A bácskertesi-kupuszinai Szüretbálnak kezdetben ismerkedési funkciója volt. Ezen hagyományos, zenés, táncos alkalmon találkozhattak egymással a tizenéves lányok és fiúk. Egy-egy, az árverés alkalmával megszerzett szőlőkoszorú megadta az udvarlás, a szabad puszik lehetőségét. Előbb a tűzoltóság, majd a művelődési egyesület szervezte meg évente ezt a szüreti munkát, majd népszokást ünneplő eseményt, napjainkban pedig a helyi József Attila Általános Iskola végzősei tanulják általa az önszerveződést.
A Szüretbál funkciója megváltozott, már nem ugyanaz a korosztály a szereplője, mint egykor. A település közösségi élete számára viszont ugyanolyan fontos, hiszen a legkisebbek mutatkozhatnak be, mint a falu népi hagyományvilágának jövőbeni éltetői.
Pördül tovább a szoknya… (L. Móger Tímea felvételei)
Dr. Silling István, kupuszinai néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár a következőképpen mesélt a kupuszinai Szüretbál jellegének fordulópontjairól:
– Eleinte a tizenéves legények és a nagylányok vettek részt a Szüretbálon, mindez egy ismerkedési alkalom is volt számukra. Az 1930-as évek közepére vezethető vissza az első ilyen szüretbáli esemény a faluban. Akkoriban még nem volt a falunak művelődési egyesülete, a tűzoltók, az Önkéntes Tűzoltó Testület kultúrával foglalkozó tagjai szervezték meg az ilyen jellegű eseményeket. Mindig akadt egy-egy talpraesett, lelkes táncos férfi, aki betanította a műsor táncait. Bál ugyan a rendezvény neve, de étkezést nem foglalt magába, csupán a szüreti hagyományok éltetését. Ezek helyszíne általában valamelyik kocsmai terem volt. A szőlőlopás dramatizálásának hagyománya mellett a szőlőkoszorú(k) árverezése számított fontos elemnek ebben az ,,előadásban”. A koszorú megszerzése dicsőséget jelentett. A táncban való pár, a kiszemelt lány felé udvarlási gesztusnak számított. A lányok fején ,,félünneplő” kendő volt/van, jelképezve azt a régi szokást, amikor vasárnap délutánonként mentek meglátogatni a ,,pudárkodó”, szőlőt őrző legényeket a falu környékén lévő szőlőskertekbe.
Az első korona a bírót illeti (archív fotó)
Amikor megalakult a művelődési egyesület, akkor az átvette a Szüretbál rendezését. Az én időmben, 1965/66-ban is léteztek ilyen szüretbáli alkalmak és hasonlóképpen zajlottak. Az egyesület, vagyis a falu Fúvószenekara szolgáltatta a talpalávalót a táncokhoz. Ami a fiú-viseletet illeti, a második világháború után változott meg a legények öltözete, díszesebbé vált. Magyarországot járták és látták a színesebb ruhákat, ennek nyomán divatba jött a széles ujjú ing, az ünnepi nadrág, addig a ,,rendes” nadrágjukban táncoltak, a kalapjukra is akkortól tették ezt a sok színes szalagot, nemzeti identitás erőltetett kifejeződése érdekében. Mindez háttérbe szorította az autentikusat, egyfajta színpadi viseletet kapott részükről a kupuszinai Szüretbál. Ez azóta is így van. A lányoknál ez nem jellemző, ők erre az alkalomra azóta is kendőzik a fejüket, mintha kint lennének a szőlőben.
Később a Szüretbál szervezését átvette az iskola. A legidősebbek, a nyolcadikosok szervezik. Elveszítette az egykori funkcióját, nem az ismerkedés helye és ideje, hiszen immár, ebben a formájában gyerekek a résztvevői. Mára lett belőle egy kisgyerekes, össznépi ünnepség, amely természetesen szintén nagy örömünkre szolgál – hallottuk Silling tanár úrtól.
Toldi István Mesefa, a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke így emlékszik vissza az egykori Szüretbálra:
– Régen a Szüretbált a tánccsoport szervezte. A táncosok felöltöztek, csőszöknek, csőszlányoknak. Választottak maguk közül egy bírót meg annak a párja volt a bírónő. A bírónő nem volt választva. A mi időnkben úgy zajlott mindez, hogy volt sok jelentkező és nekik minden addig tanult táncot be kellett mutatni, majd a többiek szavaztak, hogy közülük kinek megy a legjobban. Akit megszavaztak, az lett a bíró abban az évben. A bírónőt soha nem kérdezték meg, akar-e főszerepet, természetes volt, hogy ha ő a választott bíró párja, vállalnia kell a feladatot, mint megtiszteltetést. Amikor eljött a Szüretbál napja, a bíró készült otthon, aprósüteménnyel, borral, sörrel, a család együtt várta a csőszöket és csőszlányokat. Amikor megérkeztek, hivatalosan megkérdezték, vállalja-e a bírói szerepkört az illető, majd elvállalta, ekkor kikiáltották: „van bíró!” Persze még nem traktoros kocsival, hanem lovaskocsival mentünk. Két-három pár ment egy kocsin. Azt előre díszítettük, miénk legyen a legszebb! Mindenki nagyon igyekezett. Azután elmentünk a bírónőért, kikértük őt is, ott szintén meg voltunk vendégelve, táncoltunk egyet, a szülők szintén nagy örömben voltak, húzattak a zenészekkel, azok megelégedésére. A bírónőtől indultunk ,,uccáva”, vagyis körbe az