Október elsejét az ENSZ 1991-ben nyilvánította az idősek világnapjává. Célja az idősek köszöntése, a tisztelet és megbecsülés kifejezése, elismerésnyújtás mindazért, amit a szépkorúak tettek családjukért, a közösségért. Ezen a napon alkalmi ünnepségeket tartanak, hogy felkeltsék a közvélemény figyelmét, hogy tiszteljük őket jobban, biztosítsunk számukra méltóságteljes időskort, támogassuk és szeressük őket, értékeljük azt, hogy mit tettek eddigi életük során, meg azt is, hogy mennyit jelentenek időskorban is a családjuknak és a közösségnek.
Nagy szavak, szép ígéretek. Egy nap figyelem. Aztán a hétköznapokon az idősek megint gyengék, tehetetlenek, „lejárt az idejük”, munkaképtelenek, sokba kerül a gyógykezeltetésük, a válsághelyzetekben is nagyobb segítségre szorulnak. Egyszóval csak baj van velük.
Szerbiában 1,65 millió nyugdíjas él. A számuk 2015 óta 90 ezerrel csökkent. A legnagyobb visszaesés 2020-ban (16 ezer) és 2021-ben (amikor 30 ezerrel) volt – elsősorban a járvány okozta elhalálozások következtében. Közben Szerbia az egyik legidősebb lakosságú ország, ahol az átlagéletkor 43,6 év (2018-as adat). Hazánkban 2030-ban már minden negyedik ember 65 évnél idősebb lesz.
Nem véletlen, hogy falvainkban – szinte mindenhol – a legaktívabb civil szervezet az a nyugdíjasok egyesülete. Van, hogy már egyazon településen külön egyesülete van a rokkantnyugdíjasoknak és másik az időskori nyugdíjasoknak. Mert, hogy annyian vannak. Nélkülük elképzelhetetlenek a közösségi rendezvények. Ha kell, főznek, máskor hagyományőrzők, közben kirándulásokat és jó hangulatú bálokat szerveznek.
A statisztikai előrejelzések szerint a világban a 600 milliós idős populáció két évtized alatt megduplázódik, 2050-re pedig eléri a 1,5 milliárd főt. Európa lesz a legöregebb: a lakosságnak a 33,6 százaléka idősebb lesz 60 évnél. Még egy statisztikai adat: 2030-ban több 60 évnél idősebb lesz, mint a tíz év alatti gyerek. Az előrejelzések szerint ez a folyamat elsősorban a fejlődésben levő országokat érinti jobban.
Már régóta nem érvényes az a mondás, hogy „hatvan felé, hazafelé”. Egykor a 80 évesre szentként néztünk, ma már ilyen életkort megélni nem számít ritkaságnak. Sőt a 80 évesek és az fölöttiek száma 2050-re a négyszeresére nő. Egyre több gyermek ismerni majd a nagyszüleit, dédszüleit, különösen a dédnagymamáját, hiszen a nők átlagban 6-8 évvel tovább élnek a férfiaknál.
A várható élettartam növekedésével pedig nő a tartós otthoni, intézményi vagy kórházi ápolásra szorulók száma. A fejlett világban a segítségre szoruló időseknek a száma 2050-ig a négyszeresére fog emelkedni. Most is sokunknak van olyan ismerőse, rokona, akik (főleg nők, de egyre több férfi is van már köztük) időseket gondoznak, főként Németországban vagy Ausztriában. A fenti jóslatok tükrében a következő években még nagyobb lesz az igény erre. Felvetődik a kérdés, hogy akkor mi lesz azokkal az idős személyekkel, akik itthon maradtak, egyedül. Az anyagi helyzetük viszont nem engedi meg azt, hogy nagyobb összeget különítsenek el erre a célra. Most is falvainkban sok az idős, egyedül élő személy, akinek sokszor a szomszédságában sem él senki. A fiatalok elköltöznek, a többgenerációs családok ahol nagyszülők, a gyerekek és az unokák együtt élnek pedig már mutatóban sincsenek. Lesz-e gondviselője majd ezeknek az embereknek?
