Minden a galambokkal és a tacskókkal kezdődött

A múlt század ’70-es, ’80-as éveiben az egykori délszláv államnak főleg az északi területein nagyon sokan foglalkoztak különféle kisállatok tartásával és tenyésztésével. Topolya és környéke, sőt az egész bácskai régió, illetve az egész tartomány a kisállattenyésztés fellegvárának számított. Szinte minden kertes házban foglalkoztak valamilyen kisállat tartásával. Nagy hagyománya volt és van a galambtenyésztésnek is, a bácskai tenyésztők a mai napig nemzetközileg is figyelemre méltó eredményeket érnek el. A kisállattenyésztés azonban évtizedekkel ezelőtt sokkal több volt egyszerű hobbinál, hiszen gazdasági jelentősége is volt. Számos család abból élt meg, vagy kiegészítette a jövedelmét állatok tartásával. Nem mellesleg, nem „városi legenda”, hanem tény, hogy voltak olyan messze földön híres tenyésztők, akiknek a galambjait saját színárnyalatukról fel lehetett ismerni.

Kalapáti Sándor, a Topolyai Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke szerint ma már nincs igazán gazdasági jelentősége a tevékenységnek. Elmondása szerint, ha az ember ki tudja gazdálkodni a mind drágább takarmány fedezetét, már az is eredménynek számít. Fiával, Álmossal, közösen tartanak számos különleges díszállatfélét és galambokat, de még lovaik is vannak. A két családi ház udvara látványokban bővelkedik, az ember igazi kisállatparkban, kisállatkertben érzi magát. Sándor az évtizedes tapasztalatait megosztva azonban konstatálta, hogy sajnos ma már kevés fiatal foglalkozik ilyesmivel. A nem is olyan régen még kiemelkedően népszerű kisállattenyésztés sajnos hanyatlóban van, a tenyésztők elöregedése tapasztalható. Ritkán lehet ötvenévesnél fiatalabb tenyésztővel találkozni. Az egyesület tagjai között is alig van 30 év alatti. De az idősebbek is sok esetben már csak kedvtelésből, szeretetből, hobbiból tartják a kisállatokat, hiszen az értékesítés nehézkes, nem kifizetődő, ezenkívül a sok esetben az indokolatlanul szigorú törvényes előírásoknak is meg kell felelni.

ÖTÉVESEN MÁR GALAMBJAI VOLTAK

Akik ennyire szeretik az állatokat, általában már kiskorukban is vonzódtak a madarakhoz, kisemlősökhöz. Sándor a kezdetekre visszaemlékezve elmondta, hogy valójában ötéves kora óta, már közel hatvan éve tart állatokat. A tacskó és a galambok voltak az első állatai. Zsemberi János édesapjához közel laktak, és eljárt oda a galambokat nézegetni. Ő pedig, látva a kisgyermek fokozott érdeklődését és szimpátiáját, amikor már úgy vélte, hogy egyedül is el tudja látni őket, három pár galambbal ajándékozta meg. Kalapáti visszaemlékezései szerint „Janó bácsival” ezt követően évekig közösen galamboztak. Azóta vannak galambjai, több különleges és ritka fajta is. A tacskó a galambok mellett a másik nagy kedvenc, amit szintén gyermekkora óta nem tud nélkülözni. Az idők során a kis lógófülűek mellett tartott más ebfajokat is, rotweilereket és különféle dogokat is, de tacskó mindig volt. Jelenleg is tele van az udvar tacskókkal is, és azok meglepő módon barátságosan közelednek a többi állathoz, nem bántják őket. Több felnőtt egyed és kétalomnyi kiskutya van jelenleg is Kalapátiék udvarában.

Több fajta gerle és galambalakú díszmadár mellett hét klasszikus galambfajtát tart. Úgynevezett csirkés galamb, bácskai postás, szerbiai magasszálló, iraki magasszálló, valamint egy különleges és ritkaságszámba menő fajta, az úgynevezett padlóbukfences is megtalálható a galambházakban. A szerbiai magasszállókkal pedig versenyekre is eljár, míg a többi fajt kiállításokra viszi alkalomadtán. A versenyeken a galambok 800–1200 méteres magasságokig emelkednek, a raj röptét pedig különféle kritériumok alapján pontozzák, osztályozzák.

