Miután 1945. augusztus 6-án ledobták az atombombát Hirosimára, a táj megsemmisült, a talaj elszenesedett, a sugárzás kimagasló volt. Dr. Harold Jacobsen tudós, a bomba megalkotóinak egyike azt nyilatkozta a The Washington Postnak, hogy a terület teljesen meddővé vált, semmi sem fog ott teremni 75 évig. De a természetnek más tervei voltak. A következő tavasszal mindenki meglepetésére és örömére új hajtások kezdtek előbújni a város romjai közül. Ezek a facsemeték reményt és erőt adtak a bomba túlélőinek az újjáépítéshez.
Manapság, több mint 7 évtizeddel a bombázás után, Hirosima egy környezettudatos és vibráló, modern nagyváros. A háború után a városba telepített fák nagy része a tengeren túlról, vagy Japán más részeiről érkezett adományként. Azonban a mai napig életben levő fák százai már a bombázás idején is jelen voltak a területen. Bár megtörten és elszenesedve, de túlélték, és nemsokára meg is gyógyultak.
A háború után 55 helyszínen őriztek meg ilyen fákat a robbanás 2 kilométeres epicentrumán belül. Ezeket hivatalosan is az atombomba támadást túlélő fákként regisztrálták. Minden ilyen fát „Hibaku Jumoku”-nak, azaz túlélő fának neveznek, és névtáblával látták el őket. Hirosima város önkormányzata szerint 32 fafajta 170 egyede tartozik a túlélő fák közé.
Az epicentrumhoz legközelebb eső fa egy szomorúfűz, ami 370 méterre állt a robbanás középpontjától. Habár az eredeti fa megsemmisült, a gyökerei életben maradtak, és új rügyek csíráztak ki belőlük. Még egy szomorúfűz áll a Seishonen kulturális központ és a baseball stadion mellett, ez 450 méterre volt az epicentrumtól.
A fák mind középületek, templomok és szentélyek területén állnak, és Hirosima város önkormányzatának védelmét élvezik. Magjaikat Hirosima városa és lakói megosztják Japán és más tengeren túli országok polgáraival, így ezeknek a fáknak a leszármazottai már az egész világon jelen vannak.
Egy szentély két tartóoszlopa közül az egyiket ledöntötte a robbanás. A lökéshullám ugyancsak letépte a szentély körül álló két, több mint 500 éves kámforfa ágait és leveleit. Félő volt, hogy a két fa kiszárad és elpusztul, de később fokozatosan felépültek és mára sűrű lombkorona fedi őket.
