resócki Rollandtól.  

A LOCSOLKODÁS ÉLŐ HAGYOMÁNY

– A húsvéti locsolkodás szerintem továbbra is az élő hagyomány része. Függetlenül attól, hogy traktorral és pótkocsival megyünk-e, vagy harmonikás jön velünk és nem tamburás. A locsolkodás élő hagyomány, megváltozott környezetben, az alapjai azonban ugyanazok. Ugyanaz a megtisztító és varázsló funkciója van, illetve ismerkedő, udvarló szokása. Attól függetlenül, hogy ezt a mai világban már nem mondjuk így ki, az eredete még megmaradt. A legények elmennek meglocsolni a lányokat, közben ismerkednek, udvarolnak és „varázsolnak” is egy kicsit. Ez a lényege a húsvéti locsolkodásnak a jó hangulat mellett. Ezt azonban így nem mondjuk ki, hanem csupán azt, hogy megyünk locsolkodni, miközben a mélyebb tartalomra nem is gondolunk. Miért megyünk oda locsolkodni? Mert szép a lány, aki ott lakik és szeretnénk neki kedveskedni, vagy a legénybandából valaki neki akar udvarolni – magyarázta a néprajzkutató.

Azt, hogy mennyire örülnek annak a lányok, hogy húsvéthétfőn nyakon öntik őket egy vödör vízzel, Resócki Rolland szerint elsősorban tőlük kellene megkérdezni. Azt azonban megjegyezte, hogy nagyon meglepődnénk, ha tudnánk, hogy a lányok is mennyire várják a locsolkodást.

– A visszajelzésekből tudjuk, hogy lányok várják a legényeket, és nagyon sok esetben rosszul esik nekik, amikor nem mennek el hozzájuk. Emlékszem, amikor mi elkezdtünk idősödni, és már nem nagyon jártunk locsolkodni, akkor a lányok a fejünkhöz vágták, hogy azért vártak bennünket, meg mehettünk volna, miért nem mentünk, stb. Tudjuk, hogy a lányok erre nyíltan készülnek, és várják a legényeket. Bekészítik a pálinkát, a bort, a tojást és a kalácsot. Én azt gondolom, hogy illene is mindig elmenni – már nem nekem, hanem a fiatal legényeknek. A múltkor nagyon megörültem, amikor a Vadvirág Hagyományápoló Kör fiatal legényei elkezdték szervezni a locsolkodást. Nagyon sokáig csupán biztattuk őket, hogy menjenek, ám nem akartuk megszervezni helyettük. Úgy gondoltuk, ha ők maguk nem kezdeményezik, akkor mi nem fogjuk erőltetni, mert nem akarjuk, hogy nyűg legyen számukra. A kezdeményezés induljon tőlük, hogy utána ötven év múlva is büszkén mesélhessék, milyen jó volt locsolkodni. Nekem, illetve az egyesület vezetőinek ez az elképzelésünk. Nagyon megörültem, amikor mondták a fiúk, hogy az idén mennének és megfogadták a lovas kocsit, megszervezték a zenekart – mert szinte mindenki zenél közülük, így ez nem okozott a számukra nehézséget. Sajnos, a Covid-időszak sokat ártott a „házhoz járó” hagyományoknak és visszafogta azokat, ám úgy tűnik, hogy talán lecseng a járvány és ezek is újraindulhatnak – mondta reménykedve beszélgetőtársam.

– Amikor az idősebb táncos legények eljártak locsolkodni, akkor mi mindig tátott szájjal néztük, hogy milyen jó lenne, ha mi is mehetnénk! És olyan jó érzés volt, amikor a nagyobbak már hívtak bennünket: Na, gyertek velünk locsolkodni! Nagyon élveztük és nagyon szerettünk. Fantasztikus volt a hangulat, mulatás, jókedv jellemezte. Egész napos kikapcsolódás volt. Én borzasztóan szerettem járni, de szerintem mindenki így volt ezzel. Tényleg bármelyik legény nevében mondhatom, hogy mindenki nagyon szeretett locsolkodni. A legényes locsolkodások közül az első hetedik-nyolcadik osztályos koromban lehetett, mert akkor már mi is eljártunk Adán a tánccsoportbeli lányokhoz. Igaz, akkor még gyalogosan és kisvödörrel. Arra is emlékszem, hogy középiskolások voltunk már, amikor egy nagyon kedves földvári barátommal, Fehér Kálmánnal és más adai barátaimmal elmentünk Péterrévére locsolkodni. Reggel megindultunk, gyalogoltunk és stoppoltunk. Előző este nekiültünk a Jenci kocsmájában megírni egy locsolkodó dalt. Visszagondolva nagyon rossz volt a dal, a lényeg azonban az volt, hogy összeraktuk. Kálmán hegedült, mi meg énekeltük a hamis hangunkkal. A lányoknak biztosan szörnyű lehetett végighallgatni, de azért kaptunk tőlük pálinkát és piros tojást. Egyébként Kálmán akkor nyilván csak ezt az egy nótát tudta elhegedülni – emlékezett vissza nevetve a legénykori locsolkodásokra.