Persze kihagyhatatlan téma az idősek megélhetése és a vele járó gondok. A statisztikai kimutatások, az átlagnyugdíj, a legnagyobb, meg a legalacsonyabb nyugdíjakról szóló kimutatások egy konkrét személynek nem sokat jelentenek. Egyéni sors, hogy kinek milyen volt a munkahelye, egyáltalán milyen szerencséje volt az életében, milyen az egészségi állapota. Azt mondják, Szerbiában ma mindenki úgy él, ahogy feltalálja magát. Vannak, akik szolid körülmények között, mások mától holnapig. Nem a 450 eurós átlag a mérvadó. Persze minden kormány igyekszik úgymond kedvébe járni a nyugdíjasoknak, akik a populációnak egy jelentős rétegét alkotják. Sajnos ezt legtöbbször politikai megfontolásból teszik.
Egyre elterjedtebb, hogy akinek az egészsége megengedi és van rá lehetősége, az dolgozik a nyugdíjba vonulása után is. Persze ez akkor szerencsés, ha nem kényszerből teszi azt. Nyilván, hogy mindenki a keresetért dolgozik, de az a legszerencsésebb, hogyha a cél nem a puszta megélhetés. Van, aki – akár a katonaságban – számolja a napokat a nyugdíjig. Mások szinte félnek attól, hogy mi lesz, ha egy napon már nem kell többé munkába menni, nem lesz mindennap feladatuk, kötelezettségük és már nem érzik magukat többé hasznosnak, egyéb elfoglaltságot viszont nem találnak. A váltás kihat az ember lelkére, végső soron az egészségére is. Személyes tapasztalat, hogy – mint sok más esetben – talán a középút a legjobb. Vagyis, ha van rá mód, nem kell azonnal és teljesen abbahagyni a munkát. Célszerűbb, ha kevesebbet is, de dolgozzon még az ember egy ideig.
Közben a nyugati államokban egyre inkább kitolódik a nyugdíjkorhatár. Egyrészt, mert az emberek tovább élnek, másrészt pedig mert nincs munkaerő. Az ember néha elmosolyodik, amikor meglátja, hogy valahol az őszülő, pocakos bácsi a biztonsági őr. Viszont az már veszélyesebb, hogy egyre több balesetet okoznak az idősebb sofőrök.
A munkakor meghosszabbítása ellen sok országban tiltakoznak. Franciaországban a legnagyobb az elégedetlenség. Érdekes, hogy az időnként randalírozásba fajuló megmozdulásokon sok olyan fiatalt is látni, aki talán még el se kezdett dolgozni.
A szakemberek szerint az öregedés a 60. életév betöltése után kezdődik és az időskort a 75 éves kortól szokták számítani. Egy amerikai orvos kijelentette, hogy a 75. születésnapja utáni napon szeretne meghalni. De az öregedési folyamatot sem lehet általánosítani. Hiszen számos példát látni a környezetünkben, hogy valaki már nyolcvanon felül is teljes életet él.
Az öregedés nemcsak probléma, hanem kihívás a kormányok, intézmények, az akadémiai és a civil szektor számára. A helyzet kezeléséhez pedig társadalmi dialógus, és konkrét intézkedések is kellenek. Ilyen az Idősbarát városok projekt, amelyben az időseknek nagyobb beleszólást próbálnak biztosítani a társadalmi ügyekbe, mint például amilyen az idősek közlekedési problémáinak megoldása.
„Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött”. Jó volna, ha a mai fiatalok jobban figyelembe vennék Sütő András fenti gondolatát. Mert nem minden rossz, ami öreg. Nem a digitális világban született mindenki, sem minden, ami ma fontos és jó.
Sajnos, egyre többen mondanak le a családalapításról. Pedig az öregség nagy átka a magány. Mondja is a szomszédasszonyom a minap, hogy neki jobb volt, amikor két részben kapta a nyugdíjat. Mert akkor többször meglátogatta az unokája.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
