A romos templomok jövője – ez volt a témája a 2022 májusában Nagybecskereken megtartott konferenciának, amelyet a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia keretében működő Katolikus Egyház Szerbiában szervezett. Az összejövetelre egy lista készült az elhagyatott templomokról. Ezek szerint Bácskában (főleg a Duna mentén) összesen 14 omladozó templom van, Bánátban 7 olyan szakrális épületet emeltek ki, amely felújításért kiált, Szerémségben pedig hármat. Sorozatunk célja bemutatni ezeknek a templomoknak a sorsát, egy látleletet készíteni, most milyen állapotban vannak és hogyan jutottak ide.
Bácsordas lakosai a 18. században a Duna menti nádasokban, az erdő mellett, a réten éltek. Rossz hírű közösségnek tartotta a kincstár az itt élőket. Mint zsivány- és orgazdafészek híresedett el. Két település is volt itt: az egyiket, a Magyar Karavukovát magyarok lakták, a másikat, az Új Karavukovát pedig a szerbek, majd 1764-ben würtenbergi németeket telepítettek a faluba. A Duna 1770-es áradása elmosta a falut, de a német lakosság a közelben maradt, s tulajdonképpen a mostani Bácsordas (Karavukovo) település lakosságát ők képezték. A második világháborúig német falu volt Bácsordas, a világégés után szerbeket telepítettek a kiüldözött németek házaiba. A településnek 1900-ban 3918 lakosa volt, közülük 3891 katolikus. A 2011-es népszámlálás szerint a falu lakosainak száma 4215, a katolikusoké pedig 43.
A németek a régi templomot 1764-ben építették, 1785-ben kibővítették, és ekkor Szent Márton tiszteletére szentelték fel. A torony 1924-ben épült fel, majd tíz évvel később, 1934–36-ban ismét kibővítették. Így most a barokk stílusú szakrális épület hossza 42,35 méter, szélessége 21,29 méter, a kereszthajó hossza 30,7 méter, a hajó magassága pedig 12,6 méter. A torony 40 méter magas. Hat harangja közül a legnagyobb 700 kilogramm, a legkisebb pedig 70 kilogramm volt. Két nagy harangja most Gomboson van.
A templom és környéke
2010-ben a ZMUC (Zemunski mali umetnički centar) szervezésében az elhagyatott templomban Karavukovo 0001 néven 10 napos multimediális művésztelepet tartottak. Ennek nyomait 12 év után is látni a templomban. Noha a korabeli sajtó tudósítása szerint a vajdasági németek egyesülete, a helybeli női szervezet, a hódsági Pfeifer plébános, a pravoszláv pap meg a helybeliek is támogatták, hogy a templomban szervezzék meg a művésztelep zárókiállítását, bizonyára sokan közülük nem gondolták volna, hogyan hagyják el a művészek az egykor gyönyörű templomot.
A sorozat készítése közben ez a templom volt a legszörnyűbb élményem. Már amikor megérkeztünk Bácsordasra, látszott, hogy a falu központjában magasodó és alacsony kerítéssel elkerített templomot tulajdonképpen szeméttelepnek használják a helybeliek. Nem csak néhány napja a templom tövébe dobált szemetet láttunk, hanem szemeteszsákokat megpakolva, amelyeket csak úgy odadobtak. Lekaszálatlan fű. A bejárati ajtón lakat, de az egyik oldalajtó nyitva volt.
Az ablakon át dobálják be a szemetet
Óvatosan kellett lépdelni, mert toalettnek használják az egykori német templomot. Szemét minden felé, és 30–40 centiméteres galambürülék a padokon, a padlón, a szószéken... Iszonyatos. Vagy száz galamb röpködött ki-be a betört ablakokon. A kegytárgyak közül egy sincs itt, a bútorzatból az igényesen kidolgozott padok sorban álltak, az oldaloltárok fakereti, a lurdesi barlang még a helyén van, a főoltár kerete is valamilyen formában ott van a helyén, de az oltárkép helyett egy sellő betört, megcsonkított képe díszeleg. Ez lehetett a művésztelep fő alkotása, ha már az oltárkép helyére került. A szószék is a helyén van, de átfestve, a művésztelep alkotóinak ízlése szerint. Az egyik ablak teljesen nyitva van. Egyértelmű, hogy az ablakon keresztül, mint ahogyan a szeméttelepre kidobjuk a hulladékot, ide is zsákszámra hordták a szemetet. Beleborzad az ember ebbe a méltatlan helyzetbe. Ilyen rosszul templomban még sohasem éreztem magam. Nemcsak romos és kifosztott, hanem megalázott, megbecstelenített is.
