Ürményháza a múlt század ötvenes éveitől a kőolajkútjairól vált ismertté, hiszen 1952-ben Vajdaságban először a falu határában találtak kőolajat. Aztán a kőolajkutak lassan elapadtak, és napjainkban már a szójatermesztés az, ami először szóba kerül a fogyatkozó dél-bánáti településsel kapcsolatban. A határ több mint a felében ma ezt az olajnövényt termesztik. Ezenkívül még egy dologra is büszkék lehetnek az itt élők. Ugyanis, miután az idén az anyaországban meghirdetett (Magyarország legszebb birtoka) versenyt kiterjesztették a határon túli területekre is, a szakmai zsűri véleménye szerint az ürményházi Bíró családé a legszebb birtok Vajdaságban, emellett a közönségszavazatok alapján a harmadik helyezést is az ő birtokuk nyerte el.
Hétszáz hektárnyi (saját és bérelt) földterületen gazdálkodnak, 2014 óta pedig átvevőhelyet alapítva integrátori tevékenységet folytatnak, csaknem százötven gazdatársuk terményét vásárolják fel, amihez egy új telephelyet, labort, mérlegházat és tárolót építettek. A gazdaságban több generáció együtt dolgozik, a család nőtagjai is kiveszik a részüket a mezőgazdasági munkából.
Közvetlenül az eredményhirdetés után beszélgettünk Bíró Csabával, a gazdaság vezetőjével, aki hároméves korában szerette meg a mezőgazdaságot, amikor a nagyapja először kivitte a határba. Tizennégy éves korában már együtt dolgozott a család felnőtt tagjaival.
– Édesapám a valamikori állami szövetkezetben dolgozott mint traktorista. De a múlt század kilencvenes éveiben abból a fizetésből nem lehetett megélni. Átváltott jószágtenyésztésre, és ott akkor egy ideig a friss tejpénz volt a megélhetési lehetőség. Sajnos az állattenyésztés is tönkre lett téve, és maradt a növénytermesztés. Vidékünkön elsősorban a szójabab termesztése elterjedt. Nagybecskereken a gimnázium befejezése után az újvidéki Mezőgazdasági Karon folytattam tanulmányaimat, de csakhamar hazatértem, és átvettem a gazdaság vezetését, amit fölvirágoztattunk hétszáz hektár földre. Búzát, napraforgót, olajrepcét, kukoricát és szóját termesztünk. Ez utóbbiból a legtöbbet, de minden növénykultúrát igyekszünk részarányosan szétosztani, hogy a vetésforgó meglegyen – mesélte a fiatal gazdálkodó.
Honnan ered az ötlet, hogy ne mondjam, a bátorság, hogy benevezzenek erre a versenyre?
– Amikor meghirdették, hogy a határon túlra is kiterjed a Magyarország legszebb birtoka című verseny, akkor azért vettem a bátorságot, hogy benevezzük magunkat, mert én szószólója vagyok a falun maradásnak, szószólója vagyok a szórványban maradt magyarság itt maradásának. Ezzel azt akartam elérni, elősegíteni, hogy az anyaországiak halljanak rólunk. Lássák, hogy küzdünk, messze az államhatártól. Itt, ahol más nyelvű emberek vesznek körül bennünket, és nagyon szépen elfogadnak, de mi szeretnénk az anyaországi rendezvényeken is részt venni, az anyaországi magyarok közé tartozni. Mert így majd könnyebb lesz megmagyarázni gyermekeinknek, unokáinknak, hogy miért is annyira fontos nekünk itt a végeken a magyar nyelv, a magyar kultúra. Hogyha ők minket befogadnak maguk közé, akkor könnyebb lesz a gyermeknevelés is.
A siker egyértelmű, de mit gondol, mi lehetett az, ami miatt a zsűri az Önök gazdaságát ítélte a legjobbnak?
– A másik három vajdasági gazdaság is, amely vetélkedett mimellettünk, kiváló gazdaságok, a vezetőik nagyon sikeres üzletemberek, úgyhogy nagyon kellemesen meglepett a döntés. A színpadon, amikor meghallottam, hogy a Bíró Agrár nyerte meg az idei „jégtörő” határon túli versenyt, akkor a könnyeknek alig tudtam ura lenni. Mert a cél az volt, hogy halljanak rólunk. Persze álmodtam valamennyire a győzelemről is. De nem gondoltam, hogy sikerül. Nehéz dolga volt a zsűrinek, az biztos. Talán figyelembe vették, hogy mi elég nehéz feltételek mellett dolgozunk. Aki ismeri a bánáti talajt, az tudja, hogy mennyivel hátrányosabb a más térségekben lévő talajokhoz viszonyítva. Mindig is nehezebb ilyen körülmények közt boldogulni, mint ott, ahol jobbak a földek. Ráadásul már három-négy éve valamilyen éghajlati jelenség történik itt fölöttünk Dél-Bánátban. Az eső, ami Horvátország felől érkezik, a Tiszát nem tudja átlépni, és Bánátot már harmadik éve aszály sújtja. A zsűri nyilván azt is méltányolta, hogy minden nehézség ellenére mennyire igyekszünk megőrizni a magyar nyelvet, a magyar kultúrát, és azt továbbadni a gyerekeinknek. Ehhez én csak azt fűzném hozzá, hogy abban a csónakban eveznek a legjobban, amelyik már kezd süllyedni. De ha jól evezünk, akkor nem jelenti azt, hogy el fog süllyedni.
