A zentai Sőregi Anna népdalénekessel hat évvel ezelőtt készítettem egy hosszabb beszélgetést, akkor már a zsebében volt a diploma az ELTE magyar-néprajz szakáról, és akkor kezdte meg tanulmányait a Liszt Ferenc zeneakadémia népi ének és népzene elmélet szakán. Azóta felpörgött az élete, részt vett a Fölszállott a pávában, tavaly Junior Prima Díjjal tüntették ki, idén tavasszal megjelent szóló lemeze, és a nyár elején le is diplomázott, úgyhogy most már népi ének és népzeneelmélet-művész tanár. A mozgalmasan telt évek után nemrégiben akkor volt alkalmunk beszélgetni, amikor a szintén zentai kötődésű Bajkó zenekarral jött haza koncertezni és tanítani, ha ugyanis ideje engedi, szívesen tanítja énekelni a zentai és környékbeli gyerekeket, csoportokat.
Egy kicsit tekintsünk vissza. Hogyan telt el ez a hat év a zeneakadémián és mik történtek idő közben?
– Az eleje nehezen indult, hiszen nekem a népzene szórakozás volt, hobbi, és idő kellett, míg hozzászoktam ahhoz a fajta életmódhoz, amit ez megkövetelt. Odáig elég szabadon tanultam, én találtam ki, hogy mit és hogyan akarok csinálni, a zeneakadémián pedig megmondták, hogy mit kell tennem, gyakorolni kellett hétről hétre, és ebbe nehéz volt belerázódni. A képzés elejét, az első három évet a Fölszállott a páva határozta meg. A pávás időszakban rengeteget tanultam, fejlődtem. Hétről hétre mentorral készültünk, majd bemutattuk a produkciót, aminek visszhangja is volt. A pávák után aktívan koncerteztünk a Bajkó zenekarral, táncházakban tanítottam és mellé jött még az intézményekben való tanítás. Ebből nem vállaltam sokat, mert az egyetem jól lefoglalt. A hatodik év kizárólag a tanítási gyakorlatról szólt, intézményekhez voltunk kiosztva, ahol mentortanár ügyelte a tanításainkat. Mindeközben önálló munkaként alakult a lemez és végül Széki versek címmel készült el. Ez is hosszú folyamat volt. Nem az történt, hogy kitaláltam, hogy lemezt fogok készíteni és elkezdtünk dolgozni, hanem hónapokon át formálódott. Kelemen László, a Hagyományok Háza volt főigazgatója, akivel már évek óta együtt dolgoztam, elvállalta, hogy segít a megszerkesztésében és a Covid alatt egy szűk évig csak az anyaggyűjtés zajlott. Közben kialakult, hogy széki lesz a tematikája, és kizárólagosan széki lemez fog készülni. Olyan szövegeket gyűjtöttem össze, amik a műköltészetből származnak, de a néphagyományba kerültek bele. Ezek Petőfi-, Arany-, Kisfaludi-versek. A néphagyományra egy bizonyos korban jellemző volt, hogy átvettek verseket, úgymond megzenésítettek őket, a saját repertoárjuk dallamait húzták rá ezekre a szövegekre. Szék falujában, ahonnan a táncházmozgalom elindult, nagyon meghatározó a folklorizálódási folyamat. Így született meg, hogy legyen Széki versek a lemez címe. Az anyaggyűjtés után megbeszéltük, kik lennének azok a zenészek, akiket felkérnénk, és mindenki nagy örömmel és szeretettel el is vállalta, ami nagyon jó érzés volt, mert olyan zenészek jöttek el muzsikálni, akik sokkal idősebbek, tapasztaltabbak nálam, gyakorlatilag a tanáraim, mestereim, példaképeim.
Sőregi Anna: Ahogy változik az ember, mindig más muzsikát talál kifejezőbbnek
Hogy zajlott az anyaggyűjtés?
