Megtartani önmagunk

A legtöbb nő két dologra vágyik egész életében: arra, hogy feleség és édesanya legyen. Az esküvő kapcsán gyakran nagy hercegnős ruhát, pazar díszítést és hajnalig tartó mulatozást álmodnak meg, míg a várandósságot nyugalomban, boldogan és mosolygósan szeretnék átélni. Sok esetben azonban az élet teljesen más forgatókönyvet ír, mint például Lőrinc Tímea színművésznőnél is.

Timi és férje, Csúzdi Árpád még a Zentai Magyar Kamaraszínházban ismerkedtek meg. A munkakapcsolatból hamarosan szerelem lett, majd néhány évre rá megfogant ennek gyümölcse. Összeházasodtak, a közös jövőjüket tervezték, házat kerestek, emellett pedig Timi a doktori diploma-előadását rendezte, akkor már várandósságának utolsó hónapjaiban.

Az ünnepek kapcsán ültünk le beszélgetni karácsonyvárásról és arról, hogyan változott meg az életük a kisfiuk megérkezésével. A pár már a harmonikusan berendezett otthonukban fogadott. Kisfiuk, Áron nemrég töltötte be első életévét. Először szégyenlősen, majd egyre érdeklődőbben sündörgött körülöttünk. A szívecskés tokba rejtett diktafonom nagyon felkeltette az érdeklődését, és erős hangjával édesanyja tudtára is adta, hogy neki bizony az kell. Amikor arról érdeklődtem, hogy mennyire volt nehéz a váltás a pörgős élet és a babázós időszak között, Timi elmagyarázta, hogy itt bizony nem volt egy perc megállás sem.

– Igazság szerint nem történt nagy leállás, hiszen házat kerestünk magunknak. Még utolsó nap is, amikor a kórházba készültem, akkor is épp megnéztünk egyet. Hét-nyolc hónapos terhes voltam, amikor kijött a doktori diploma-előadásom, és talán utána volt egy nyugodtabb időszak, aki azonban már volt várandós, az jól tudja, hogy ez már tényleg a legnehezebb része az áldott állapotnak. Igazság szerint nem érzem úgy, hogy lecsillapodott volna körülöttem minden. Más anyukák azt mesélték, hogy amikor nagyon pici a baba, és csak az anyuka és ő van ott, az nyugalomban telik, akkor történik az egymásra hangolódás. Igen, voltak ilyen pillanatok is, ugyanakkor sok más is volt mellette. Ami azt illeti, a színházi része leállt, de én folytattam a doktorim írását, közben találtunk házat, megkezdtük a felújítását, de ami a legfontosabb, igyekeztünk megtanulni, hogy milyen az, amikor hárman vagyunk – magyarázta.

És hogy pontosan milyen is? Timi, bár egy kicsit bizonytalanul még, de ki merte jelenteni, hogy talán most már kialakult egy rendszer az életükben, ez pedig mindenki számára jó, hiszen Árpival rendszerszerető embernek vallják magukat. Arra is kíváncsi voltam, hogy egy férfi miként tapasztalta meg a családdá válást.

– Az elején tényleg nehéz volt megszokni ezt az új helyzetet, meg azt, hogy mindent Áron köré építettünk – mesélte Árpi. – Az előző életünk magja azonban megmaradt. Szerencsésnek érzem magam, hiszen nagyon jó gyerekünk van, és engedi, hogy eljárjak edzeni vagy kikapcsolódni, sőt mostanában már Timinek is sikerül eljutnia színházba. Ehhez persze kell a nagyszülők segítsége is. Lélekben arra készültem, hogy problémásabb lesz ez a korszak, így könnyebb is volt alkalmazkodni.

Sokszor találkozhatunk azzal, hogy a baba érkezésével a pár szinte csak a szülői szerepet gyakorolja, és a házaspári létük háttérbe szorul, még akkor is, ha van lehetőség arra, hogy egy kicsit maguk mögött hagyják a pelenkahalmokat.

– Mi nem ilyenek vagyunk – vágta rá Árpi.

– Akkor ti a babát próbáltátok beépíteni az életetekbe, és nem köré alakítani az egészet?

– Pontosan. Én így állok ehhez a dologhoz. Ahogyan az előbb is mondtam: fontos, hogy az a mag, ami te vagy, az megmaradjon. Timinek is mindig mondtam, hogy mindent, ami te vagy, el tudsz rakni egy burokba. Lehet, hogy ez nem lesz olyan bő, de az énednek a magja meg kell, hogy maradjon, amiből utána erőt tudsz meríteni: egy kis szórakozás, egy kis hobbi, bármi, ami segít abban, hogy egy kicsit kikapcsolj időközönként – magyarázta Árpi.

Egy édesanya életében ez nem olyan egyszerű, és ezt Timi is megerősítette, de ő is próbálja az anyaságot más szemszögből megközelíteni.

– Én is hasonlóan gondolom, ám más egy anya és más egy apa szerepe a családban. Egy édesanyának nagyobb arányban kell azt mondania, hogy fele gyerek, fele karrier, hiszen ő szülte meg, ők ketten vannak egy rezgésszámon, és főleg az elejében jóval nagyobb szüksége van a babának rá, mint az édesapjára. Más volt egy évvel ezelőtt, amikor Áron még kisbaba volt, és más most, amikor már nagyfiú. Ahogyan Árpi is mondta, fontos, hogy megtartsd önmagad, hiszen hova fogsz visszatérni, amikor a gyermek már egy önálló egyéniség lesz? Persze, az alap, hogy ha már gyermeket vállalsz, akkor végigkíséred és segíted őt, ameddig csak tudod, ettől függetlenül lesz olyan időszak, amikor a gyermek nem lesz rád kíváncsi. Ez is tök természetes, bármennyire is nehéz lesz majd – erősítette meg Timi a férje szavait.