Persze a természet ellen nem könnyű. Hogyan vészelte át a nagy forróságot az ürményházi határ?
– Az idei aszályos év nekünk semmi újat nem jelent, ez egy megszokott, rossz helyzet. Különösen a szójatermesztőknek és a kukoricatermesztőknek volt rossz évük, valamint a búzában is volt terméskiesés, meg a napraforgóban is. A szója jár a legrosszabbul, mivel, mint tudjuk ez a leginkább nedvességigényes növénykultúra. A kevés eső a kukoricán még valamennyit segített, mert tölcsérszerű a levélzete, és a gyökereihez vezeti a vizet, viszont a szójánál fordítva állnak a levelek, és levezeti a sorok közé, úgyhogy az a négy-öt liter eső, ami esegetett májustól július végéig – amikor a legfontosabb volt –, a szójának semmit nem segített. A harmatból élte túl az évet. Még ez is csoda, ami a határban látszik. Talán meglesz az ötszáz kilogramm holdanként, ami azonban még a felét sem fogja fedezni a befektetésnek. A mi szerencsénk, hogy hetven hektáron öntözzük a szóját. Ezeken a parcellákon rekordtermést várunk.
A díj néha arra ösztönöz, hogy még magasabbra tegyük a lécet, újabb célokat tűzzünk ki magunk elé…
– Ha a díjat arra kaptuk, amit idáig csináltunk, akkor ez csak „alánk kell fűtsön” pozitív energiával, hogy ezt folytassuk. Nagy változást nem is szabad, hogy behozzunk, mert azzal csak szétszóródnánk, elveszíthetnénk az összpontosítást. Hanem ezt, amit csináltunk, elsősorban a minőséget, fel kell emelnünk. Azt gondolom, precíziós gazdálkodással feljutni a csúcsra, amit már megkezdtünk, meg közel is vagyunk hozzá, ezt kell végigcsinálni. A másik dolog pedig: az öntözést, amilyen magas szintre csak lehet, fölemelni, hogy minél több hektárt le tudjunk födni. Épp azért, hogyha így folytatódnak az aszályos évek, akkor ne menjen tönkre az, ami megvan. Ezek a fő célok. A terjeszkedésen nem is gondolkodunk pillanatnyilag. Persze mindig jól jön, ha az ember több földet művel, de először is a biztonság és a stabilitás a cél.
A mezőgazdasági gépesítés terén esetleg van-e még valamiből hiány?
– Gépezet szempontjából csúcstechnológiánk van. Ennél jobbról nem is tudtam álmodni. Húsz-harminc évvel ezelőtt, amikor kezdtük az egészet, ha visszaemlékszek, akkoriban milyen gépeink voltak, én abban az időben nem is mertem álmodni, hogy még ennyire fiatalon a tulajdonunkba fognak kerülni ilyen gépek. A Prosperitati Alapítvány itt nagyon nagy szerepet játszott. 2016-ban nagy fordulópont jött az életünkben. Előtte is mi már – kölcsönöknek köszönhetően – jó gépeket használtunk. De az a segítség, amit kaptunk a magyar államtól, megkoronázta az egészet. Nekünk csak ezt kell fönntartani, és a meglévő gépeket a precíziós gazdálkodásban úgy alkalmazni, hogy még többet hozzanak ki a termelésből.
Mint mondja, nem a támogatások miatt maradtak magyarok. Azok voltak a múlt század kilencvenes éveiben is, amikor nagyon sokan a magyarságot a szőnyeg alá söpörték.
– Mindig is optimista voltam, a szüleimmel együtt. Azért is vágtuk ilyen nagy fába a fejszénket. Bízunk abban, hogyha az országban és az anyaországban megmarad a stabilitás, az anyaországgal való jó kapcsolat, akkor az itteni magyarságnak van jövője. Mert az, hogy a fiatalok fele elment, nem jelenti azt, hogy a másik fele, aki itthon maradt, nem fogja ugyanolyan erősen vagy még erősebben őrizni azt, amit elődeink ránk hagytak – nyilatkozta a legjobb vajdasági birtok vezetője.