– Mivel egy nagyon jól felgyűjtött faluról beszélünk, a meglévő adatbázisokban lévő anyagot néztem át alaposan, és összejött egy nagy-nagy szövegkorpusz, amiből aztán kiválogattuk a legjobb szövegeket, a legjobb dallamokat és elkezdtünk keretet adni az egésznek. Kelemen László mindvégig rengeteget segített. Így született meg, hogy van rajta két hosszú vonószenei blokk, egy hosszabb furulyás blokk és egy kicsit rendhagyó, harmóniummal kísért névnapköszöntő blokk.
Mikor készült el pontosan?
– Tavaly októberben vettük fel, de már a nyáron elkezdtünk próbálni. Minden mintaszerűen ment, mert amikor a stúdióba kerültünk, minden nagyon gördülékenyen zajlott, könnyen feljátszottunk mindent. Vicces volt, mert a stúdiót egy hétre foglaltuk le, és másfél nap alatt megcsináltuk. Nem volt hiba, nem volt mit elrontani, mert annyira tudta mindenki a dolgát. Utána folyamatos egyeztetés mellett négy hónapig tartott a grafikus, fotós kidolgozás. Ez is érdekes, izgalmas időszak volt.
Lemezbemutató a táncháztalálkozón (Fotó: Herédi Krisztián)
Mikor került a polcokra?
– Pont a táncháztalálkozóra készült el, azért is különleges a történet, mert a táncházmozgalom idén volt ötvenéves. Sokan azt gondolták, hogy tudatosan készültünk erre, merthogy Székről indult el a táncházmozgalom, de nem így volt, mi ugyanis a lemezt egy évvel korábbra terveztük, de így alakult. A táncháztalálkozón volt az első bemutatónk, utána pedig Széken az Ötven éves a táncházmozgalom nevű konferencián, szabadegyetemen. Utána az újonnan megnyílt Néprajzi múzeumban mutattuk be a múzeumok éjszakáján. Mindegyik különleges alkalom volt.
Milyen volt a fogadtatása?
– Nagyon jó. Azért érdekes ez a történet, mert a széki muzsika olyan, hogy azt lehet nagyon szeretni, vagy nagyon nem szeretni. Rengeteg lassú zene van benne, szomorú szövegekkel, amelyeket nem biztos, hogy nap mint nap hallgat valaki. Egy ilyen koncertet nehéz, akár megterhelő is lehet végighallgatni, mégis nagyon jó a fogadtatása. Tehát nem egy bulis lemezanyag készült, nem egy olyan zenéről beszélünk, amit egy fesztiválon játszik el az ember. Ez egy különleges zenei anyag.
Mit adott neked ez a lemez, ez az egész folyamat?
– Elsődlegesen tapasztalatot, nagy örömet. A Covid alatt kezdtem el dolgozni rajta, és azt hiszem, ha nem lett volna ennyi időm, nem valószínű, hogy ilyen gyorsan megszületik. Tehát egy bizonyos időszaknak adott értelmet, aztán pedig az, hogy ilyen elismert zenészek álltak a projekt mellé, az valamiféle elismerés arra vonatkozóan, hogy jó úton haladok.
Tavaly Junior Prima Díjjal is kitüntettek, úgyhogy ez abszolút a te időszakod volt!
– Igen. Kemény volt így a tanulmányaim mellett, mert szívesen foglalkoztam volna csak a lemezzel, de közben az egyetemen is teljesíteni kellett. Nagyon megterhelő volt, államvizsgáztam is, nyelvvizsgáztam is. Azt hiszen, nem tudnám még egyszer végigcsinálni.
Lezárult egy korszak. Most mi következik?
– Elkezdtem az ELTE-n a doktorit, az irodalomtudomány szakon magyar és összehasonlító folklorisztikán. Szék népköltészetét vizsgálom meg. Ez egy négyéves ösztöndíjat jelent, kemény munkával.
A kötetlen együtt éneklés ugyanolyan fontos számára, mint színpadon énekelni
Jelenleg hol kamatoztatod a tudásodat?
