Karácsony Katarban

Vajon a Magyar Szó kedves olvasói közül hányan tudhatják, hogy Kishegyes és Jézus szülővárosa, Betlehem között közúton mekkora a távolság? Elárulom, a Google Maps online térkép gyors kalkulációja szerint körülbelül 2900 km. Mit gondolnak, szentestén Világos Adriana világcsúcstartó gerelyhajító tehetségünk ennél közelebb, vagy távolabb lesz majd a megváltó feltételezett születési helyétől? Ez majd írásunk végén kiderül, ám ahogyan azt már a cikk címéből sejtettük, ünnepi lapszámunk megjelenése idején az egyre sikeresebb kishegyesi sportoló az édesanyjával és edzőjével, Györgyivel, valamint edzőtársával, Bácsi Virággal éppen egy katari felkészítő táborban, Dohában igyekszik ráhangolódni élete sorsdöntő esztendejére. Nem más cél lebeg a csendes, szerény, ám sziklaszilárd tekintetű ifjú hölgy előtt, mint hogy minél jobb formában szerepeljen a jövő év elején szervezett tornákon, és esélye legyen eljutni a július 26-án Párizsban kezdődő nyári olimpiai játékokra.

– Egy biztos, ilyen karácsonyunk még nem volt, és el sem tudjuk képzelni, hogy milyen hangulat vár ránk szenteste egy arab országban. De most kiderítjük, és ha valaki kíváncsi rá, majd megtudhatja tőlünk – kezdte nevetve a beszélgetést Györgyi, Adriana édesanyja a kishegyesi labdarúgópálya mellett, az idén átadott, korszerű eszközökkel felszerelt edzőteremben, anya és lánya szinte második otthonában. A dohai tábor gyakorlatilag a Szerb Atlétikai Szövetség felkészítő programja, amit az Olimpiai Bizottság támogatásával szerveznek meg. Egy ilyen jellegű edzőtáborba azoknak van lehetőségük eljutni, akik azt a kiváló sporteredményeiknek köszönhetően kiharcolják. Ezzel arra is esélyesek lettek, hogy bemutatkozzanak a soron következő párizsi olimpiai játékokon.

– Az elmúlt tizenegy évben a karácsonyainkra és az arra való előkészületeinkre egyértelműen hatással volt, hogy valamikor újév előtt megindultunk egy-egy több napos edzőtáborba – legutóbb Splitbe –, és a szilveszterünket is ott töltöttük. Idén már kicsit szabadabban mozgunk, hiszen miután befejeztem Topolyán a gimnáziumot, az újvidéki TIMS Sport és Pszichológiai Karának az egyetemistájaként rugalmasabbak a kötelezettségeim. Korábban anyukám munkahelye és a kivehető szabadnapjai is behatárolták az utazási lehetőségeinket. Ezúttal viszont az sem akadály, hiszen felmondott, hogy teljes idejében mellettem tudjon lenni – tudtuk meg Adrianától, majd anyukájától az iránt érdeklődtünk, hogy nehéz döntés volt-e maga mögött hagyni a jogi pályát.

– A Szabadkai Alapfokú Ügyészség ügyészhelyetteseként búcsúztam el életem egy meghatározó szakaszától. Ennek oka az volt, hogy elérkeztem ahhoz a pillanathoz, amikor már nem tudtam egyeztetni az edzéseket és a munkahelyi kötelezettségeimet. Nem egyszer volt rá példa, hogy hajnalban érkeztünk haza edzőtábor, vagy verseny után egy repülőútról, és engem már kora reggel vártak a feladataim a bíróságon. Ezt fizikailag képtelenség volt tovább bírni, és Adriana felkészüléseinek is a kárára ment, ugyanis nem tudtam több szabadnapot kieszközölni, hogy további edzőtáborokat látogassunk meg. Már egyre komolyodik lányom felkészülési folyamata, az edzésterve is bővült. Ehhez mind többet kell nekem is a szakirodalmat tanulmányozni, konzultálni a kollégákkal, tehát meg kellett tennem ezt a hatalmas lépést, annál is inkább, mivel a jövőmet is sportedzőként, a gyermekek fejlesztésével képzelem el. Ez örömmel és megelégedettséggel tölt el – mosolygott kedvesen lányára Györgyi. Közben megtudtuk azt is, hogy a gerelyhajító sportág számon tartott élvonalasai évente két-három hónapot is edzőtáborban töltenek olyan vidékeken, ahol kellemes az időjárás, és sérülésmentesen lehet sportolni. Adriana szabadtéri edzéseinek ugyanis az az alapfeltétele, hogy bőven 15°C fok fölött legyen a külső hőmérséklet. Az idei év tehát egyértelmű „sebességváltás” a kishegyesi család életében, amihez Adriana csillogó szemmel, a maga megszokott nyugalmával, egy laza vállrándítással csak ennyit fűzött hozzá: – Lassan építkezünk...