UGATÓ GALAMB ÉS KACAGÓ GERLE

Kalapáti Sándor a versenyzés mellett időnként versenybíróként is tevékenykedik, ehhez is megvan a megfelelő tapasztalata és az engedélye is. Nosztalgiával emlékszik vissza a múltra:

– Az első galambjaim topolyai kékek voltak. Akkor, a hatvanas évek derekán, még a topolyai galambok is jól tudtak szállni. Mert most már annyira el vannak „kényeztetve”, túl vannak tenyésztve, sok esetben szűk ketrecekben nevelve, hogy nem is szállhatnak. Topolyán tudok ugyan egy-két olyan tenyésztőt, akinél szállnak, de nagyon sok helyen be is ismerik, hogy a galamb sosem volt kint, csak a ketrecben. Ezek a jó röpképességű galambok a tenyésztés során át lettek formálva díszgalambbá. Pedig a topolyaiak egykor négy-öt, sőt hat órát is képesek voltak szállni. Csak mi emberek olyanok vagyunk – gondolok itt a tenyésztőkre –, hogy ha egy kicsit lógós volt a szárnya és az tetszett, akkor addig párosítottuk, keresztezgettük őket, hogy a végén annyira lógós lett a szárnya, hogy már alig tud felszállni a tetőig. Mindez azért, mert egyesek szerint annyira szép a fölállós ringós farok és a lógós szárny – osztotta meg tapasztalatait. Tart még német kiállítási galambokat (Deutsche Schautaube) is, amit zsargonban a környékbeli galambászok csak „saltáberoknak” hívnak. A topolyai magasszállóknak ismert volt korábban a kék, a szürke, a fakó, a vörös és a sárga verziója is. Kalapáti szerint a vörös változat utolsó példányait egy bajsai tenyésztőnél látta, de mivel ő elhunyt, valószínű, a galambokból nem maradt több példány, kihaltnak tekinthető.

Vannak jemeni ugató galambok is, amikről elmondta, hogy valójában azok is egyszerű galambok, a különlegességük, hogy nem turbékoló, hanem inkább a kutya ugatásához hasonló hangokat adnak ki. Van kacagó gerle is. Az ember azt hihetné, hogy valaki a háttérben hangosan kacag, de csak ez a szintén érdekes fajta ad ki az emberi kacagáshoz hasonló hangokat. Az egész világon elterjedt kedvelt hobbimadár, mivel könnyen tartható, hamar megszelídül és gyorsan szaporodik. Több szín- és tollmutációja ismert, melyek igazán érdekessé teszik ezt a fajt. A kacagó gerlék jellegzetessége a félkör alakú gallér a nyak körül, aminek színe a színmutációk szerint változik. A kacagó gerlék két jellegzetes hangot adnak: turbékolnak és kacagnak. A hímek sokkal gyakrabban hallatják a hangjukat, a tojók csendesebbek. Mindkét nem egyedei turbékolnak és kacagnak is. Házi gerlék is vannak és néhány afrikai gerlice.

FUTÓ KACSÁK, MANDARIN KACSÁK...