MIVEL ÉS HOGYAN LOCSOLKODJUNK?

Annak ellenére, hogy ez nem gyorstalpaló a locsolkodásra készülő legényeknek, bizonyos kérdéseket érdemes letisztázni Resócki Rollanddal. Kiemelten fontos kérdés: Hogyan zajlik egy-egy lánynál a locsolkodás? Továbbá mivel szabad a legénynek locsolni: Vízzel vagy kölnivel?

– Vízzel! – vágta rá határozottan. – A kölnit utálom! Szappanos vízzel, illatosított vízzel, rozmaringos vízzel, bármivel, aminek van egy kis illata. Minden fiatalnak üzenem, ne használjanak kölnit! Egy vödör víz, bele egy kis szappan, ami illatos, vagy rozmaring, és indulás! A locsolkodás általában úgy kezdődött, hogy reggel 6 órára megbeszéltünk egy találkahelyet és onnan indultunk. Készítettünk egy listát, hogy mi alapján megyünk és kihez. Kellett, hogy legyen benne logika, mert amúgy három nap sem lett volna elég, hogy mindenkihez eljussunk. Majd megindultunk a város egyik végéből a másikba. Amikor a közelbe értünk, akkor elindult a zeneszó és a hangoskodás, hogy azért hallják, hogy jövünk. Bekiabáltunk, hogy beengedik-e a locsolkodókat. Ha azt mondták, hogy bemehetünk, vagy éppen kijön a lány, akkor megállítottuk a zenét, elmondtuk a kis locsolóversünket. Majd megkérdeztük, hogy szabad-e locsolni? Ha azt mondta, hogy igen, akkor meglocsoltuk, ha azt, hogy nem, akkor is. Olyan azért nem igazán történt, hogy nemet mondott volna bármelyik lány is. Utána újra muzsika következett. Azt fontos kiemelni, hogy mielőtt a lány újra átöltözött volna a locsolás után, gyorsan tettünk vele pár tánclépést, nehogy megfázzon. Ketten-hárman, hogy ne az legyen, hogy meglocsoltuk és már megyünk is tovább, hanem egy kicsit meg is táncoltassuk, csárdás, ugrós, attól függően éppen, hogy milyen zene szólt. Az átöltözés után megkínált bennünket vagy ő, vagy valaki más a háziak közül. Általában a lány kínálta a tojást tálcán, tőle választottuk. Megvendégeltek bennünket, kaptunk pálinkát, sonkát, kolbászt, amiből illett is enni. Mi általában húsz helyet jártunk végig egy nap. 20–30 percet mindenhol illett eltölteni. Kora délutánra befejeztük a locsolkodást, bár nem hangoztattuk, ott még nem szakadt meg a mulatság, hanem aztán valakinél éjszakába nyúlóan folytattuk – mesélte Resócki Rolland, aki megjegyezte, hogy a locsolóverseket tudatosan válogatták a szakkönyvekből, és igyekeztek helyi szöveget mondani. Emellett a sablonos Zöld erődben jártam kezdetű versike is elhangzott, illetve, ha találtak valami érdekeset az interneten, akkor az is.

– A zöld erdőben kezdetű versike már polgári hatásra született. Érdekes az is, hogy ezek miként alakulnak át vagy miként aktualizálódnak. Burány Bélának van egy gyűjtése 1999-ből, a bombázás időszakából, így hangzik: „Zöld erőben jártam, NATO-katonát láttam, szedte az egrest, ide az ezrest!” Ezt a locsolóverset aktualizálta a háború, ami ugyancsak azt bizonyítja, hogy ez élő hagyomány. Van egy kedvenc locsolóversem, amit Sőregh Pálné Mihályi Zsófi felsőhegyi adatközlőtől gyűjtött Burány Béla. Ennek a korábbi eredetű locsolóversnek van egy mélyebb vallási és mögöttes tartalma is: „Adjon Isten mindën jót! / Diófából koporsót! / Ágaiból legyezőt, / Leveléből lepedőt, / A kocsimba kereket, / Butëllámba feneket / Hagy ihassak eleget! / Hajtsd le, kislány, a fejed, / Hagy locsójjam meg!” – szavalta el kedvenc versikéjét a néprajzkutató.