– A gerelyhajítás egy nagyon specifikus sportág, ami olyan tehernek teszi ki az izmokat, amire más sportágban nincs példa. Lendületből íjszerű ívet csinálsz a karoddal, és ebből a szögből dobod ki a gerelyt. Ez azzal is jár, hogy hirtelen meg is kell állítani a mozdulatodat. Egy rendkívül sérülésveszélyes mozdulatról beszélünk, és ha még hideg is van közben, akkor az bizony nagyon súlyos következményekkel járhat – mutatott rá Györgyi, akitől megtudtuk azt is, hogy az edzőtábor helyszínén várhatóan 20–23°C fokos lesz az arab „tél”. A tél emlegetése pedig lassan visszatereli a beszélgetést a decemberi ünnepekre és arra, hogy az edzések és a táborok között hogyan van lehetősége anyának és lányának megélni a karácsony varázsát – ha éppen nem a dohai edzőtáborban készülnek életük legfontosabb évére.

– Korábban, amikor még nagymamám velünk volt, és még korábban, amikor még nagyapám is, sokkal jobban volt alkalmunk ráhangolódni a karácsonyra. Ezek nagyon szép emlékekként maradnak meg mindkettőnkben. A nagymamám a konyhában forgolódott szenteste előtt, hagyományos ebédet, kalácsot készített. Általában mézeskalácsot és linzert. A mézeskalács ugyan nem a kedvencem, de igyekeztem segíteni neki, főleg a díszítésben – emlékezett vissza Adriana, majd felidéződött benne az a kedves emlék is, amikor még ovis sem volt, és egyszer csak rájött, hogy a Jézuska nagyszülei és anyukája „közreműködésével” csempészi az ajándékokat a fa alá. Szenteste Györgyinek általában dolgoznia kellett, de azért a nagyi gondoskodásának köszönhetően előkerült a mézes dió, az alma és a fokhagyma. Egészen régen pedig a nagytata nagyon várta ilyenkor a mákos finomságokat. Aztán karácsony napján sült pulyka és kacsa illatozott azon az asztalon, amit néhány évig a nagyszülőkkel együtt négyen ültek körbe. A nagyapa 2011-ben, a nagymama tíz évre rá, azaz két évvel ezelőtt búcsúzott el örökre a szeretteitől. Ma már Adriana és édesanyja, Györgyi ketten igyekeznek meghittséget vinni az ünnepeikbe. Továbbra is ragaszkodnak ahhoz a családi hagyományhoz, hogy a karácsonyfát csakis 24-én délután díszítik fel. Kötelezően élő fa illata lengi körbe ilyenkor a nappalit. Aztán előkerülnek az ajándékok, és gyönyörködnek az égők fényárjában. Az ünnepi hangulathoz nagyban hozzájárul a család kedvence, Beni, a máltai selyemkutyus is. Az idei karácsony abban is más lesz, hogy ezúttal Katarba, az edzőtáborba nem tudják magukkal vinni a fehér szőrmókot.

Nosztalgiázás közben arról is szó esett, hogy Adriana ugyan szeretett a nagyinak segíteni, a konyha azonban mégsem igazán az ő terepe, és az utóbbi időben egyre szaporodó edzései erre még rá is erősítenek.

– Anyukám rántott húsai hihetetlenül finomak, valahogy olyan különlegesen el tudja készíteni, ahogyan más nem. Sajnos most ezt mellőznöm kell, mert egy hónapja ellátogattunk egy dietetikus szakemberhez, hogy kicsit komolyabban ráerősítsünk az étkezésemre, és ezáltal az állóképességemre is. Előírta, hogy ebédre milyen mennyiségű szénhidrátot, fehérjét és zöldséget kell fogyasztanom, valamint azt is, hogy edzés előtt fél órával milyen uzsonnát, majd utána mennyi folyadékot kell bevinnem a szervezetembe. Egy napom „ünnepi” pillanata az uzsonnára javasolt csokis muffin. Bevallom, nem könnyű betartani ezeket az étkezési tanácsokat, de az a fontos, hogy az erőnlétemre és az általános közérzetemre is jó hatással van – tette hozzá Adriana, anyukája pedig elmondta, hogy különösebben nem kellett változtatnia a konyhájuk „étlapján”, és igyekszik hagyományos ételeket is készíteni, általában csirkéből.

Beszélgetés közben Györgyi azt is felfedte, hogy lánya étrendjének az elkészítésénél nagyobb kihívás megtalálni számára a megfelelő ünnepi ajándékot, ugyanakkor büszkén mesélte, hogy gyermeke ezen a téren is kiemelkedően kreatív.

– Kiskorában könnyű volt kitalálni, mire vágyik, melyik játékra, aztán az atlétikához köthető szerekkel örvendeztettük meg. Manapság a szervezésbe igyekszem bevonni Virágot, Adri edzőtársát, aki immár 10 éve követ bennünket az edzőtáborokba is, szinte a második leányom, tehát minden „csínytevésben” benne van. Adri meglepetései viszont mindig nagyon menőek és célt találnak. December 5-ére, a születésnapomra például azt találta ki, hogy a lakásban több ajándékot, illetve cédulát is elrejtett. A papírdarabkákra szép gondolatokat írt fel, úgyhogy óránként előkerült egy-egy meglepetés – mesélte csillogó szemmel Györgyi.