utcákon. Az egész falut bejártuk, nem csak kisebb, nagyobb kört, hanem mentünk mindenfelé. A sarkokon megálltunk, leszálltunk, a lányokat lesegítettük, megszólalt a zene, táncoltunk csárdást, ugróst, frisset. Vissza a kocsira, majd következő sarok és a népek így tudták, hogy most Szüretbál van! Tudták azt is, melyik sarkon állunk majd meg, ott már nagy tömeg volt. Közben, aki szervezte, az ott a sokadalomban árult kiflit, üdítőt. Amikor körbeértünk, bementünk a bál helyszínére. Ez változó volt, de akkoriban legtöbbször a Juhász-kocsma termében tartották a Szüretbált. A termet már jó néhány nappal előbb feldíszítették, szőlőfürtök, almák lettek felkötve. A bál kezdetén volt egy szabad, egy össztánc, a zenekar, amit húzott, arra mindenki táncolt. Véletlenül sem jutott eszébe valakinek, hogy „hát én most kimegyek beszélgetni…” Ha a párod nem táncolt, az szégyennek számított. Létezett két-három néptánccsoport, mindnek volt néhány perces, táncos programja. Eltáncolták egymás után és elindult a koszorú árverés. Függetlenül attól, hogy mennyi táncos volt, mindig három darab koszorú volt a bálban. Megesett olyan is, hogy bár első (szerk.megj.tehát népszerű) lány volt a faluban, de soha nem sikerült koszorút kapnia. Nem sértődött meg, mert ő még nem kapott, hanem elfogadta, hogy így esett a szerencséje. Amennyit kilicitáltunk, annyit fizettünk. Nem volt, hogy elengedték az árat, vagy hogy majd megegyezünk… Ment a turpisság, de volt olyan is, hogy kívülálló elkezdett licitálni és elvitte a koszorút az orrunk elől. Ez sokaknak bizony nem tetszett…
A menetet ma is végigkíséri a helyi Fúvószenekar
Hozzá kell tenni, az első koszorú mindig a bíróé ,,kellett”, hogy legyen. Ment a licitálás, de tudták, hogy megállnak a bíró érdekében. Hiszen ő költekezett a vendéglátással is… A másik kettőnek, amennyire valóságosan föllicitálták, annyi volt. Több mint tíz évvel ezelőtt a művelődési egyesület átadta a szervezés lehetőségét a József Attila Általános Iskolának, hogy a nyolcadik osztályosok rendezzék az eseményt. Egyrészt tanulják a szervezést, másrészt ezzel is gyűjtenek az osztálypénztárba, kirándulásra, bármi egyébre…
A bálban minden csoport bemutatkozik egy-egy néptánc koreográfiával
Már nemcsak három koszorú van, hanem esetenként öt, hat vagy akár hét is, mert sértődések vannak, hogy ez nem kapott, az nem kapott… nem is értjük, a mi időnkben ez nem volt probléma. Tehát már nem teljesen a hagyomány szerint zajlik az árverés. Ennek ellenére örülünk, hogy él a gyerekekben, a fiatalokban a szándék. Általában a legidősebb táncosok megveszik a párjuknak a koszorút… Régen ugye mindez elsősorban ismerkedési funkciót töltött be, hiszen azt jelentette például, hogy nyilvánosan is kaphatott az ember puszit a lánytól, senki nem szólhatott bele. Gondolhatjuk, ha valakinek nagyon tetszett a párja, akkor eszeveszetten licitált, mert akkor volt alkalom az ismerkedésre.
A báli koszorút a lány hazavitte és valami magas, jól látható helyre kirakta, hogy mindenki lássa: ő koszorút kapott, hiszen ez nem adatik meg mindenkinek. Következő vasárnap szétszedték a koszorút és a lány a szüleivel együtt vitt a szőlőből meg borból (amely a koszorúban volt) a fiúnak. Tehát ismét alkalom teremtődött a találkozásra. Úgy tudom, egészen régen pedig, amelyik fiút megválasztották bírónak, az abban az évben ingyen kapott a kocsmákban italt. Tehát nagy dicsőséget jelentett bírónak lenni, ám azért meg kellett harcolni, nem jött könnyen a ,,tisztség”. A legrátermettebb, legfessebb és a legjobb táncos érdemelte ki. Én hála Istennek voltam bíró. A kiválasztásnál hatan voltunk versenyben. A csoportvezető meg az összes táncos fiú és lány jelenlétében kiálltunk és mondták a feladatokat: csárdást, ugróst, frissest, karcsait, gyerünk táncolni… Aztán mindig hangos vita volt, hogy ki táncolja a legjobban. A közös döntést elfogadtuk, nem volt mese – hallottuk Toldi mesemondótól.
Idén szeptember 25-én tartották Kupuszinán a Szüretbált. Molnár Zsolt volt a bíró, Fridrik Éva a bírónő. Népviseletet öltöttek a legkisebbek, az óvodások is és szülőkkel, tanárokkal, érdeklődőkkel együtt tettek zenés, táncos kört a faluban. A bál a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben zajlott. A bemutatkozó iskolás néptánccsoportokat Szilágyev Pilin Andrea és Domorád Szuzanna készíti fel, vezeti. A Fúvósok húzzák a talpalávalót, Tadián Zsolt vezetésével. A koronaárverést Toldi István irányítja. Minden és mindenki a helyén van, szinte a szőlőkorona irányát követve minden körbeér az időben: bírónak lenni dicsőség, volt bírónak lenni is az, kiváltképp, ha van kinek továbbadni a tisztességet. A jó tervezésnek, szervezésnek hála, van utánpótlás, így Kupuszinán pördül tovább a szoknya, örökké járják a csárdást.