– Az előző évekből tanulva nem vállaltam túl sok tanítást, de ezt a keveset nagyon élvezem. Mellette van egy félállásom, a Hagyományok Házában egy folklór dokumentációs munkát végzek, Sebő Ferenc gyűjteményét rendezem. A doktori mellé egy félállás és egy kevés tanítás untig elég. Mellette vannak még koncertek, táncházak, ahová tanítani és szórakozni is járok. Ha végigénekelek egy egyórás koncertet, az nagy koncentrációt, fókuszálást igényel, úgyhogy utána már nehéz a táncházban mulatni, de azért szórakozni is eljárok.
Milyen korosztályt tanítasz énekelni?
Budapesten egy magániskolában tanítok, főleg alsósokat. Ezek csoportos órák, és nagyon tetszik ez a munka, mert szabad kezet kapok. Amikor hazajövök Zentára, alkalmanként itthon is tanítok, meg a környező településeken is. Péterrévén tartottam az ősszel egy minikurzust, meg zentai gyerekekkel is szoktam foglalkozni, nyáron táborokba hívtak oktatni.
Zentán néptáncosként ismertek, habár már akkor is kacsingattál az éneklés irányába. Vissza tudsz-e emlékezni arra, mikor vált fontosabbá az éneklés a táncolásnál?
– Mindig fontos volt, csak nem tudtam, hogy ezzel főállásban, szakmaként is lehet foglalkozni, mert nekem szórakozás volt. Aztán amikor Budapestre kerültem, az egyetemi évek elején fordult át valami bennem, akkor, amikor rengeteg táborban megfordultam Erdélyben. Már előzőleg, a gimis években is az jelentette nekem a nyaralást, ha két hétig részt vehettem valamelyik erdélyi táborban, és ez az egyetemi évek alatt csak fokozódott. Azok a nyarak nagyon nagy hatással voltak rám, de még akkor is komolytalanul fogtam fel. Inkább a bulizás volt az elsődleges, minthogy ez legyen az életem. Egyébként meg hálás vagyok annak az időszaknak, kellett az ahhoz, hogy most ott legyek, ahol vagyok. Kellett annyit bulizni, annyit mulatni, jönni-menni, hogy megértsem, mi ennek a lényege. Budapesten nem mentem el együttesbe táncolni, többek között azért sem, mert sokkal nagyobb örömet adott egy táncházban való táncolás, mint az, hogy színpadon részt vegyek egy koreográfiában. Ez most is így van. Nem szívesen lennék színpadon táncos, viszont szívesen vagyok énekes a színpadon, ugyanakkor nagyon szeretem a kötetlen együtt énekléseket, együtt muzsikálásokat, amelyek táncházakban, mulatságokban történnek meg. A Bajkó zenekarral ez nagyon jól működik, mert nemcsak együtt zenélünk, hanem nagyon jó barátok is vagyunk.
A Bajkó zenekarnak állandó vendégfellépője (Fotó: Henics Tamás)
Melyik tájegység muzsikáját szereted legjobban? Lehet egyáltalán választani?
– Az ittenieket tanultam meg legelőször, de ez időszakonként változik, hogy éppen mi áll közel hozzám. Van, amikor meghatározó volt az életemben a gyimesi muzsika, volt, amikor a kalotaszegi, volt, amikor a Dunántúli, van amikor meg az itthoni. Ahogy változik az ember, mindig mást talál kifejezőbbnek a számára.
Hol látod a jövődet?
– A tanulmányaim és a munkám miatt még erősen Budapesthez kötődöm, de nem tudom elképzelni, hogy ott éljem le az életemet, ott öregedjek meg. Ha úgy adódik, hogy családom lesz, akkor nem ott szeretnék élni, mert tudom, hogy nekem milyen jó volt gyereknek, meg középiskolásnak lenni Zentán, úgyhogy ez egy átmeneti időszak, de négy évig még biztosan Budapesten leszek.