Rendkívül furcsa volt, hogy a falak fehérek. Mindenütt. Valamikor ezt a templomot lefestették. Az épület nincs rossz állapotban, igaz, valami beázási nyomot láttunk a mennyezeten, de ez a templom még megmenthető, gondolom magamban, és azok jutnak eszembe, akik ezt építették. Szép, nagy templomot akartak maguknak, az elülső homlokzaton két kis torony veszi körbe a harmadikat.
A bácsordasi templom Jakob Pfeifer hódsági főesperes plébánoshoz tartozik.
A szószéket átfestették
– A kilencvenes évekig tartottam ott szentmisét. Én 1977-ben kerültem Hódságra. Kezdetben sem volt sok hívő, de például karácsonykor 10–20 személy is eljött a szentmisére. A templom kifosztása a kilencvenes évek elején történt. Betörtek a helybeli fiatalok és ott szórakoztak, ittak. Én akkor néhány hódsági hívővel elmentem és egy pótkocsira felraktuk Szent Márton szobrát, a Szent Anna-szobrot és még néhányat, azok most itt vannak a hódsági Szent Mihály Arkangyal templomban. A kilencvenes években olyan idők jártak, hogy szinte mindenki ellenség volt, a katolikusok is. Ezért fosztották ki és tették tönkre a templomunkat – mondta a főesperes.
Boris Mašić apatini helytörténész, a svábok szakrális hagyatékát őrző múzeum tulajdonosa is járt a kilencvenes években a bácsordasi templomban, és amit lehetett, elvitt a múzeumba. Az mondta, az a kár, amit ebben az épületben tettek, példátlan. Nemcsak a kilencvenes években, hanem a művésztelep idején is.
A főoltárkép helyén kortárs műalkotás
Pfeifer atya azzal ért egyet, hogy azokat a templomokat nem kell mindenáron megmenteni, ahol nincs hívő. Az élő közösségeket kell támogatni, gondozni. Mint mondta, időről időre a bácsordasi helyi közösség felszólítja a katolikus egyházat, hogy tegye rendbe a templomot, mert omlik a vakolat és a közelben lévő kávézók vendégei meg az utcán elhaladók életét is veszélyezteti. A főesperes szerint ahogy halad az idő, egyre több feljelentés érkezik majd a felügyelőségtől, és valamit kezdeni kell ezzel a templommal.
– Valamikor a nyolcvanas években felkínáltuk a pravoszláv egyháznak, hogy átadjuk nekik használatra. Már a szerződést is megírtuk, amikor a falu lakossága elkezdett lázadozni, hogy nem kell nekik a németek temploma. Az ortodox pap meg erre ezt mondta nekik: „A németek házai kellettek nektek, a templomuk meg nem kell?”. Így ebből nem lett semmi – meséli Pfeifer plébános.
Mint mondta, az is egy lehetőség, hogy eladják a templomot. Természetesen tisztában van azzal, ha elhangzik ez a mondat, hogy eladjuk a templomot, hatalmas érzelmi kitörések következnek, de meg kell érteni, hogy előbb-utóbb ezekkel az árván maradt templomokkal kezdeni kell valamit. Mint mondta, lenne is érdeklődő, aki megvenné a bácsordasi templomot. Hogy erre mikor kerül sor, nem tudni.
A bácsordasi ortodox lakosságnak sem volt eddig temploma. 2016-ban kezdték el építeni az ortodox templomot, de még most is félkészen áll a többkupolás épület, amit, úgy tűnik, nem tudnak befejezni.