SZÍNPAD HELYETT KATEDRA

Timit a várandóssága előtt megannyi szerepben lehetett a színpadon látni, most azonban teljesen más útra terelődött a karrierje: a tanári pálya felé fordult. Idén szeptemberben indult a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium berkein belül a média szak, amelynek ő lett az egyik szaktanára, a színházművészetek elnevezésű tantárgyat tanítja. Emellett októberben az újvidéki Művészeti Akadémiára is visszatért, ahol a színpadi beszédre oktatja az ifjú színészeket.

– Mindkettőt nagyon élvezem. Érdekes volt a váltás, mivel ez egy teljesen más szakma, és még mindig át kell gondolnom, hogyan kell jó tanárnak lenni. Azt érzem, hogy a színészgondolkodásom nem tud elveszni. Ez nem feltétlenül rossz, viszont nem tudok még teljes mértékben mindenre úgy reagálni, mint a gimiben a tanártársaim. Azt a fajta gondolkodást, amit a színházban megtanultam, ott is alkalmazom.

Arra a kérdésemre, hogy egyszer visszatér-e a színpadra, a válasz egyértelmű:

– Én most is szívesen játszanék. Tágabban értem a mostot, hiszen az estéket még nehéz megoldani Áron miatt. Kicsit hálás is vagyok, hogy jelenleg olyan a munkaköröm, ami főleg a délelőttre összpontosul, és az estéim szabadok. Nehezen tudom elképzelni, hogy este 10-kor jöjjek haza, és ne vegyek részt az esti rutinban. De igen, játszanék szívesen. Voltak rosszabb pillanataim, amikor azt mondtam, hogy nem játszom többet, most viszont már úgy vagyok vele, ha lehetne, vagy kérnék, akkor már elgondolkodnék rajta. Úgy érzem, már vagyok abban a kiváltságos helyzetben, hogy válogathatok. Tehát ha kapnék egy ajánlatot, akkor azt tényleg megfontolnám annak tükrében, hogy kik a partnerek, ki a rendező, milyenek a körülmények, és pontosan milyen szerepről van szó. Ha most jönnék ki az egyetemről, akkor nem így állnék hozzá, hanem mindent elvállalnék, de így tíz év távlatából már nem érzem, hogy úgy lenne.

RÉGI HAGYOMÁNYOK

Az ünnepek közeledtével leginkább a nők azok, akik lázasan készülődnek. Ez alól nem kivétel Timi sem. Lévén a karácsony az egyik kedvenc ünnepe, már november végén elkezdte beszerezni a díszeket a fára. Úgy érzi, a készülődés jobb, mint maga az ünnep.

– Tavaly minden a baba körül forgott, ő volt az első, azt néztem, hogy neki jó legyen. Nem is emlékszem, hogy milyen volt az a pár nap. De most, hogy Áron nagyobb lett, sokkal élvezhetőbb lesz. Látom, hogy egyre nyitottabb a világ felé, és szerintem sokkal könnyebb lesz most ez a karácsonyi időszak.

Amikor arról érdeklődtem, hogy milyen hagyományokat ápolnak az ünnep kapcsán, a házaspár összenézett, majd Timi egy fejbiccentéssel jelezte Árpinak, hogy válaszoljon ő a kérdésre.

– Mindig úgy volt, hogy Timi 24-én hazament Magyarkanizsára, én pedig Zentán voltam a szüleimnél. Majd 25-én mentem ebédre, és együtt jöttünk vissza az én családomhoz vacsorára. Nálunk mindig külön volt a szenteste, mert mindenki otthon szeretett volna lenni az ő kis családi szférájában, és ezen soha nem veszekedtünk.

– Hat éve vagyunk együtt, és egyből össze is költöztünk – vette át a szót Timi. – Ezt a 24-ét mindketten úgy szoktuk meg, hogy a saját családunkkal vagyunk. Az mindkettőnknél nagyobb ünnep, mint maga a karácsony. Sokan kérdezték, hogy ez nekünk nem fura, hogy nem együtt ünnepelünk, de nem. Karácsony napján együtt vagyunk, akkor megyünk egyik családhoz, másikhoz, este pedig levonjuk a konklúziót, hogy ez megint egy nagy rohanás volt. Talán az a legjobb rész, amikor este higgadtan megbeszéljük, hogy mi is történt aznap. Ez a sürgés-forgás meg rohanás elveszi az ünnep lényegét. Lehet, hogy ha majd Áron nagyobb lesz, akkor máshogy szervezzük ezt is.

A karácsonyi menüt sem hagyhattuk ki a beszélgetésből, hiszen ez is szerves része a készülődésnek. Mint minden családnál, Timiéknél és Árpiéknál is megvannak azok a sütemények, ételek, amelyek magát az ünnepet jelképezik. Timiéknél soha nem maradhat ki az olasz kuglóf, a linzer és a mézes béles, Árpiék pedig hűen követik a katolikus böjti ebédek hagyományait, a mézbe mártott diót, almát, fokhagymát.