De a galambokon kívül vannak egzotikus kacsák is. Néma kacsák, miniatűr kacsák, futókacsák, mandarinkacsák több színváltozatban, japán libák, valamint gyöngytyúk öt színváltozatban. Elmondták, hogy a kacsákkal mintegy tizenöt éve foglalkoznak, Álmosnak tetszettek meg a vízimadarak. A kacsák szaporításához azonban víz is szükséges, és akkor létesítettek egy tavacskát. – Ahogyan mondani szokás, a kacsák csak a vízben „taposnak”. Nem okvetlen szükséges a nagy mélység, láttam már olyat, hogy egyszerű tepsikben raktak ki vizet a kacsáknak, tapasztalataim szerint tíz centi víz is elég akár, de csak akkor szaporíthatók sikeresen. Így akkor mi is létesítettünk az udvarban egy miniatűr tavat – mesélik.
– Nekem ez olyan, ahogyan annak idején mondták, hogy ha egyszer megfertőződsz vele, akkor többet nem gyógyulsz ki. De ez körülbelül így is van. Most már élő bizonyíték vagyok, hiszen 56 éve galambozok. Az a tapasztalatom egyébként, hogy általában, akik ennyire szeretik az állatokat, azokat nem az anyagi haszon motiválja. Látható azonban, hogy alig van utánpótlás. Az internet meg a számítógép bizonyos szempontból elrontotta a fiatalokat, az egyesületben 30 éves a legfiatalabb tag. Van, hogy vásárban vagy a börzén a három-négy, vagy ötéves gyereknek vesznek egy papagájt, vesznek kalitkát, megvesznek mindent, ami kell a tartáshoz. Gyakori, hogy amikor megint találkozunk, kérdezem, hogy a kedvenc megvan-e, mondják, már elpusztult, aminek az oka, hogy nem igazán viselték gondját. Én a fiamat kiskorától tanítgattam. Hároméves korában már megtanult kecskét fejni, meg jött velem a kisállatokat ellátni, etetni. A mai napig is nagyon szereti őket, sőt nekem már nem nagyon kellene a ló, de van ló, csikó is van, mert azt is nagyon szereti. Szereti az apróbb állatokat is, de a lovakat nagyon. Én ennek örülök, de nagyon kevés az ilyen fiatal – konstatálja az apa. A nóniusz kancának éppen csikója is van és ismét „anyai áldás” elé néz. Álmos annyira kedveli a lovakat, hogy korábban több egyedet is tartott.

A TACSKÓ ISMÉT DIVATKUTYA

Kalapáti Sándor a tacskókkal és a galambokkal kezdte tehát az állattartást, közel hatvan évvel ezelőtt, és a madarakból, valamint az ebekből is jó néhány van a tulajdonában most is. A tacskónak több színváltozata van. A hivatalos fajtaleírás nem is ismeri még mindegyiket el, de a különleges színváltozatok érdekesek és keresettek. A barnának több színárnyalatában, illetve háromszínű, fehér fekete és barnás színű tacskók farkcsóválással és hűséget sugárzó tekintettel üdvözlik az érkezőket. Tartójuk elmondta, hogy mindig vannak úgynevezett divatos fajták, melyek a legkeresettebbek. A tacskó most ismét népszerű. Számos kedvező tulajdonsága mellett azért is, mert sokkal kevesebb táppal beéri, mint nagyobb testű más ebek, és a jelenleg igen drága kutyaeledel-árak mellett ez is egy szempont, amikor az emberek a fajta mellett döntenek, amikor kutyatartásra adják a fejüket.

HA DÍSZTYÚK, AKKOR HOLLAND FEHÉRBÓBITÁS

A holland fehérbóbitás eredete a mai napig nem teljesen tisztázott, de világszerte közkedvelt díszbaromfi. Sándor és Álmos a bóbitások tenyésztését már közösen kezdték tizenhárom évvel ezelőtt, mindössze két tojóval és egy kakassal. A fajtának több változatát is megkülönböztetjük. A 16–18. század közötti időintervallumban számos holland és olasz festő festménye ábrázol bóbitás tyúkokat. A bóbitásokat 1869-ig lengyel tyúkoknak nevezték, bár valószínűleg nincs közük Lengyelországhoz. Egyes kutatók úgy vélik, hogy nevüket a lengyel katonák fejdíszéről kapták, mivel a bóbitás tyúkok búbja úgy ékesíti a fejüket, mint a korabeli katonákét a tolldísz. Mára számos színváltozatát tenyésztették ki. Igazi díszei lehetnek a falusi házaknak, kertes udvaroknak. Úgynevezett „göndör” tollú, kopasznyakú és a tenyésztők által kialakított számos változata létezik. Jelenleg Kalapátiék tenyészetében mintegy nyolcvan ilyen díszbaromfi található, és sikerült valóban egyedi színkombinációkban pompázó egyedeket is kitenyészteniük.