– Szerettem volna, hogy a szülinap egész nap tartson, ne csak az a pillanat legyen ünnepélyes, amikor átadom az ajándékot, aztán meg csendben elmúljon a varázs. Szerencsére minden az elképzelt tervek alapján történt, igaz, előző este anyu majdnem rábukkant egy cetlire, amit a mikróba rejtettem, de végül megoldódott a vészhelyzet. Az én szülinapom január 2-án van, és ilyenkor az utóbbi években edzőtáborban voltunk, és ott ünnepeltünk Virággal együtt. Néhány évvel ezelőtt például Splitben koriztunk, és az idén is nagyon viccesre sikerült a szülinapom, rendkívül sokat nevettünk, és számomra ez a lényeg – hahotázott az emlékekre gondolva Adriana az édesanyjával.

A sportolók, az edzők élete – mint oly sok más hivatás, szakma esetében – tele van idegtépő elvárással, feszültséggel. Éppen ezért az iránt is érdeklődtünk, hogy Világoséknak van-e olyan hobbijuk, amivel picit enyhítik a nyomást.

– Az én hobbim az olvasás, és korábban, amikor Kishegyesről utaztam Szabadkára, a munkahelyemre, akkor az autóbuszban volt is rá időm. Ezután majd az edzőtáborokban tudok rá időt fordítani, vagy ha sikerül eljutnunk mondjuk, nyaralni. A másik kikapcsolódás számunkra a filmnézés. Évek óta, Adri kiskorától kezdve az a szokásunk, hogy esténként közösen megnézünk egy filmet. Persze rajzfilmekkel kezdtük, majd ifjúsági filmekkel folytattuk, mára viszont már átváltottunk a komolyabb műfajra. Emellett, mivel régebben kézilabdával is foglalkoztam, szeretek kézimeccseket és más sporteseményeket is nézni. Most azonban minden mást háttérbe szorít az, hogy elkezdtem intenzíven angol nyelvet tanulni. Részben azért, mert már minden magyar és szerb nyelvű szakirodalmat átolvastam, ami a gerelyhajításról szól, a külföldi tájékoztatók megismeréséhez pedig elengedhetetlen az angol nyelv tudása, csakúgy, mint ahogyan a világ más táján tevékenykedő edzőkkel történő tapasztalatcseréhez is – mesélte Györgyi, Adriana pedig hozzátette, hogy ő is szeretné csiszolni az angol nyelvtudását. Az ifjú hölgytől megkérdeztük még azt is, hogy az intenzív sporttevékenysége mellett belefér-e esetleg az életébe a hétvégi bulizás?

– Kiskoromtól fogva sportos beállítottságú vagyok, és ilyen életet is élek, eddig ez jelentette számomra a kikapcsolódást és a szórakozást is. Igaz, az utóbbi időben ez már annyira nem jellemző, mert komolyabbra fordultak az edzéseim és az egész sportkarrierem. Ma viszont már tudatosan gondolkodom, és tisztában vagyok vele, hogy a hétvégi bulizás nagyon komolyan rányomná a bélyegét a felkészülésemre. Azaz, ha professzionálisan szeretnék sporttal foglalkozni, akkor az meg is határozza az élettempómat. Nincs hiányérzetem amiatt, hogy a hétvégi bulik kimaradtak az életemből, hiszen mindezekért kárpótolnak a sportban elért sikereim – tette nyomatékossá mondanivalóját egy határozott kézmozdulattal a tehetséges sportoló, anyukájától pedig afelől érdeklődtünk, hogy édesanyaként aggódik-e leánya jövőjéért?

– Bevallom őszintén, hogy a napi szintű kihívások mellett még nem nagyon volt időm távlatokban gondolkodni. Nekünk mindig az aznapot kell tudnunk jól megszervezni és lebonyolítani. Másrészről viszont mindig is szerettem volna, hogy Adrinak a sikeres sportkarrierje mellett legyen felsőfokú diploma is a kezében. Sokat jelent továbbá az is, hogy már az eddigi munkája is valamilyen szinten megtérült, és a sporteredményeinek köszönhetően negyvenéves korától jogosult lesz a nemzeti sportnyugdíjra. De természetesen ezen a ponton nem állunk meg. Haladunk tovább! – hangsúlyozta Györgyi, majd ránézett Adrianára, aki határozott bólintással és sejtelmes mosollyal erősítette meg édesanyja szavait. 

És ahogy írásunk elején megígértük, a családdal készült cikk végén eláruljuk, hogy az év legmeghittebb estéjén Adriana, Györgyi és Virág a közúti közlekedést tekintve az Arab-félsziget keleti partján 800 km-rel közelebb lesz Betlehemhez, mint ha Kishegyesen tartózkodna éppen. És hogy Katar és fővárosa, Doha hogyan éli meg a karácsony hangulatát? Egyáltalán abban az arab országban teret kap-e a kereszténység legjelentősebb, legbensőségesebb ünnepe? Erről cikkünk megjelenésének pillanatában már egészen biztosan vannak tapasztalatai Kishegyes és egész Vajdaság büszkeségeinek.